Szabadka, Mária Terézia és a szecesszió városa – Beszámoló az SMSZ szakmai útjáról

Fotók

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete Somogy Megyei Szervezetének tagjai közül 40 könyvtáros június közepén Szabadkára látogatott. A szakmai kirándulás fő célja a Szabadkai Városi Könyvtár és a palicsi fiókkönyvtár megtekintése volt. Egyesületünk rendszeresen szervezi a szakmai utakat a környező magyar nyelvterületek településeire, ahol oktatási, közművelődési intézmények könyvtáraiba jutunk el, kapcsolatot teremtve az ott dolgozó kollégákkal.

A tavalyi évben Ausztria volt az úti célunk, ahol Felsőőr két tannyelvű gimnáziuma és könyvtára valamint az alsóőri UMIZ Könyvtára volt helyszíne a szakmai programnak. 2010-ben Lendván jártunk, majd a lendvai könyvtárosok szintén ellátogattak hozzánk, megismerkedtek könyvtárainkkal és Kaposvár nevezetességeivel.

A könyvtárosokkal, pedagógusokkal így tapasztalatokat cserélhetünk, illetve a könyvtárak működési feltételeivel, állománygyarapítási politikájával, közönségkapcsolati formáival, rendezvényeivel ismerkedünk.  A városnézések is gyakran a helyi könyvtárosok vezetésével zajlanak.

Szabadkán a történelmi-irodalmi múltú könyvtárépületet és az ott folyó munkát tanulmányoztuk, később Hicsik Dóra fiatal és lelkes könyvtáros idegenvezetése és Raffai Judit néprajzkutató szakszerű városismereti előadása járult hozzá a város „rövidre szabott” megismeréséhez. (Mindezt az állandóan eleredő eső sem akadályozta az egyébként kellemes, meleg időben.)

A szecesszió városa és a bájos Palics látnivalóinak maradandó élménye mellett mély nyomot hagyott bennünk az ottani kollégák őszinte örömet tükröző vendégszeretete, amellyel fogadtak és kalauzoltak bennünket városukban. Végtelenül örülnénk, ha a közeljövőben viszonozhatnánk kedvességüket.

Javasoljuk mindazoknak, akik még nem jártak Kosztolányi Dezső és Csáth Géza városában, nem látták a „messzelátszó” tornyáról is híres, a magyar szecesszió stílusában épült Városházát Dísztermével, a Raichle-palotát és a Nemzeti Kaszinó épületében működő könyvtárat sem, hogy mielőbb fedezzék fel a környék egyéb szépségeivel együtt! Megemlítve még a felújítás és átépítés alatt álló Zsinagóga és a Népszínház épületét, valamint a szökőkutakat, amelyek a város hangulatát alapozzák meg.

Ajánljuk magunkat és könyvtárainkat a látnivalók feltérképezéséhez, útitervötletek merítéséhez, és mindenképpen ajánljuk szabadkai kollégáinkat az élményszerű, szakavatott idegenvezetéshez, valamint ezt az oldalt további ismeretszerzéshez: http://szabadkavaros.blog.hu/

 

Következő programjaink:

MKE 44. Vándorgyűlés Győr, 2012. 07. 12–14.
STABILITÁS – INNOVÁCIÓ – INSPIRÁCIÓ: KÖNYVTÁRAK VÁLTOZÓ KÖRNYEZETBEN

 

VIII. Országos népmese-konferencia
A népmese napja – Kaposvár – 2012. szept. 27-29.

Dr. Pintérné Kék Krisztina
MKE SMSZ elnök

 

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

  • Ki van jelen?

    Jelenleg egy felhasználó sincs bejelentkezve
  • Legutóbbi aktív tagok

    Admin profilképe
    Gerencsér Judit profilképe
    Oros Sándor profilképe
    Nagy Zoltán profilképe
    Tolnai György profilképe
    Buzai Csaba profilképe
    zondaz profilképe
    Vajda Henrik profilképe