Nemzedékek szolgálatában – A Magyar Könyvtárosok Egyesülete 52. vándorgyűlése – Budapest, Országos Széchényi Könyvtár 2021. július 8-9.

Tisztelt Kollégák!

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete 2021. július 8-9-e között rendezi meg 52. vándorgyűlését Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtár partnerségével.

Az idei vándorgyűlés, tekintettel a komoly kihívásokat jelentő járványügyi helyzetre, újszerű, innovatív módon, követve a hazai és nemzetközi rendezvényszervezési módszereket, az on-line térbe költözik; kétnapos rendezvényünk minden főbb eseménye követhető lesz a virtuális térben. Amennyiben a rendkívüli helyzet lehetővé teszi, a vándorgyűlés első napi programját korlátozott személyes jelenléttel valósítjuk meg, on-line közvetítéssel egybekötve. A szakmai szervezetek, szekciók programjai teljes egészében a virtuális térben lesznek láthatók, kitágítva az idő-tér kereteket – ezzel is támogatjuk a minél eredményesebb és hatékonyabb diskurzust szakmai közösségünk tagjai között itthon és külföldön egyaránt.

 

A vándorgyűlés témájának meghatározását sajátos módon indokolja, hogy a könyvtárak a legteljesebb mértékben közszolgáltatást nyújtó intézmények, legmagasabb szinten igyekeznek kielégíteni az állampolgárok igényeit. Korábbi vándorgyűléseinken megfogalmazott témaválasztásaink is ebbe az irányba mutattak, 2017-ben a könyvtáros kompetenciák folyamatos fejlesztését, a megszerzett tudás továbbadását tettük központi témává, a 2019. évi vándorgyűlés címében is a hitelesség és a mindenhol, mindenkinek megfogalmazás szerepel, amely jelzi, hogy a 21. századi könyvtár és könyvtáros a közvetlen környezetében és a virtuális térben egyaránt a legszélesebb társadalmi kapcsolatokra törekszik és mindezek figyelembevételével készül fel a legmagasabb minőségű szolgáltatás nyújtására.

 

A 2021. évi vándorgyűlés központi gondolata a nemzedékek szolgálata lesz. A témaválasztás kettős értelemben is jellemző a könyvtárakra: egyrészt jelzi, hogy a könyvtárak és a könyvtárosok jelentős értékeket őriznek, mondhatni az emberi kultúra összességére kiterjedő érvényességgel, melyeket a változó időben változó módon, a technikai lehetőségeket kihasználva igyekeznek megtartani és rendelkezésre bocsátani. Ez korunk egyik legnagyobb kihívása, hiszen a könyvtárak eredetileg a kézzel írt, majd nyomtatott művek beszerzésére és rendelkezésre bocsátására szerveződtek, helyi érvényességgel – ma viszont a fizikai megőrzésnek számos formája él együtt az elektronikus formátumokkal, különböző adatbázisokban, elektronikus felületeken válik lehetővé a könyvtári dokumentumok igénybevétele; ám ezek a technikai lehetőségek rendkívül gyorsan változnak, átalakulnak, újabb és újabb gépi hátteret, informatikai kompetenciákat igényelnek a rendelkezésre bocsátótól és az igénybevevőtől egyaránt. A könyvtárak tehát akkor szolgálják jól az egymást követő nemzedékeket, ha megbízhatóan tudják őrizni a folyamatosan keletkező, könyvtárakban igénybe vehető dokumentumokat és egyúttal megbízhatóan, sikeresen, a használók érdeklődését és kompetenciáit figyelembe véve, a hozzáférési feltételeket tudatosan fejlesztve tudják az információk legteljesebb és legváltozatosabb körét a használó közönség rendelkezésére bocsátani. Az IFLA 2019-es athéni konferenciájának megnyitójában Loukas Tsoukalis is ezt emelte ki, megerősítve, hogy környezetünk megóvása érdekében a könyvtárak, könyvtárosok igen sokat tehetnek azáltal, hogy a világ emlékezetének őrzői és a tudás birtokosai, és ezzel segítik a közösségi szabályozást.

 

A nemzedékek szolgálatának a másik vetülete, amelyet a sikeres szolgáltatás szervezés érdekében folyamatosan figyelemmel kell kísérni és a tapasztalatait figyelembe kell venni, hogy az egymást követő nemzedékeknek folyamatosan változik a tudás- és ízlésvilága, érdeklődési köre, felkészültsége. A korszerű és hatékony könyvtári szolgáltatások alapja, hogy a szolgáltató tisztában legyen a használói kör(ök) sajátosságaival, igényeivel, össze tudja hangolni tevékenységében az eltérő igényeket, meg tudja jeleníteni kínálatában a különböző generációk számára nyújtott lehetőségeket, szolgáltatásokat. Korunk egyik legérdekesebb jellemzője, hogy a nemzedékek közötti különbözőségek sokkal gyorsabban változnak, mint azt eddig megszoktuk – ezekre mindenképpen rugalmasan kell reflektálnia a könyvtári szolgáltatásoknak.

 

Ám a könyvtáraknak nemcsak az a feladatuk, hogy a különböző generációk sajátos igényeit ki tudják elégíteni, hanem az is, hogy biztosítsák ezeknek a korcsoportoknak a közös élményeket, közös platformokat teremtsenek a generációs együttlétekre – a könyvtári jogszabály tételesen elő is írja a családbarát szolgáltatások nyújtását. E sokrétű, egyre szerteágazóbb feladatrendszer feltérképezése, számbavétele, megoldási javaslatainak megfogalmazása vándorgyűlésünk egyik fontos célkitűzése.

 

Vándorgyűlésünkön részt vesznek az egyesületünkkel együttműködő hazai kulturális szervezetek, valamint a Kárpát-medence magyar és nem magyar, szakmai könyvtáros szervezetek képviselői, tagjai. Velük a magyar múlt megőrzése, a jelenkori kulturális eredmények szolgáltatása ügyében folyamatos konzultációt folytatunk. Várjuk a nemzetközi könyvtáros szakma képviselőit is konzultációra, előadásra, tapasztalatok átadására, hogy a könyvtárosaink megismerhessék és átvehessék más országok könyvtárosainak tapasztalatait.

Budapest, 2021. február 25.

Köszönettel és üdvözlettel:

Barátné Prof. Dr. Hajdu Ágnes                                          Kiss Gábor

az MKE elnöke                                                               az MKE alelnöke

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

  • Ki van jelen?

    Jelenleg egy felhasználó sincs bejelentkezve
  • Legutóbbi aktív tagok

    Admin profilképe
    Gerencsér Judit profilképe
    Oros Sándor profilképe
    Nagy Zoltán profilképe
    Tolnai György profilképe
    Buzai Csaba profilképe
    zondaz profilképe
    Vajda Henrik profilképe