Könyvtárostanárok jogi fóruma

Bejegyzés ideje: 2008. november 17., hétfő. Kategória: Hírek,Iskolai könyvtárak,Jogszabályok,Könyvtárostanárok,KTE,Programok,Szakmai anomáliák. Szerző: konyvtarostanar

Kedves Kollégák!

A KTE tisztségmegújító közgyűlésére, november 27-ére jogi fórumort szervezünk, amelynek levezetését Dr. Horváth Sándor Domonkos vállalta el.

Mivel mostanában sok jogi probléma, jogszabályok értelmezési nehézségei kerültek a felszínre – főként a könyvtárostanárok alkalmazásával kapcsolatosan, de más iskolai könyvtári területen is – szeretnénk, ha mód nyílna ezek együttes megbeszélésére.

Kérjük ezért, hogy mindenki jöjjön el, vegyen részt ezen a fórumon, most tegye fel kérdéseit, vesse fel a problémáit. Most ugyanis igazán szakértő kolléga válaszol ezekre és ad nekünk tanácsot: Horváth Sándor Domonkos ugyanis könyvtáros, de egyúttal könyvtárigazgató is (tehát a munkáltatói oldalt is jobban átlátja), valamint jogász végzettségű szakember (jogi kodifikátor).

Reményeink szerint most minden kérdésre választ kapunk!

Úgyhogy “Hic Rhodos, hic salta!” – mármint most ugorjatok és tegyétek fel a kérdéseiteket, ha eddig nem tettétek volna. Az iskolai könyvtári/jogi problémákat felvethetitek itt is, hozzászólások formájában, vagy elküldhetitek nekem is: bondor.erika ‘at’ gmail.com

Egy rövid felsorolás, hogy eddig milyen jellegű problémákkal kerestek meg bennünket a tanácstalan kollégák:

  • Nem a végzettségemnek megfelelő helyre soroltak be, ezért nem kapok meg pótlékokat, megfelelő fizetési kategóriát. Mire hivatkozhatok? (Magyar-könyvtár szak, egyetem)
  • Eddig a végzettségemnek megfelelően könyvtárostanárnak – vagyis pedagógus státusba – soroltak be, de most át akarnak sorolni 20 év után az oktatást támogató, egyéb (technikai) alkalmazotti kategóriába. Így elveszíteném a pedagógus státusból fakadó előnyöket, és csak a közalkalmazotti jogviszonyom maradna meg. Jogszerű-e ez így?
  • Nincsen pedagógus diplomám, csak könyvtáros főiskolai végzettségem. Eddig általános iskolában alkalmaztak könyvtárostanárként, 15 éve. Most a pedagógus diploma hiányára hivatkozva el akarnak bocsátani, mert amúgy is leépítések vannak. 45 éves vagyok, tehát még nem vagyok a “védett korban”. Elbocsáthatnak-e minden jogi következmény nélkül?
  • Városunkban integrálták az összes oktatási intézményt egy megaintézménnyé. De mindegyik maradt az eredeti épületében, és egyelőre maradt a könyvtára is. (A könyvtárostanárokat viszont félállásba léptették vissza, fele óraszámba, mert azt mondják, tagintézménynek nem kell főállású könyvtárostanárt alkalmaznia.) Az épületek távol esnek egymástól, és a könyvtári állományokat sem vonták össze, ezt nem is tervezik. Tehát nem lesz az intézménynek egy “központi” könyvtára. Az ellátandó feladat nem változott, ugyanakkora az állomány, a diáklétszám, a pedagógus létszám sem változott számottevően – vagyis ugyanazt a munkát kell ellátnunk, csak fele annyi munkaidő jutna rá. Jogszerű ez így? Milyen jogszabályra hivatkozhatunk? (Gépesített, szép gyűjteményekkel rendelkező, eddig jól működő iskolai könyvtárakról van szó a legtöbb esetben.)
  • Gyakorló iskolai könyvtárban dolgozom. Sajnos minket is utolértek az elmúlt évben a leépítések. A kolléganőm nyugdíjba ment, de nem töltötték be az álláshelyét – így mostantól egy státusszal működünk tovább. Mivel eddig egész nap nyitva tartottunk, és igénylik is az intézményben a megszokott iskolai könyvtári szolgáltatásokat, most nagy bajban vagyok – mert egész egyszerűen nem tudom azt nyújtani, amit két ember: nincs időm a háttérmunkákra, jönnek a hallgatók, egész nap bent vannak a könyvtárban a gyerekek. (Mert megszokták a korábbi nyitva tartást, amikor még ketten voltunk.) Ráadásul az igazgatómmal is vitába kerültem, mert szerinte 22 órát kellene egyedül is nyitva tartanom hetente. Pedig úgy tudtam, hogy gyakorló iskolák könyvtárostanáraira is vonatkozik az órakedvezmény, úgy mint más pedagógusokra. Mi az igazság?
  • A státuszelvonások miatt a korábbi gyakorlattal ellentétben beosztottak a másik szakomat is tanítani. Vitába keveredtem az óraszámomat és a nyitvatartást illetően az intézményvezetővel. Beoszthatnak-e órák megtartására, helyettesítésekre a könyvtár nyitva tartási idejében? Mert az esetemben heti 22 óra. A megtartott tanórák miatt ez is csökkent, és az adminisztrációt is csak túlórázással tudom elvégezni. (A túlórákat sem fizetik ki.) Nem ellentétes mindez a jogszabályokkal?!
  • Az iskolánk alapító okiratában szerepel a könyvtári tevékenység, az iskolai könyvtár működtetése a feladatok között. Mégsem kapunk a fenntartótól a könyvtári állomány fejlesztésére már 4-5 éve egy forintot sem. Pedig úgy tudtam, hogy az éves költségvetésben kötelező elemnek kell lennie minden olyan feladatnak, amit az alapító okiratban elfogadtak. Nálunk a könyvtárnak még csak rubrikája sincsen a költségvetésben – nincsen ilyen költségvetési sor. Sajnos az államháztartási törvény területén, és az önkormányzatok gazdálkodásában nem vagyok járatos. Milyen passzusra hivatkozhatnánk az intézményvezetőmmel, hogy a könyvtárfejlesztésre is költsön a fenntartónk? Mert mindenre csak azt mondják, hogy nincsen pénz..
  • A státuselvonások miatt az iskolai könyvtárunkban már csak félállású könyvtárostanárként dolgozom. (A másik szakomat tanítom emellett.) Az ellátandó feladat persze maradt ugyanaz, nem változott semmi. Szeretnénk megőrizni a könyvtár színvonalát, de így nagyon nehéz. Eszünkbe jutott, hogy régebben lehetett alkalmazni nonprofit területeken munkanélküli vagy sorkatonai szolgálatot töltő kisegítő munkaerőt. Van erre manapság is lehetőség? (Adatrögzítésre és kölcsönzésre gondoltunk, nem a szakmai feladatok ellátására.) Milyen jogszabályokat nézzünk át ez ügyben?
  • A fenntartónk sarokba szorította a főnökömet, aki iskolaigazgatóként engem kérdezett, hogy biztos, hogy kell-e minden iskolában könyvtárat fenntartani?! Ijedtemben utánanéztem, és sem a közoktatási törvény, sem a követő rendeletek, sem a Kjt. nem adott számomra megnyugtató választ. Sehol nincs az leírva egyértelműen és világosan kijelentve, hogy kell könyvtár, kell könyvtárostanár. A mindenféle ködös “ajánlott” és hasonló kifejezéseket persze, hogy nem veszi figyelembe az önkormányzat – mindenhol azt nézik a megtakarítások bűvöletében, hogy mit kell feltétlenül kifizetni. Amit nem kell, csak lehet – hát az halálra van ítélve! Miért hoznak ilyen “dodonai” törvényeket, miért nem fogalmaznak egyértelműen? Egyáltalán: melyik jogszabály mondja ki, hogy melyik iskolatípusokban kell könyvtárat fenntartani?!
  • Eddig községi könyvtárban dolgoztam, de pedagógus végzettségem is van. Tavaly nyár végén kijelentette a fenntartónk, hogy ősztől kettős funkciójú könyvtár vagyunk. Ez úgy néz ki, hogy az iskolában is megmaradt a könyvtár, és a művelődési házban is, én pedig, mint a “kettős funkciójú könyvtáros” a két intézmény között rohangálok. (Az iskolában dolgozó korábbi kollégát tanárnak helyezték át.) A napom úgy néz ki, hogy délelőtt az iskolában vagyok, délután meg estig a korábbi könyvtáramban. De sem az állományok összevonásáról, összeköltöztetéséről, sem az alapdokumentumok megújításáról szó sem esett. Én érzem, tudom, hogy ez nincsen így jól – de nem tekint az önkormányzat egyenrangú félnek. Milyen fórumhoz, intézményhez, szervezethez fordulhatnék segítségért, vagy milyen jogszabályokra hivatkozzam?

Várjuk a további kérdéseket, jogi problémákat!

Üdvözlettel, Bondor Erika

33 hozzászólás ehhez a bejegyzéshez: 'Könyvtárostanárok jogi fóruma'

Iratkozz fel a hozzászólások RSS értesítőjére vagy TrackBack ehhez: 'Könyvtárostanárok jogi fóruma'.

  1. Sz. Gabi szerint...

    2010. szeptember 01., szerda | 06:16

    Köszönöm a az információt, én is pontosan így értelmeztem a vonatkozó szabályozást. A végzettségem: tanító és informatikus könyvtáros.

  2. Bondor Erika szerint...

    2010. augusztus 28., szombat | 22:27

    Pontosítanám: a könyvtárostanárt a közoktatási intézmények pedagógus státuszban alkalmazzák, ezért pedagógus igazolvánnyal, közoktatási azonosítóval is rendelkeznek. Juttatásaik, szabadságuk azonos a más szakos pedagógusokéval. Természetesen a jogszabályok által előírt pedagógus végzettség is szükséges az alkalmazásuk esetén!

  3. Dömsödy Andrea szerint...

    2010. augusztus 24., kedd | 18:43

    Kedves Gabi!

    Valóban könyvtárostanárra szükség van akkor is, ha nyilvános könyvtár látja el a feladatot, hiszen a könyvtárhasználati órákat szakképzett pedagógusnak kell megtartania. Továbbá a könyvtárostanár az iskolai tantestület tagja. Ez az egyik jog, ami megilleti. A többi jog a könyvtáros munkakörhöz kapcsolódóan jár neki. Ez ügyben viszont kevésbé vagyok tájékozott (pl.: pedagógus igazolvány feltehetően nem jár).

    Reméljük, hogy a státusz kérdések mellett megfelelően módosították az alapító okiratot, megfelel a 11/1994-es MKM rendelet előírásainak.

  4. Sz. Gabi szerint...

    2010. augusztus 23., hétfő | 19:53

    Tisztelt Cím!
    Elég régi keltezésűek a kommentek, remélem ez nem az érdektelenséget jelenti, hanem azt, hogy kevesebb a megoldásra váró jogi probléma. 🙂
    Nekem azonban lenne egy: Intézményünk ÁMK lett, és így a városi és az iskolai könyvtárat összevonták, kettős funkciójú nyilvános könyvtárként működik tovább, immár az ÁMK keretein belül. Úgy tudom, hogy nyilvános könyvtár akkor láthat el iskolai könyvtári feladatokat, ha könyvtárostanárt alkalmaz.
    Kérdésem: Kötelező-e alkalmazni könyvtárostanárt, illetve ekkor őt milyen jogok illetik meg? (kötelező óraszám, pótszabadság)
    Köszönettel: Sz.Gabi

  5. Bartosné Molnár Ildikó szerint...

    2009. szeptember 14., hétfő | 19:39

    Kedves Erika!

    Hálás köszönet a segítségért, megerősítésért! A harc az enyém, tudom… Még egyszer megpróbálom.
    Üdvözlettel:
    Bartosné Molnár Ildikó

  6. könyvtárostanár szerint...

    2009. szeptember 12., szombat | 13:14

    Közoktatási Törvény, 1. sz. melléklet, Első rész (Pedagógusok az iskolában, kollégiumban):

    “Ha külön jogszabályban meghatározottak szerint az iskolai könyvtár működtetése kötelező, a könyvtáros tanár (tanító) létszámának megállapításánál minden, az ötödik-tizenharmadik évfolyamon a helyi tantervben szereplő könyvtári órát, továbbá a könyvtár nyitva tartásának idejét is figyelembe kell venni. Ha az iskolai könyvtár működtetése kötelező a könyvtáros tanári (tanítói) létszám egynél akkor sem lehet kevesebb, ha a számítások ezt lehetővé tennék.”

    Gimnáziumban pedig az iskolai könyvtár működtetése kötelező. Ha nagyon szükséges téged igénybe venniük más szakórák megtartására, akkor vegyenek fel egy félállású kollégát melléd.

    Vagy legalább alkalmazzanak könyvtáros asszisztenst, amelyet szintén lehetővé tesz a törvény. (Pedagógiai munkát támogató egyéb munkakörök.)

    Ugyanitt a 3. sz. melléklet B pontja közli a pedagógusok óraszámai között a könyvtárostanárok kötelező 22 óráját is, majd a 9. pont a munkaidő fennmaradó részét is kifejti:

    “9. Az iskolai, kollégiumi könyvtárostanár (tanító) a kötelező óraszám keretében biztosítja a könyvtár nyitva tartását, a könyvtári órákat. Munkaköri feladatként a teljes munkaidő többi részének hetven százaléka – a könyvtár zárva tartása mellett – a munkahelyen végzett könyvtári munkára (az állomány gyarapítása, gondozása, könyvtári kutatómunka), iskolai kapcsolattartásra, a további harminc százaléka a munkahelyen kívül végzett felkészülésre, könyvtári kapcsolatépítésre, állománygyarapításra, továbbá a pedagógus-munkakörrel összefüggő más tevékenység ellátására szolgál.”

    A Közoktatási Törvény egységes szerkezetbe foglalt teljes szövege letölthető például a Sulinet oldalairól is:
    http://www.sulinet.hu/tart/fcikk/Kecb/0/15139/1

    Üdvözlettel,

    Bondor Erika

  7. Bartosné Molnár Ildikó szerint...

    2009. szeptember 12., szombat | 06:15

    Kedves Erika!

    Köszönöm a nyári gyors választ! Elnézést, hogy csak most válaszolok, de megvártam az idei év kezdetét.
    Valószínűleg túl óvatosan fogalmaztam. Az idézett paragrafusokat olvastam, az “iskolában ” is tanulmányoztuk. Valójában a kérdésem: gimnáziumban kell vagy csak lehet 1 fő könyvtárostanár teljes állásban? Én jelenleg főállású középiskolai tanári státuszban vagyok, az óraszámommal sakkoznak hol így, hol úgy. Az idén 12 szakos órám van, ezért csak 10 órát lesz nyitva a könyvtár, napi két óra. Aggódom, hogy tudom így teljesíteni közel 400 fő könyvtári ellátását, a pedagógiai feladatokat.
    Üdvözlettel:
    Bartosné Molnár Ildikó

  8. könyvtárostanár szerint...

    2009. július 12., vasárnap | 10:33

    Kedves Ildikó!

    Felhívnám a figyelmedet – és minden jogi problémával küszködő kollégánk figyelmét is -, hogy célszerűbb az ilyen jellegű kérdéseiket a HSD által indított Jog.klog.hu-n (http://jog.klog.hu/) feltenniük. Ugyanis HSD ott feltehetőleg előbb meg tudja ezeket válaszolni, lévén, hogy a KönyvtárosTanár blognak ő nem szerkesztője, és ezért valószínűleg nem is kíséri figyelemmel folyamatosan a bejegyzéseinket. (Ámbár mi ezt szeretnénk, természetesen! 🙂

    A te problémádra én józan paraszti ésszel tudok válaszolni, és nem jogászként – szerintem az illetménypótlék jár neked a két diplomádra, mert könyvtárostanár vagy. Ez esetben még a másik diploma hasznosításának mértékét sem kell nézni, de te ráadásul tanítasz is. Így még egyértelműbb.

    Számomra bűzlik ez a kettős munkaköri leírás is. Ha te főállásban könyvtárostanár vagy, és ezen felül látsz el oktatói feladatokat is az iskolában az évente felmerülő igények szerint, akkor ezt nyilván plusz óraszámban teszed, és erre szerintem túlóradíjat, vagy munkaszerződés alapján külön bérezést kéne kapnod – hiszen a könyvtári feladataidat a tanítás mellett is el kell látnod.

    A hasonló problémák tisztázására mindig a Közoktatási törvénybe kell beleásnotok magatokat – annak különösen az 1. sz. mellékletét ajánlom, a könyvtárostanárok végzettségéről, alkalmazásuk feltételeiről pedig a Közoktatási törvény III. fej. 17.§ (1)m), valamint a IX. fej.127 § (7) a útmutatást.

    Ne felejtsétek: a törvény ismeretének hiánya soha nem ad felmentést – és a saját jogi lehetőségeinknek, igazunknak mindig csak magunk szerezhetünk érvényt! Más soha nem fogja megvívni a kisebb (vagy nagyobb) helyi csatákat és harcainkat helyettünk…

    Sok sikert kívánok!

  9. Bartosné Molnár Ildikó szerint...

    2009. július 09., csütörtök | 09:07

    Tisztelt Horváth Sándor Domonkos!

    Gimnáziumban dolgozom, ahol kb. 360 diák és 50 pedagógus és nempedagógus alkalmazott könyvtári ellátását látom el. Történelem-orosz középiskolai tanári (egyetemi) és informatikus-könyvtáros, iskolai könyvtári szakiránnyal (főiskolai) végzettségem van. Minden tanév elején dől el, hogy a könyvtárosi munkakört hány órában látom el. Akkor kapok ugyanis két munkaköri leírást, két külön lapon. Egyik a történelem és orosz óráimra vonatkozik, a másik pedig a könyvtári órákra. Ez utóbbi aszerint változik, hogy a másik két szakomra hány órában tartanak igényt (mennyi marad ki a tantárgyfelosztáskor ellátatlanul). Természetesen a könyvtári feladatok nem csökkenek, ugyanazok maradnak és egyedül látom el őket. Lehet-e részmunkaidőben, egyedül iskolai könyvtárost alkalmazni, lehet-e ennyire változatosan rendelkezni az óraszámokkal? Mivel két diplomám van nekem is járna illetménykiegészítés? Milyen jogszabályokra hivatkozhatok adott esetben?
    Válaszát előre is köszönöm.
    Bartosné Molnár Ildikó

  10. Gabriella szerint...

    2009. június 27., szombat | 13:16

    Kedves Horváth Sándor Domonkos!
    Előző levelemben nem írtam a részletekről….
    tehát az ÁMK a következő tagintézményeket tartalmazza: óvodai, általános iskolai, zeneiskolai, és művelődési központ és könyvtár intézményegység. Azaz a már meglévőket egy az egyben közös igazgatás alá hozzák. Az ÁMK igazgatója egyben az általános iskolai tagintézmény vezetője is lesz. Az általános iskolában több, 12.000 dokumentumot tartalmazó, 70 m2 alapterületű iskolai könyvtár van, aminek én vagyok a főállású könyvtárostanára. A városi könyvtárunk kb. 40.000 dokumentumot tartalmaz.
    Ha átkerülök a városi könyvtárba, illetve immár az ÁMK könyvtárába könyvtárostanárként, akkor is megilletnek azok a jogok, amik a tantestület teljes jogú tagjaként megillettek? (munkaidő számítása – 22 kötelező óra, pótszabadság)

    Mely jogszabályokra kell hivatkoznom, hogy érdekeimet megvédhessem, hogy tisztában lehessek a jelen helyzetben felmerült és a jövőben felmerülő kérdésekkel?
    Köszönettel
    Szabóné L. Gabriella


  11. 2009. június 26., péntek | 11:36

    Kedves Gabriella!

    Eléggé egészségtelen dolog az, ha közkönyvtárral próbálják az iskolai könyvtári feladatokat elláttatni. Amit ír, az nagyon képlékeny, szerintem, ha ÁMK-lesznek, akkor az éppen arról szólhat, hogy az iskolai könyvtár a lakosság felé is nyit.
    Ellenkező esetben, ha iskolai könyvtári feladatokat lát el a könyvtár, akkor ott valóban könyvtárostanárt kell alkalmazni, ám nagy kérdés, hogy miként terjed ki a Közoktatási Törvény hatálya egy nem közoktatási intézményre?
    Azt tudom még elképzelni, hogy az adott városi könyvtár az ÁMK része lesz, azaz összeolvad az iskolával.
    Szóval, amíg bővebbet nem lehet tudni a jogi konstrukcióról, addig csak találgatni lehet…
    Üdv.:
    HSD

  12. Bondor Erika szerint...

    2009. június 24., szerda | 12:16

    Kedves Gabriella,

    HSD blogjáról úgy értesültem, hogy éppen szabadságra és nyaralásra készül – így egy ideig nem hiszem, hogy válaszolni tudna.

    Addig is azt ajánlom, hogy a könyvtárjogi blogján is tedd fel a kérdésedet, mert ott egy helyen foglalkozik minden könyvtárostanárokat érintő jogi problémával: http://jog.klog.hu/

    Addig is laikusként annyit tudok erről mondani, hogy az ÁMK típusú intézmények közoktatási intézményt, könyvtárat és művelődési funkciókat együttesen szolgáltatnak. Tehát előfordulhat, hogy nem lesz külön iskolai könyvtár – de az iskolai könyvtári funkciót el kell látnia az új szervezetnek is. Ezt könyvtárostanár alkalmazásával tehetik meg. (Megfelelő végzettség szükséges.)
    A további alkalmazásod körülményei attól függenek majd, hogy tanár státuszban alkalmaznak-e, és lesz melletted még könyvtáros státusz is (aki pl. nyáron is nyitva tart, de nem tart pl. könyvtárhasználati órákat a gyerekeknek) – ez esetben úgy dolgozhatsz tovább, mint eddig, tanárként.
    Ha azonban egyedül alkalmaznak mindkét funkcióra – státuszelvonás vagy megtakarítási szempontok miatt – akkor nehezebb munkakörülmények közé kerülhetsz. Ez esetben kérjél jogi szempontú tanácsot Domonkostól, hogy milyen lehetőségeid vannak.

    (Magánban: azt hiszem, nem sok, hiszen nem könnyű másik munkahelyet találni: mindenhol leépítések, státuszelvonások vannak!…)

    Ennek ellenére kitartást és sok szerencsét kívánok, mindenkinek jó nyarat a húzós tanév után!

    Üdvözlettel,

    Bondor Erika

  13. Gabriella szerint...

    2009. június 22., hétfő | 19:09

    Tisztelt Horváth Sándor Domonkos!

    A mi iskolánk most alakul ÁMK-vá, és reális esély van arra, hogy összevonják az iskolai könyvtáramat a városi könyvtárral.
    Úgy tudom, hogy a közkönyvtárak akkor láthatnak el iskolai könyvtári funkciót, ha könyvtárostanárt alkalmaznak. Ha átkerülök a városi könyvtárba könyvtárostanárként, akkor is megilletnek azok a jogok, amik a tantestület teljes jogú tagjaként megillettek? (munkaidő számítása – 22 kötelező óra, pótszabadság)

    Mely jogszabályokra kell hivatkoznom, hogy érdekeimet megvédhessem, hogy tisztában lehessek a jelen helyzetben felmerült és a jövőben felmerülő kérdésekkel?
    Köszönettel: Szabóné L.Gabriella

  14. Cs. Bogyó Katalin szerint...

    2009. március 14., szombat | 18:13

    Kedves Éva!
    Pedagógusként mindenképpen érdemes tanulmányoznod a Közoktatási Törvényt, amelyet az OKM honlapjáról is el tudsz érni. http://www.okm.gov.hu/letolt/kozokt/kozokt_tv_070823.pdf
    Ez a törvény határozza meg sok egyéb között a könyvtárostanárok alkalmazásának feltételeit, a kötelező óraszámot (22), s ez rendelkezik a munkaidőnk felosztásáról is:
    “Az iskolai, kollégiumi könyvtárostanár (tanító) a kötelező óraszám keretében biztosítja a könyvtár nyitva
    tartását, a könyvtári órákat. Munkaköri feladatként a teljes munkaidő többi részének hetven százaléka – a könyvtár zárva tartása mellett – a munkahelyen végzett könyvtári munkára (az állomány gyarapítása, gondozása, könyvtári kutatómunka), iskolai kapcsolattartásra, a további harminc százaléka a munkahelyen kívül végzett felkészülésre, könyvtári kapcsolatépítésre, állománygyarapításra, továbbá a pedagógus-munkakörrel összefüggő más tevékenység ellátására szolgál.” 1. számú melléklet Harmadik rész II. 10.

  15. Pataki Éva szerint...

    2009. március 13., péntek | 12:10

    Tisztelt Cím!

    Könyvtárostanárként vagyok alkalmazva egy iskolában. A heti munkaidőm 40 óra ebből 5 óra szabadfelhasználásra. A kérdésem a következő: ha pedagógus munkakörben vagyok, akkor miért nem annyi a munkaidőm is mint a pedagógusoknak, azaz heti 23? Nem ismerem a jogszabályokat, sajnos még nem állt módomban megtalálni a rám (ránk) vonatkozó szabláyokat. De nagyon szívesen elolvasnám. Köszönettel. Pataki Éva


  16. 2009. február 02., hétfő | 10:07

    Kedves Ildikó!

    A kinevezés egyoldalúan nem módosítható, tehát a beleegyezésük nélkül nem változtathatják alkalmazásukat részmunkaidősre.
    Ami az összevonást illeti, ha az tényleges feladatváltozást nem okozott, akkor jogszerűen nem indokolható a munkáltatói döntés. Nézetem szerint, a munkaidő-csökkentés indokainak meg kell felelniük a létszámleépítés kritériumainak, amelyek az Önök esetében nem mutathatók ki, hacsak az átszervezéssel egy időben a fenntartó nem csökkentett létszámot. Ez utóbbi esetben az ügy “csak” szakmai-etikai alapon kérdőjelezhető meg, mivel a könyvtárostanárok létszámára a Közoktatási törvény csak ajánlást tesz.
    Üdvözlettel:
    dr. Horváth Sándor Domonkos

  17. Somogyi Zoltánné szerint...

    2009. január 28., szerda | 13:50

    T. Cím!

    Egy korábbi problémafelvetéssel szinte szó szerint megegyezik az én kérdésem is, de a válasszal még nem találkoztam. Segítséget szeretnék kérni:
    “Városunkban integrálták az összes oktatási intézményt egy megaintézménnyé. De mindegyik maradt az eredeti épületében, és egyelőre maradt a könyvtára is. (A könyvtárostanárokat viszont félállásba léptették vissza /heti 10 óra nyitva tartással/, mert azt mondják, tagintézménynek nem kell főállású könyvtárostanárt alkalmaznia.) Az épületek távol esnek egymástól, és a könyvtári állományokat sem vonták össze, ezt nem is tervezik. Tehát nem lesz az intézménynek egy “központi” könyvtára. Az ellátandó feladat nem változott, ugyanakkora az állomány, a diáklétszám /550 fő/, a pedagógus létszám sem változott számottevően – vagyis ugyanazt a munkát kell ellátnunk, csak fele annyi munkaidő jutna rá. Ráadásul a gépi feldolgozást most kellene elkezdeni!!! Jogszerű ez így? Milyen jogszabályra hivatkozhatunk?”

    Várom válaszukat, melyet előre is nagyon köszönök:
    Somogyi Zoltánné (Ildikó)

  18. Orbán Gizella szerint...

    2009. január 17., szombat | 22:43

    Tisztelt Horváth Sándor Domonkos!
    Köszönöm gyors munkáját, válaszát, reményt adott. Továbbítom fenntartóm felé bízva abban, hogy továbbra is betölthetem ezeket a munkaköröket. Mégegyszer köszönöm! Tisztelettel; Orbán Gizella


  19. 2009. január 16., péntek | 13:48

    Nézetem szerint a két munkakör betöltése nem jogellenes. Ugyanazon munkakörre nyilvánvalóan nem lehet több közalkalmazotti kinevezést létrehozni, tehát mondjuk Ön nem nevezhető ki kétszer könyvtárostanárrá. Jelenleg azonban két – egymástól plasztikusan különböző és elkülöníthető – tevékenységről és munkakörről van szó. Ebben az esetben tehát nem a Kjt. 42. §-ában tilalmazott helyzet áll fenn.

    dr. Horváth Sándor Domonkos
    szabályozási szakjogász

  20. Orbán Gizella szerint...

    2009. január 15., csütörtök | 14:29

    Kedves Katalin!
    Köszönöm a gyors reagálást. Várom válaszotok.

  21. Cs. Bogyó Katalin szerint...

    2009. január 13., kedd | 10:10

    Gizella, kérdésedet továbbítjuk Horváth Sándor Domonkos szakjogásznak. Kis türelmet kérünk!
    K.

  22. Orbán Gizella szerint...

    2009. január 13., kedd | 08:56

    Tisztelt Cím!
    Segítséget, jogi állásfoglalást szeretnék kérni. Iskolai könyvtárosként dolgozok egy általános iskolában. Az idei tanévtől fél állásban fejlesztőpedagógusi munkakört is betöltök, nagy örömömre és a vezetés megelégedésére. A fenntartó most ebbe nem egyezik bele, törvényellenesnek tartva. Utána nézünk a Mt. ill. a Kjt-ben. Szerintünk csak az ugyanolyan munkakörben nem lehet két kinevezést alkalmazni, de itt ugye más ( egy könyvtárosi és egy fejlesztőpedagógusi) munkakörről van szó. Képzettségem mindkét szakirányra megvan (egyetemi ill. főiskolai). Igaz napi 10-11 órát dolgozok, de úgy alakítva, hogy a könyvtár nyitva tartása és a fejlesztő órák optimális időben legyenek megtartva. Az állomány gondozását és a beszerzést tettem késői, gyerekeknek alkalmatlan időpontra. Kérem segítsenek problémámban. Melyik törvény tiltja a fenti alkalmazást? Milyen megoldást tudnának javasolni? Mindkét szakirányt igen szeretem és örülnék, ha módomban állna tovább gyakorolni.
    Köszönök minden segítséget Tisztelettel; Orbán Gizella

  23. Bondor Erika szerint...

    2008. december 09., kedd | 00:36

    HSD teljesítette az ígéretét: a http://jog.klog.hu/ oldalon elkezdte írásban is megválaszolni a fenti kérdéseket. Ezidáig négy tételben. (December 7-8.)

    Köszönjük!

  24. Molnár Emese szerint...

    2008. december 01., hétfő | 20:32

    remek. köszönöm szépen.

  25. könyvtárostanár szerint...

    2008. november 27., csütörtök | 22:20

    Igen, HSD írásban is eljuttatja majd hozzánk a válaszokat, amelyeket felteszek ide, a blogra is, de Jog.klog.hu-n is olvasható lesz.

  26. Molnár Emese szerint...

    2008. november 27., csütörtök | 11:40

    azt szeretném kérdezni, hogy a fent említett kérdésekre a válaszokat valahol megjelentetik-e azok számára akik nem tudnak a jogi fórumon részt venni?


  27. 2008. november 27., csütörtök | 00:24

    […] Könyvtárostanárok jogi fóruma […]

  28. Kiséri Péterné szerint...

    2008. november 22., szombat | 20:53

    Igazgatóm szeptemberi tájékoztatása szerint a fenntartó önkormányzat hezitál, hogy pedagógus állományból technikai állományba tesz át.Könyvtáros-pedagógia szakos tanári végzettségem van és 16 éve pedagógus állományban vagyok. Átsorolhatnak?
    üdvözlettel : Kisériné Eszter

  29. Bondor Erika szerint...

    2008. november 22., szombat | 14:34

    2008.11.27., OPKM, Könyves Kálmán krt. 40., 10 óra
    http://konyvtarostanar.klog.hu/?p=914
    A KTE tisztségmegújító közgyűlésén.

  30. adoryane szerint...

    2008. november 22., szombat | 10:03

    Mikor és hol lenne ez a jogi fórum?

  31. Hagymássy Krisztina szerint...

    2008. november 20., csütörtök | 16:55

    Tisztelt Cím!
    Egy 1000 fős, 35 osztályos iskolában dolgozok főállású könyvtárostanárként egyedül.A jogszabály szövegét elolvasta az igazgató úr és úgy döntött, hogy a munkaidőm 37 óra (“javasolt ” napi 20 perc ebédidőt !) Tehát 7.40-15.00-ig tart nyitva a könyvtár, mert a munkaidő a nyitvatartással egyenlő értelmezése szerint, ha úgy szoktatom a gyerekeket nem fognak kölcsönözni, csak “beülni”.Túlóráért, helyettesítésért (hiányzó kolléga miatt az osztályra a könyvtárban vigyázok, videóznak, olvasnak) még sohasem fizettek, hiszen ez a munkaidőmben történik és duplán nem fizethetnek…A könyvtári órát se érdemes ekkor tartani, mert nem írhatom be csak az informatikához…Köszönöm, bár tisztában vagyok vele, hogy központi fellépés nélkül helyileg ezek a problémák nem orvosolhatók.

  32. Bondor Erika szerint...

    2008. november 18., kedd | 18:24

    Marietta, ha nem tudsz jelen lenni 27-én, akkor közvetítjük a kérésedet.

  33. Goda Marietta szerint...

    2008. november 18., kedd | 15:25

    Tisztelt Cím!
    Bár már nyugdíjas vagyok felmerült egy pénzügyi kérdés. Legalább a most dolgozókat nem lehet már úgy átverni mint engem. Matematika -fizika szakos középiskolai tanár voltam majd kb 10 éve informatikus-könyvtáros szakon egyetemi diplomát szereztem. A könyvtárosi levelezőben derült ki,, sajnos csak most, hogy nekem kapnom kellett volna 7%-ot, mert a könyvtárosi végzettségemen felül más tanári egyetemi végzettségem is van és ez a dolog független attól tanitom-e vagy sem. A törvényt illetve kormányrendeletet még 1992-ből megtaláltuk. Ezek szerint nekem kevesebb fizetést adtak és így a nyugdijam is emiatt kevesebb, Van-e lehetőségem ennek a pénznek egy részét megkapni? Milyen hivatkozással? Szívesen venném akár neten keresztüli választ is. üdvözlettel Goda Marietta

Szólj hozzá!

*