MKE 80 – pályázat informatikus könyvtáros hallgatók számára

80 ÉVES  A MAGYAR KÖNYVTÁROSOK EGYESÜLETE

HALLGATÓI PÁLYÁZAT

Kedves Hallgatók!

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete, amely az 1935-ben alapított Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesületének történeti utódja, 2015-ben ünnepli fennállása 80. évfordulóját. Szeretnénk, ha a könyvtár szakos hallgatók is részesei lehetnének e nagy esemény megünneplésének, ezért a következő pályázati felhívást tesszük közzé.
Maximum három fős hallgató csoportok készítsenek 1-2 perces időtartamú videót az élet bármely területéről közismert személlyel. Egy csapat minimum 5 felvételt készítsen. Természetesen nem szükséges az országos ismertség, de mindenképpen egy tágabb közösség, például egy egyetem, egy város által ismert személyre essen a választásuk.

A felvételben a következő kérdés megválaszolására kérjék az interjúalanyt: „Milyen pozitív gondolatok jutnak eszébe a könyvtárakról és a könyvtárosokról?”
Fontos, hogy a felvétel elején hangozzon el, hogy melyik intézmény hallgatói készítik az interjút, és ki a megkérdezett, névvel, foglalkozással, és ha értelmezhető, intézmény megnevezéssel is.
Az elkészült kisfilmet töltsék fel valamelyik videó-megosztóra, és ennek linkjét küldjék el az mke.80.1935@gmail.com címre. Kérjük, hogy címkében mindenképpen tüntessék fel, hogy mke80, illetve ahol hashtag-gel tagelhető, ott azzal lássák el a videót.
A feltöltés után az mke@oszk.hu címre legyenek szívesek elküldeni a csapat elérhetőségét, és azt, hogy melyik kisfilmet vagy filmeket készítették.

A feltöltés határideje: 2015. november 13.

A nyertes videókat az MKE jubileumi konferenciáján fogjuk lejátszani 2015. november 25-én Budapesten. A legsikeresebb csapatot az MKE elnöksége szavazással fogja kiválasztani, és a film készítőit jutalomban részesíti. A bírálat legfontosabb szempontjai: az elkészített videók száma, az üzenetek motiváló hatása és a videók technikai megoldása. A legjobb videót készítő hallgatók az MKE 48. Vándorgyűlésén regisztrációs díj fizetése nélkül vehetnek részt. A Vándorgyűlés ebben az évben Veszprémben kerül megrendezésre.

A pályázattal kapcsolatos kérdéseiket az mke@oszk.hu címen tehetik fel.

Várjuk a feltöltéseiket!

Budapest, 2015. október 2.

Barátné Dr. Hajdu Ágnes
elnök, Magyar Könyvtárosok Egyesülete

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

  • Ki van jelen?

    Jelenleg egy felhasználó sincs bejelentkezve
  • Legutóbbi aktív tagok

    Nagy Zoltán profilképe
    Gerencsér Judit profilképe
    Oros Sándor profilképe
    Admin profilképe
    Tolnai György profilképe
    Buzai Csaba profilképe
    zondaz profilképe
    Vajda Henrik profilképe