Nyári akadémia után

Bejegyzés ideje: 2007. július 07., szombat. Kategória: Hírek,Közoktatás,KTE,Programok,Szakmai anomáliák. Szerző: konyvtarostanar

Köszönöm a szervezők és a KTE vezetősége nevében a résztvevők aktivitását, kreativitását, nyitottságát – és azt, hogy együtt gondolkodhattunk, együtt lehettünk.

A helyi online sajtó révén fotókat (megnyitó, majd egy másik feltöltésnél a fogadásról is) és összefoglalót is láthattok a neten a rendezvényről.

Lakó-Tóth Edit konferenciánkról készített fotói is letölthetők itt. Talán nem mindenki tudja, hogy a bájos kismama Tóth Józsefné, Irénke (helyi szervezőnk, KTE vezetőségi tag) kisebbik leánya.

Persze Paszternák Ádámot sem véletlenül láttuk állandóan laptoppal felszerelkezve, online krónikáit a FIKSZ-en találjátok: itt meg itt.

Az utóbbit különösen értékeljük! Prezentációkkal ki tudom egészíteni, mert Ferling József kivételével mindet el tudtam menteni, azt hiszem…

Egyúttal érdekes olvasnivalót ajánlok a további együtt gondolkodáshoz a Portfólió online gazdasági magazinból. Egy elgondolkodtató részlet:

“Mely területeken kellene konkrétan beavatkozni a közoktatásba? A több pénz, vagy a kevesebb, de felkészültebb tanári kar megközelítés a járható út a bomba hatástalanításához? Plusz pénz nélkül is javítható lenne a tanárok bérezése? Segíteni kellene-e pénzügyileg, illetve tartós állással a rossz teljesítményt nyújtó kisdiákok szüleit? Mindehhez van-e legalább elméletben politikai támogatottság egyik vagy másik oldalon? Kemény kérdések – elgondolkodtató tények és válaszok sorozata.”

A kemény munka után mindenkinek szép nyarat, jól megérdemelt pihenést kívánok!

Bondor Erika

13 hozzászólás ehhez a bejegyzéshez: 'Nyári akadémia után'

Iratkozz fel a hozzászólások RSS értesítőjére vagy TrackBack ehhez: 'Nyári akadémia után'.

  1. Foszto Erzsebett szerint...

    2007. augusztus 10., péntek | 10:18

    Sziasztok!!!
    Jó,hogy jötettek.
    Zsóka


  2. 2007. augusztus 05., vasárnap | 14:27

    […] KönyvtárosTanár » Nyári akadémia után …Sajnos rossz híreim vannak, innen Kiskunfélegyházáról… (tags: sajtoklog) […]

  3. zsoka szerint...

    2007. július 16., hétfő | 16:54

    Kedves Akadémiások és a szakma!
    Sajnos rossz híreim vannak, innen Kiskunfélegyházáról. Hiába észérvek, a pártharcok áldozata lesz a Félegyházi közoktatás. A tantestületek szakmai véleménye ellenére olyan ember lesz a középiskolai főigazgató…
    Sok mindenre rájöttem ezen az elmúlt harcos egy héten. Hiába sorakoztatunk ész érveket – készült a film, van prezentációm még 3 témában is – a közoktatás korszerűsítése ebben a városban nem lehet a nyerő. Egy intézménynél igen – nem önkormányzati fenntartású – az igazgatója a képviselő testület okt. bizottságának elnöke… Hát tényleg igaz a mondás, minden szentnek maga felé hajlik a keze. Nem lehetséges, hogy ez a két poszt összeférhetetlen?
    Ez az úriember egyébként megkérdezte az igazgatónőmet – egyik pályázó a főig. posztra, miből gondolja, hogy az iskolai könyvtárba órák után be lehet vinni a gyerekeket? Ezek még mindig azt hiszik, hogy könyvtári szolgáltatások vannak ott, nem pedig képességfejlesztés, tantárgyközi feladatok, extracurriculum, stb. Hát naív voltam az akadémián, nem tudatlanok, csak a saját érdekeik érvényesítése érdekében taktikáznak és úgy tesznek hogy… Eddig azt hittem, hogy a kistérség is a lehetőségek nem kellő ismerete miatt nem alakul megfelelően. A fenét! Tudták, ők, hogy mit nem szabad csinálni az iskolaösszevonások során ahhoz, hogy azaz 1 majd minél több normatívát tudjon kaszálni! Az már látszik, hogy ezeknek az embereknek nincs a köz iránti elkötelezettségük, az egyéni érdekek mindenek fölé helyezve, ez Kiskunfélegyháza! Egy megoldás lenne: KITILTANI A POLITIKUSOKAT AZ OKTATÁSBÓL!
    Ti tudjátok, hogy nem szoktam hőbörögni, és azt tartom, hogy beszéd helyett inkább mutassuk meg mi mindent tudunk – 0,- Ft-ért. Na szép nyarat kívánok mindenkinek. zsoka

  4. könyvtárostanár szerint...

    2007. július 11., szerda | 23:51

    Könyvtáros Kata, egyelőre meg kell elégedned a konferencia.klog beszámolóival a KTE Nyári Akadémiájának előadásairól, a’ la Paszternák Ádám.
    http://konferencia.klog.hu/

    A prezentációk pedig rajta lesznek a KTE 2007. évi CD-jén, amit minden konferencia résztvevő és minden KTE tag is meg fog kapni, de csak az év végén, mert lesznek még más anyagaink is az év folyamán, amiket rá szeretnénk tenni.

    Ha nem vagy az érintettek között (mármint a tagunk), azon persze lehet segíteni addig.

    A honlapon nem lesz fent minden, ennek idő és terjedelmi korlátai vannak. Többek között az is, hogy most már azért én is elvonulok szabadságra, lopva, két konferencia szervezése között… Remélem, mindezt tolerálod! 🙂

  5. Beck Éva szerint...

    2007. július 11., szerda | 13:09

    Én is a résztvevők nevében szeretném megköszönni a 4 napot. Nagyon tartalmasan és kellemesen teltek el a napok.
    Kívánom, hogy szegeden is hasonló tartalmas programokon, kellemes beszélgetéseken vegyetek részt.
    Szép nyarat, jó pihenést
    Becki

  6. Könyvtáros Kata szerint...

    2007. július 11., szerda | 11:47

    Hol vannak az előadások prezentációi, élménybeszámoló, blog itt-ott, csak a lényeg maradt el, ezt a honlapon a nyári akadémiánál lenne szerencsés megtalálni.

  7. kiss anna szerint...

    2007. július 10., kedd | 15:37

    Aki kedden látta az “Érintések” színházat, annak nem mesélek róla. Aki nem látta, annak meg úgysem tudnám elmondani milyen volt! Őket látni kell. Elérhetőségük:
    http://www.erintesek.hu

    Szívesen mennek, ha hívják őket!

    További szép nyarat:
    anna

  8. Szilvi szerint...

    2007. július 09., hétfő | 15:51

    Én is köszönök mindenkinek mindent, a rengeteg jó tanácsot és biztatást, ami egy végzős kiskönyvtárosnak nagyon kell 🙂 Remélem még sok ilyen programban vehetek részt, remek gyakorlat volt 🙂

  9. csendesbob szerint...

    2007. július 09., hétfő | 10:31

    Én is köszönöm mindenkinek. Tartalmas volt és nagyon kellemes 🙂
    Csabi

  10. kiss anna szerint...

    2007. július 09., hétfő | 09:20

    Köszönöm mindenkinek, hogy azért (is) jött Kecskemétre, hogy jól érezze magát, s örülök, ha a magam eszközeivel sikerült ehhez hozzájárulnom!

    Itt megnézhetők Lakó-Tóth Edit rólunk készült fotói!

    http://picasaweb.google.com/edit.lakototh/KNyvtRostanRokNyRiAkadMiJaKecskemT200707020705?authkey=z-Ml7lv_oII

    Szép nyarat kívánok mindenkinek:
    anna

  11. Marcsi szerint...

    2007. július 07., szombat | 20:44

    Kedves Kollégák!Ma ismét Kecskeméten jártam, s felidéződtek az akadémia napjai. Remek volt a program, sok-sok “muníciót” kaptam/kaptunk a következő héten vívandó csatához, vagyis hogy a 3 iskola összevonása után is megmaradjon a könyvtár. Ezért indulunk a jövő héten csatába Zsókával, erőssé és bizakodóvá tett a veletek töltött idő. Köszönöm a szervezőknek, a vendéglátóknak, az előadóknak!

  12. Bogyó Kata szerint...

    2007. július 07., szombat | 19:33

    A résztvevők nevében pedig a szervezők és a KTE vezetőségének áldozatos munkáját köszöjük, amellyel lehetővé tették, hogy sok élménnyel, tudással, új barátságokkal gazdagodva távozhattunk Kecskemétről, a Nyári Akadémiáról.
    Remélem, sokan fogunk 12-én Szegeden az úszóházon találkozni!
    Üdv mindenkinek,
    Kata


  13. 2007. július 07., szombat | 08:12

    […] KönyvtárosTanár – Nyári akadémia után […]

Szólj hozzá!

*