Olvasásfejlesztés a Guttenberg-galaxisban és azon túl

Bejegyzés ideje: 2009. március 20., péntek. Kategória: Más szervezetek,Olvasás. Szerző: cs.-bogyo-katalin

„… aki egyszer rákapott az olvasásra, az nem mond le róla többé. Éppen azért, mert az olvasó ember számára az olvasás gyönyörűség. Ahogy a táplálék nemcsak arra jó, hogy fenntartsa a testünket, hanem arra is, hogy élvezzük az ízeket. Az olvasás is szakadatlanul gazdagít, de úgy, hogy elsősorban az élvezetet, a gyönyörűséget élvezzük.”
Hegedüs Géza.

A nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium a Tavaszi Pedagógiai Hetek keretében szakmai napra invitálta a térség könyvtárostanárait 2009. március 18-án.  A meghívóban szereplő nevek jól csengenek szakmai berkekben, a téma is nagyon aktuális, így népes hallgatóságot köszönthetett Kalucza Lajos igazgató úr.

Az első előadó Nagy Attila pszichológus, olvasáskutató volt, aki a hazánk olvasáskultúrájához kapcsolódó eredményeket ismertette több reprezentatív vizsgálat alapján.  Sáráné dr. Lukátsy Sarolta könyvtári szakértő „Kulcs az olvasáshoz” címmel az olvasásfejlesztés hagyományos mórszereiről tartott előadást, majd Cs. Bogyó Katalin, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskolájának  könyvtárostanára  „Olvasásfejlesztés nem hagyományos módszerekkel” címmel ismertette az újabb lehetőségeket.

Hagymássy Krisztina

A programról részletes beszámoló olvasható Hagymássy Krisztina kolléganőnk tollából itt, amely a későbbiekben a Móricz Zsigmond Megyei Könyvtár Könyvtári Kis Híradó című lapjában is meg fog jelenni.

Szólj hozzá!

*