Ismerjék meg a „Kompetenciák és trendek” konferencia előadóit!
(Budapest, 2020. november 18 ‒ december 9., szervező: MKE, helyszín: az MKE Youtube csatornája: https://youtube.com/channel/UCJ81GBo0wptHVgpHz2BFbTQ )
Ana Zdravje mesteri fokozatát a Ljubljanai Egyetem Könyvtár- és Információtudományi és Könyvtörténeti Tanszékén szerezte. 2001 óta dolgozik a könyvtárügyben. 2008-ban lett a ljubljanai Városi Könyvtár egy kisebb fiókkönyvtárának, majd 2014-ben egy közepes méretű kerületi könyvtár vezetője Šentvidben. Részt vett a közkönyvtárak szakmai normatíváinak kidolgozásával foglalkozó munkacsoportban a Nemzeti és Egyetemi Könyvtár szervezésében. 2018-ban készült el munkájuk eredményeként a Szakmai ajánlások és normatívák közkönyvtárak számára című dokumentum, amely a 2018-2028-as időszakra szól. Tevékenysége során együttműködik iskolákkal és különböző társaságokkal, valamint Šentvid település lakosságával. Aktívan részt vállalt és vállal az RFID rendszer fejlesztésével kapcsolatos, valamint olyan technológiai folyamatokban, amelyek a ljubljanai városi könyvtáron belül először a Šentvid könyvtárban valósulnak meg. Tavaly óta elnöke a Ljubljanai Könyvtárosok Egyesületének.

Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.