Bloggerek a Somogyiban

2009. június 9. kedd – 21:23 | Írta: Oros Sándor

Az Ünnepi könyvhét keretében blog-napot (na jó egy kerekasztalbeszélgetést) rendeztünk a Somogyiban. Vendégünk volt:

Anthony Sheenard, Szamárfül, Wyquin, Cotta, Lotterfield Boholy

a beszélgetést Száraz Ferenc vezette.

Nagyon finoman fogalmazva sem volt sajnos tömeg a nézőtéren, pedig igen élvezetes beszélgetést folytattak vendégeink a blogról és az irodalomról, meg úgy egyáltalán.

Mainstream bloggert nem hívtunk, de érdekes volt látni/hallani ennyi féle ember (nagybetűs EMBER?) gondolatait, félszeit.

Sajnálom, hogy nem sikerült blogosabbra rendezni, hogy mindenkit bevonva a beszélgetésbe a nézők is commenteljenek, de majd legközelebb!

Így maradt a szolid sörözgetés a résztvevőkkel a sörkertben. Én ezt is élveztem, bízom benne, hogy a többiek is!

A jelenlévők közül Murci/Szamárfül már megénekelte mit tapasztalt, a közönség soraiból csbk-tól olvashatunk észrevételeket! Várom a többiekét is saját blogjukon, de akár itt is. Valamint, ha valakinek kedve támad beszámolót írni, szívesen közzéteszem (nem direkt kérés volt ez nyaucica -))

S reggelre már Lotterfeld Boholy is elkövette a maga posztját…

Azért délutánra elkészült egy nézői beszámoló, egy könyvtáros tollából.

Egy kis ízelítő:

Szóval a Blognap. Négy előtt tíz perccel szomorú sms érkezett a telcsimre: Nincs tömeg 🙁  volt a pár szó. Mit tesz az ember, lerohan mondván négyig munkaidő és hős lesz, ott marad tömegnek, mert amúgy is megígérte.

Sajnos tényleg bánatosan nézett ki a szépen elrendezett első emelet, de négy óra után pár perccel már be is népesült: az előadókkal, barátokkal és a „média jeles képviselőivel!!!” = ezt most kihangsúlyozom előre!! …

Az előadók olyanok voltak, ahogy a blogjaik alapján elképzeltem őket:  Cotta=elitista, kicsit konzervatívabb, Murci/szamárfül=vidám amilyen a neve is, Wyquin = a nevetése nagyon édes! és ha megszólalt nem üres fecsej volt – ezúton is köszönet hogy elárulta neve jelentését; Sheenard = jópofa, ötletes, hozzászólásaival – bevallom kedvet csinált, hogy elolvassam a könyveit, bár tegnap az egyik ajánlószöveg a könyve borítóján már azé megingatott.
És legutoljára hagytam Tündérgyár uralkodóját: bevallom rá voltam a legjobban kíváncsi. Blogja alapján olyan embernek gondoltam, aki a billentyűzet mögött mondja a tutit, de személyesen/élőben nem fog magas fordulatszámon pörögni. Be is jött ez a várakozásom, visszafogottsága 2 méter távolságról is érződött a sorok közt. Kicsit sajnáltam is szegényt: ebben a közegben nagyon nem élt. Egy-két összecsapás a végletével Cottával és semmi több puskapor nem jött ki belőle.
De már azóta életre is kelt, megtalálta kedvenc közegét és olvasható is írása, amiben, na megkapjuk ám a magunkét.

A teljes írás pedig itt olvasható. (by nyaucica)

Valamint a beszélgetésen készült fotókból megtekinthető egy válogatás a könyvhét Somogyis blogján!

  1. Nincs komment a bejegyzéshez: “Bloggerek a Somogyiban”

  2. Kezdetnek nem volt rossz, sőt! 🙂

    B.Kata írta (2009 jún 10, szerda)

  3. Hát én vártam Lotterfeld írását és ki is hozta belőlem 🙂
    szóval nemsoká kész lesz, természetesen munkaidőben mert “unatkozó háziasszony/könyvtáros ” vagyok 🙂

    nyaucica írta (2009 jún 10, szerda)

  4. Lehet, hogy Boholy élesen fogalmazott, de sok mindenben igaza van. Száraz Ferenc nem volt a legalkalmasabb moderátornak, meggyőződésem, hogy el sem olvasta a blogjainkat és komoly hibákat követett el a közönség kizárásával vagy a fura kérdéseivel. Jó lett volna, ha legalább nagy vonalakban értesülünk a kérdéseiről, néhányat túl mélynek és messzire vezetőnek, másokat viszont blődnek találtam, kellett volna készülni ezekre. De ezek biztosan csak gyermekbetegségei egy műfajnak, ami összességében jól sikerült, voltak tartalmas megnyilatkozások és én jól éreztem magam. Sada, az ötlet mindenképp kiváló, folytassátok!

    Dana írta (2009 jún 10, szerda)

  5. Dana:legközelebb a sörkert is kötelező neked is!!s természtesen tervezzük a folytatást, s akkor is várunk a Boholy által felvetett módosításokkal együtt.
    összessegében én is jónak ítélem meg, de persze nekem hozzáadódik az előtte valamint az utána lefolyt beszélgetés is.
    nyaucica: a beszámolót elnöki utasításba is adom!

    oross írta (2009 jún 10, szerda)

  6. Íme, másoknak is tetszett, sőt, beindította a fantáziáját! Mondanom se kell, olvasókörös!

    http://groups.google.com/group/varazshegy-olvasokor/browse_thread/thread/b7f2c7627787381c

    Dana írta (2009 jún 10, szerda)

  7. mingyá irom – értettem
    ebédszünet van

    Száraz Ferit én azé mint közönség védelmembe veszem

    nyaucica írta (2009 jún 10, szerda)

  8. Dana a hírt köszönöm. Ha már néhány ember fantaziáját meglódítottuk, akkor megérte!
    nyaucica: nem befolyásolok, helyet adok a véleménynek! (azé előtte moderálom ;-))

    oross írta (2009 jún 10, szerda)

  9. Miért vagyok elitista?

    Dana írta (2009 jún 10, szerda)

  10. Ez elhangzott és úgy maradt! 🙂
    Nekem te a tipikus könyvtárosszemléletet testesíted meg.
    Teljesen ellentéte a lazaságnak ami ott éppen szemben állt a te véleményeddel akkor
    (lásd. pl. mennyit/mi olvasnak – amivel én se értettem egyet)

    nyaucica írta (2009 jún 10, szerda)

  11. Dana most nem regisztálok amoda, majd ha hazamegyek, de ez nem sértés és negativ volt
    mármint az elitista!

    nyaucica írta (2009 jún 10, szerda)

  12. Ajánlom is :). Tartom az álláspontom, olvasás és olvasás közt lényeges különbségek vannak. Szerintem ez nem elitizmus, de annak tartják, ezért is lőttem el. Tudtam, hogy ezzel támadási felületet biztosítok, de nem bántam. Ilyen vagyok 🙂

    Dana írta (2009 jún 10, szerda)

  13. Hát a bicska nekem is kinyílt a kezemben. Mert nagyon nagy különbségek vannak…
    DE egyet kérek mosolyogj többet legközelebb!! Ne vágj ilyen “komoly” arcot 🙂 a murci ezé kapta a vidámat

    nyaucica írta (2009 jún 10, szerda)

  14. Mit tegyek? Be voltam rezelve…

    Dana írta (2009 jún 10, szerda)

  15. nyaucica: mindamellett, hogy igazad van, és tutira látszott rajtam, hogy kényelmetlenül érzem magam, én eleve nem akartam senkivel birokra menni, vagy megmondani a tutit. a daniella meg tök szimpatikus volt nekem egyébként, az elitista dumájával egyetemben:)

    Lotterfeld Boholy írta (2009 jún 10, szerda)

  16. 🙂
    Őszintén pocsék érzés fehér asztal mögött ülni mikrofonnal (tudom)

    Boholy: hát igen az összes testbeszéded ezt mutatta 🙂 őszintén tényleg sajnáltalak egy picit, átfutott az agyamon, hogy valami szíverősítőt hozni kénne neked;

    Azt a mondatot nem ismétlen el amit kommententeltem kettőtökről ott a helyszínen 😉 finoman itt csak annyit:
    Az ellentétek mindig vonzzák egymást!!!!
    Amúgy mindannyian nagyon szimpik voltatok, Boholy éles(ebb) nyelvét hiányoltam picit..

    nyaucica írta (2009 jún 10, szerda)

  17. helyesbítés : éles nyelv helyett “élénkséget”

    nyaucica írta (2009 jún 10, szerda)

  18. nyugi, legközelebb nem lesz gond, ha nem ragaszkodtok a vendégek elkülönítéséhez. épp most vágom a videót, amin bemutatom, hogy mekkorsa show-t sikerült összehozni mindezek után a sörkertben:)

    Lotterfeld Boholy írta (2009 jún 10, szerda)

  19. Oksza!
    Várjuk!!!!

    egy gyors kérdés ami még mozgatta a fantazim és az orossét is (talán volt róla ott is szó cak másfele ment el a téma)
    mindenkihez…
    mennyi időt vagytok net előtt ha bloggal foglalkoztok/nap 24 órája
    erre azé kiváncsi vagyok

    nyaucica írta (2009 jún 10, szerda)

  20. nyaucica kérdésének helyt adok! várom a válaszokat!

    oross írta (2009 jún 10, szerda)

  21. én elég sokat, mert lassan írok és utána is szeretek javítgatni. forrást keresni, belinkelni akit kell, képeket méretezni, filmet vágni az rengeteg idő. tiszta szerencse, hogy nem írok naponta, mert akkor már csak virtuális barátaim lennének:)

    Lotterfeld Boholy írta (2009 jún 10, szerda)

  22. Őszintén én sem értettem az ellentét kihangsúlyozását köztem és Boholy közt, szerintem inkább csak a vérmérsékletünk különbözik, egy csomó mindenben helyeseltem. Na mindegy. Nekem nincs számítógépem otthon (nem technofóbia, egyszerűen nincs rá pénzünk, lásd könyvtáros fizetés és devizahitel) ezért kénytelen vagyok két olvasói kérdés között megfogalmazni a posztokat. Ez olykor erőteljesen látszik is a színvonalon, mert kiesek a ritmusból. Többnyire otthon készítek jegyzeteket a könyvhöz, amit ajánlani akarok és itt igyekszem formába önteni. Tehát a válasz a kérdésre: a blog írására max. 1 órát tudok szánni hetente, kábé ennyire futja a munkaidőmből.

    Dana írta (2009 jún 11, csütörtök)

  23. köszi! várom a többiek válaszát is!

    oross írta (2009 jún 11, csütörtök)

  1. 2 Trackback(ek)

  2. 2009 jún 10, szerda: SHEENARD MONDJA… » Blogról beszélni, beszédről blogolni
  3. 2009 jún 26, péntek: Bloggerek a Somogyiban « klog gyártósor

Kommentáld!

*

dosing valium; Xanax Benzo pediatric diazepam, ambien sonambulism Xanax Anxiety veterinary use of ativan lorazepam unconsciousness Depression Anxiety Agoraphobia ativan sublingual prescribing information safe to break ambien cr, Mgs Of Xanax valium cipro "levadopa ambien folic acid brown" Beta Blocker Interaction Xanax lethal ativan dose no rx valium or diazapam Sleep And Panic Attacks ambien risks during last trimester ativan for muscle spasms What Is Xanax Ingredient prenatal ambien ativan discreet from europe Lexapro With Xanax lorazepam dosing for daily headach? ativan and depression Mixing Methodone And Xanax valium mg ambien canine interaction,

Xanax Thyroid

valium dosis valium canine dossage Buy Xanax Mastercard Ups ambien affecting lymph system zolpidem vs eszopiclone, Holistic Treatment Of Panic Disorder equivalent dose lorazepam diazepam zolpidem ingredient Natural Remedy For Panic Attacks vd of lorazepam and diazepam ambien cr godage Xanax Alzheimer diazepam derivative ambien vs sonata? L-threonine Panic Attacks ativan to help sleep diazepam dentst; Agoraphobia Chakra

geriatric valium,

nrop ambien prices good find Preparing Alprazolam For Injection valium mg "what is stronger than valium" Doctors Anxiety Or Panic Attacks ambien breastfeeding; dangers of wellbuterin and lorazepam Xanax Classification ambien on line-no perscription zolpidem manufacturers Can Chiropractors Wright Prescriptions For Xanax ambien cr diemensions valium interactions Can Panic Attacks Cause Miscarriages tylenol and ambien ezmedz valium complaints Gg 258 Xanax Id what ativan does in your brain ambien sonambulism Recommended Books On Panic Attacks veterinary use of ativan lorazepam unconsciousness Abilify Anxiety Disorders ativan sublingual prescribing information ativan sublingual prescribing information Onset Time Of Oral Xanax valium cipro "levadopa ambien folic acid brown" Xanax Strenght Doses lethal ativan dose no rx valium or diazapam Imuran And Xanax ambien risks during last trimester ativan for muscle spasms Xanax .5 Price Pharmacy prenatal ambien ativan discreet from europe 2mg Xanax Online lorazepam dosing for daily headach? diazepam zolpidem purchase online Xanax For Dizziness valium mg ambien cr reviews Viagra With Xanax valium dosis valium test Diagnosing Panic Disorder ambien affecting lymph system zolpidem vs eszopiclone, Essential Familial Tremor equivalent dose lorazepam diazepam zolpidem ingredient Safety Of Injecting Xanax vd of lorazepam and diazepam ambien cr godage Sexual Favors To Get Xanax diazepam derivative danny whitten overdose diazepam? Panic Attacks With Sex ativan to help sleep

diazepam dentst;

Ncs Emg And Xanax geriatric valium, ambien 10g Agoraphobia Recovery valium mg "what is stronger than valium" Xanax Street Prices ambien breastfeeding; dangers of wellbuterin and lorazepam Does Trazadone React With Xanax ambien on line-no perscription zolpidem manufacturers Long Term Use Xanax ambien cr diemensions valium interactions Fatigue Weight Gain Anxiety Panic Attacks tylenol and ambien ezmedz valium complaints Benzodiazepines And Anxiety Disorders what ativan does in your brain ambien sonambulism Agoraphobia Help veterinary use of ativan lorazepam unconsciousness Shelf Life Xanax Xr ativan sublingual prescribing information ativan sublingual prescribing information Taking Zanax For Panic Attacks valium cipro "levadopa ambien folic acid brown" In The New Anxiety Disorders lethal ativan dose no rx valium or diazapam Prescription For Panic Attacks ambien risks during last trimester ativan for muscle spasms Chaep Alprazolam 2 Mg prenatal ambien ativan discreet from europe Xanax Overnight Shipping No Prescription lorazepam dosing for daily headach? diazepam zolpidem purchase online Overdose Of Xanax valium mg ambien canine interaction, Do Stimulants Worsen Panic Attacks valium dosis valium test Essential Tremor Treatments ambien affecting lymph system zolpidem vs eszopiclone, Xanax Withdrawal Schedule equivalent dose lorazepam diazepam zolpidem ingredient Pharmacology Panic Disorder vd of lorazepam and diazepam ambien cr godage What Does Xanax Do diazepam derivative danny whitten overdose diazepam? Cheapest Xanax Pills ativan to help sleep "valium for flying" Generic Xanax Online geriatric valium, what ambien look slike Detoxing Off Xanax valium mg "what is stronger than valium" Effexor Xr For Panic Disorder ambien breastfeeding; dangers of wellbuterin and lorazepam Us Pharamacy Xanax No Prescription ambien on line-no perscription zolpidem manufacturers Xanax Enema ambien cr diemensions valium interactions Buy Xanax And Ambien Onlie tylenol and ambien ezmedz valium complaints 1 Mg Of Xanax To Fly what ativan does in your brain ambien sonambulism Xanax And Urine Drug Test veterinary use of ativan lorazepam unconsciousness Add And Panic Attacks ativan sublingual prescribing information ativan sublingual prescribing information Institute Panic Disorder Therapy Los Angeles valium cipro "levadopa ambien folic acid brown" People With Panic Disorder lethal ativan dose no rx valium or diazapam Xanax To My Cat ambien risks during last trimester ativan for muscle spasms Signs Of Anxiety Disorders prenatal ambien ativan discreet from europe

What Are Xanax Bars

lorazepam dosing for daily headach? length lorazepam stays in system All Anxiety Disorders valium mg

ambien canine interaction,

Search Results Buy Alprazolam

valium dosis

valium huge sale
Xanax Pay By Check
ambien affecting lymph system valium without a rx Asthma Essential Tremors equivalent dose lorazepam diazepam zolpidem ingredient Xanax Dog vd of lorazepam and diazepam ambien cr godage Herbs To Help Panic Attacks diazepam derivative ambien vs sonata? Ingredients For Alprazolam ativan to help sleep "valium for flying" Shame Panic Attacks geriatric valium, what ambien look slike Panic Attack Disorder Living With Someone valium mg "what is stronger than valium" Inject Alprazolam

ambien breastfeeding;

ambien for sale next day delivery Xanax And Heart Disease ambien on line-no perscription zolpidem manufacturers Is Xanax Safe ambien cr diemensions valium interactions Withdrawal Symptoms Of Xanax

tylenol and ambien

ambien sleeping Schools Special Education Panic Attacks what ativan does in your brain ambien sonambulism Allergic Reaction Panic Attacks veterinary use of ativan lorazepam unconsciousness Cheap Alprazolam Online ativan sublingual prescribing information ativan sublingual prescribing information Drugs Xanax valium cipro ambien stopping Getting Off Xanax lethal ativan dose no rx valium or diazapam Xanax Addiction Treatment Drugs Abuse ambien risks during last trimester

ativan for muscle spasms

Xanax Versus Lorazepam prenatal ambien no prescription valium overnight Xanax And White Blood Cell lorazepam dosing for daily headach? diazepam zolpidem purchase online Buy Xanax Without Prescri valium mg ambien canine interaction, Prayer Can Help With Panic Attacks valium dosis valium test Buy Xanax Prescription Require
ambien affecting lymph system
valium without a rx Panic Disorder Journal Papers equivalent dose lorazepam diazepam zolpidem ingredient Living With Panic Attacks vd of lorazepam and diazepam ambien cr godage Panic Attacks Same Time Evreyday diazepam derivative danny whitten overdose diazepam? Xanax Footballs ativan to help sleep diazepam dentst; Xanax Federal Express geriatric valium, what ambien look slike Xanax Time valium mg "what is stronger than valium" Cognitive Behavioral Treatment Panic Attacks

ambien breastfeeding;

ambien for sale next day delivery B-12 Injection Panic Attacks ambien on line-no perscription zolpidem manufacturers Canadian Online Pharmacy Xanax ambien cr diemensions valium interactions Beating Panic Attacks tylenol and ambien ezmedz valium complaints Getting Off The Drug Xanax what ativan does in your brain ambien sonambulism Xanax Verses Valuim veterinary use of ativan lorazepam unconsciousness Breathing Exercises To Stop Panic Attacks ativan sublingual prescribing information ativan sublingual prescribing information Canada Drugs No Prescription Xanax valium cipro ambien stopping Legal Xanax With No Prescription lethal ativan dose no rx valium or diazapam Xanax G3722 ambien risks during last trimester ativan for muscle spasms Chat Room Rules Panic Anxiety Disorders prenatal ambien ativan discreet from europe Cozumal Xanax lorazepam dosing for daily headach? ativan and depression Buy Cheap Xanax Without Prescription valium mg ambien canine interaction, Adiction To Xanax valium dosis valium test Assessment Tools For Diagnosing Anxiety Disorders ambien affecting lymph system zolpidem vs eszopiclone, Panic Attacks Natural Suplements equivalent dose lorazepam diazepam zolpidem ingredient Pictures Of Panic Disorders vd of lorazepam and diazepam ambien cr godage Compare Valium And Xanax diazepam derivative ambien vs sonata? Xanax Online United States ativan to help sleep "valium for flying" All About Buy Xanax geriatric valium, what ambien look slike Is Clonazepam Or Xanax Better valium mg "what is stronger than valium" Buy Xanax Online Fast ambien breastfeeding; dangers of wellbuterin and lorazepam Ansioliticos Alprazolam ambien on line-no perscription zolpidem manufacturers Xanax Biochemical Receptor Actions ambien cr diemensions valium interactions Get Xanax tylenol and ambien ezmedz valium complaints Kinds Of Panics Disorders what ativan does in your brain ambien sonambulism Buying Alprazolam Online veterinary use of ativan lorazepam unconsciousness Best Price On Xanax ativan sublingual prescribing information safe to break ambien cr, Buy 0.25 Mg Alprazolam valium cipro "levadopa ambien folic acid brown" Cheap Online Pharmacies Xanax Cod lethal ativan dose no rx valium or diazapam False Positive Drug Test Prescription Xanax ambien risks during last trimester ativan for muscle spasms Xanax Use Among Teens prenatal ambien ativan discreet from europe Xanax Urine Detected Up To lorazepam dosing for daily headach? diazepam zolpidem purchase online Medicine And Xanax valium mg ambien canine interaction, Breastmilk And Xanax valium dosis valium test Buy Alprazolam Direct From Pharmacy ambien affecting lymph system zolpidem vs eszopiclone, Drug Information Alprazolam Print Version equivalent dose lorazepam diazepam zolpidem ingredient Essential Tremor N vd of lorazepam and diazepam ambien cr godage Joseph Logan Panic Disorder diazepam derivative ambien vs sonata? Zonegran For Essential Tremors ativan to help sleep diazepam dentst; Photo Image Xanax geriatric valium, what ambien look slike Overnight Shipping Xanax valium mg "what is stronger than valium" Buy Xanax On Line ambien breastfeeding; dangers of wellbuterin and lorazepam Self Absorbation Panic Disorder ambien on line-no perscription zolpidem manufacturers New Blood Pressure Medicine Xanax ambien cr diemensions valium interactions Does Xanax Make You Tired

tylenol and ambien

"));