Programozás hete 2016

A Code Week-et, a Programozás Hetét már negyedik alkalommal rendezik meg az EU tagországai,  így Magyarország is, azzal a céllal, hogy ebben az egy hétben közelebb hozzák a tanárokhoz, diákokhoz, szülőkhöz a programozást és azt, hogy programozni ma már bárki meg tud tanulni, akinek minimális érdeklődése és affinitása van a téma iránt. A magyarországi programok koordinátora az IVSZ: kapcsolatot tart az európai szervezőkkel, összefogja és egy platformra hozza a keresletet és kínálatot, vagyis a programot kínáló cégeket és az érdeklődő iskolákat.

Az idei évben október 15. és 23. között a lesz a kódolásé a főszerep, ez az a hét, amikor minél többen kipróbálhatják a programozás alapjait, bepillantást kaphatnak a programozók mindennapjaiba, munkájukba, és abba, hogyan hat a digitalizáció és az informatika a mindennapi életünkre!

2016-ban csatlakozott a Code Week kezdeményezéshez a Public Libraries 2020 azzal a céllal, hogy minél több könyvtár is kapcsolódjon be ebbe a nemzetközi kezdeményezésbe. A nemrégiben megtartott brüsszeli EU Code Week fórumon több könyvtár képviselője mellett jelen volt Ilona Kish a 65 ezer könyvtárat tömörítő Public Libraries Association igazgatója is.

Bízunk abban, hogy a hazai könyvtárak is kedvet éreznek ahhoz, hogy bekapcsolódjanak a Code Week szervezésébe. Ennek lehetőségei megtalálhatók a hazai honlapon: http://ivsz.hu/codeweek/konyvtarak-a-code-week-en/

További információk elérhetők a Code Week hazai honlapján (http://ivsz.hu/codeweek/), valamint a nemzetközi honlapon (http://codeweek.eu/).

Üdvözlettel:

Barátné dr. Hajdu Ágnes

az MKE elnöke

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

  • Ki van jelen?

    Jelenleg egy felhasználó sincs bejelentkezve
  • Legutóbbi aktív tagok

    Admin profilképe
    Gerencsér Judit profilképe
    Oros Sándor profilképe
    Nagy Zoltán profilképe
    Tolnai György profilképe
    Buzai Csaba profilképe
    zondaz profilképe
    Vajda Henrik profilképe