Előzetes a KTE Nyári Akadémiájáról
A KTE XI. Nyári Akadémiája július 2-án, hétfőn kezdődik Kecskeméten. Kiss Anna kolléganőm korábbi navigációs kísérletei után én egy képes előzetest ajánlok az érdeklődők figyelmébe, amely a honlapunkról letölthető. Ugyanitt a konferenciánk végleges programja is megtalálható: program_akad.pdf
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Üdvözlettel,
Bondor Erika, KTE elnök
2007. július 09., hétfő | 11:27
Nagyon jól éreztem magam a Nyári Akadémián. Köszönet minden szervezőnek, akik készséggel és örömmel fáradoztak azon, hogy jól érezzük magunkat. Köszönet a Blogért is. Bízom benne, hogy mire szabiról visszaérek nem felejtem el és el tudom készíteni a sajátunkat.
Üdvözlök mindenkit és jó pihenést kívánok a nyárra.
Kata Miskolcról
2007. július 08., vasárnap | 13:23
Kedves Ildikó!
A vers kinnt van az “éterben”, tegyetek legjobb belátásotok szerint, én beképzeltségnek tartottam volna magamról, ha ilyet kitalálok – mármint hogy ez legyen az induló. zsoka
2007. július 06., péntek | 15:24
Kedves Könyvtárostanár Kollégák! Ismét meggyőzött ez a négy nap arról,
– hogy milyen jó is együttgondolkodni,
– közösen sok mindenre képesek vagyunk,
s az ilyen alkalmak az egyedülvégzett munkához is sokat tesznek hozzá!
szeretettel és persze köszönettel
Hock Zsuzsanna
2007. július 06., péntek | 15:17
Kedves Zsóka!
Lehetne e ez az átköltött versike az indulónk, mit szólsz???
Szóval megengeded e hogy mások is használják(KTE-könyvtárostanárai)- ama nemes cél érdekében????
Puszi: Ildikó (Debrecen)
2007. július 06., péntek | 15:13
Szervusztok!
Nagyon jól éreztem magam a Kecskeméti konferencián.
Minden elsimerés Erikának és a vezetőségnek, az összes segítőnek, mindenkinek, Kiss Annának, Irénkének stb.stb… közreműködőnek.
Nagyon tetszett az iskola kedves fogadtatása is. Igazán csak a megelégedettség hangján szólhatunk!
Jók voltak a programok, talán még tudtunk volna mindenről beszélgetni is… tovább…
Szerettel üdvözlöm a rendezőket, köszönet valamint az előadókat és kedves kollégáimat!
Néhány “tudományosabb “hozzáfűzni valóm is volna ha érdekel valakit…. valahova megírom….
Sziasztok! Ildikó (Debrecen)
2007. július 06., péntek | 10:28
[…] Zsóka feltette a kisfilmben hallott Radnóti átiratát a konyvtarostanar.klog.hu-ra! http://konyvtarostanar.klog.hu/2007/06/29/elozetes-a-kte-nyari-akademiajarol/#komment […]
2007. július 06., péntek | 08:13
Kedves mindenki!
Nos ide beillesztettem a verset, nem tudtam, hogyan kell csatolni, a belépés is megszívatott, úgyhogy Ádám nagyon várom az anyagod – de nem ártana az ilyen bénáknak, mint én, egy magyarító szótárt is mellékelni, mert ezeket a hülye kifejezéseket nem értem és össze-vissza klickkelek. Ne rökönyödjetek meg, még ilyen figura is van. Nekem idő kell, hogy megtanuljam… De azért máshoz talán értek.Nem tudhatom… Mire 50 leszek, majd csak megtanulom… (2 hónap). Tehát:
Nem tudhatom…
Nem tudhatom, hogy másnak e könyvtár mit jelent,
Nekem tudástár itt az iskola nyüzsgéstől zajos világa.
Itthon vagyok. S ha néha az asztalon hever
Egy-egy könyv, film, címét is, szerzőjét is tudom,
Tudom, hogy mit keresnek már hétfő hajnalon,
S tudom, hogy mit jelenthet egy ”TZ-s” napon
a könyvtárban talált információhalom.
Ki fenntartó, annak e költség tár,
s nem tudja, hol található itt Vörösmarty Mihály;
annak mit rejt e könyvtár? CD-t és papírhalmokat,
De nékem tudást, ismeretet; cikázó gondolatokat.
Az gondnak lát ott föntről, aki mindig kéreget
míg én a tanulót is, ki jobb jegyért remeg,
tantárgyakat, verset és zugokat,
A zugokban diákot, ki csendben írogat,
s mi föntről ellátandó feladat vagy költséghely,
az szakirodalom a könyvtárostanár hitével,
irodalomjegyzék kezében, körötte sok gyerek,
akiknek szemében tudásvágy és szeretet;
És ott a gép, az internet kora,
a tudás íze számban hol méz, hol áfonya,
S az osztályokba menvén, a folyosó kövén,
hogy minél többen jöjjenek, ezt hirdetem én,
Ím itt a szó, de föntről e szó se hallható,
Nincs műszer, mellyel mindez jól kimutatható.
Iskolában könyvtár, s az országban több is még,
s tudja mit műveljen, mikor, hol és mikép,
és jönnek tanárok, diákok szűntelen,
bennük tudásvágy és növekvő értelem,
Világít bennük, sötét zugokba bújva,
míg jelt nem hagy lelkükben ujból a tudás szomja,
S fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Ne kösd gúzsba szárnyait az értelemnek!
Akinek igértem, elküldöm emailben még a mai nap folyamán.
zsoka
2007. július 06., péntek | 06:59
Hölgyeim, Uraim, köszönöm a részvételt! 🙂
Hétvégén felkerül az előadásom végleges anyaga, ide is továbbítom a linket!
Ádám
2007. július 04., szerda | 11:57
Köszönjük! Ádám nagyszerű dologgal ismertetett meg minket! És nagyszerűen! Nagyszerű blogokat fogunk készíteni! Már hoplnap… Szilvia
2007. július 04., szerda | 11:41
Üdvözöljük a KTE XI. Nyári Akadémiájának résztvevőinek nevében Paszternák Ádám tréningjéről a tagjainkat!