MKE 80 – pályázat informatikus könyvtáros hallgatók számára

80 ÉVES  A MAGYAR KÖNYVTÁROSOK EGYESÜLETE HALLGATÓI PÁLYÁZAT Kedves Hallgatók! A Magyar Könyvtárosok Egyesülete, amely az 1935-ben alapított Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesületének történeti utódja, 2015-ben ünnepli fennállása 80. évfordulóját. Szeretnénk, ha a könyvtár szakos hallgatók is részesei lehetnének e nagy esemény megünneplésének, ezért a következő pályázati felhívást tesszük közzé.


Hallgatói pályázati felhívás 2014

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Könyvtárosok Egyesülete (MKE) pályázatot hirdet az MKE 46. vándorgyűlésén való részvételre. Az idei rendezvényünkre 2014. július 17. és 19. között Sopronban kerül sor ”Intelligens szolgáltatás – a szolgáltatások intelligenciája” címmel. PÁLYÁZAT CÉLJA: az informatikus könyvtáros, a könyvtárpedagógia-tanár szakos, valamint zenei könyvtáros hallgatók szakmai konferencián való részvételének támogatása.


Hallgatói pályázati felhívás 2013

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Könyvtárosok Egyesülete (MKE) pályázatot hirdet az MKE 45. vándorgyűlésén való részvételre. Az idei rendezvényünkre 2013. július 18. és 20. között Egerben kerül sor “Szabad tudásáramlás, egyenlő hozzáférés – Könyvtárak az európai állampolgárokért” címmel.   Pályázat célja: az informatikus könyvtáros, a könyvtárpedagógia-tanár szakos, valamint zenei könyvtáros hallgatók szakmai konferencián való részvételének támogatása. […]


Hallgatói pályázati felhívás

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete (MKE) pályázatot hirdet az MKE 43. vándorgyűlésén való részvételre. A Pécsett 2011. július 14. és 16. között megrendezendő vándorgyűlés a “Tanulás, tudás, műveltség. Könyvtárosok a jövő szolgálatában ” címet viseli. Pályázat célja: az informatikus könyvtáros, a könyvtárpedagógia-tanár szakos, valamint zenei könyvtáros hallgatók szakmai konferencián való részvételének támogatása. Pályázat tartalma: a nyertes […]

  • Ki van jelen?

    Jelenleg egy felhasználó sincs bejelentkezve
  • Legutóbbi aktív tagok

    Admin profilképe
    Gerencsér Judit profilképe
    Oros Sándor profilképe
    Nagy Zoltán profilképe
    Tolnai György profilképe
    Buzai Csaba profilképe
    zondaz profilképe
    Vajda Henrik profilképe