47. Vándorgyűlés, Szolnok

„A minőség dinamikája: a fejlődő könyvtár” címmel tartotta 47. vándorgyűlését a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Szolnokon. Az MKE Bács-Kiskun Megyei Szervezete is több taggal képviseltette magát a 2015. július 16 és 17.-ére szervezett szakmai programokon.
A minősített könyvtári címmel és Könyvtári Minőségi Díjjal kitüntetett kecskeméti könyvtár dolgozói nagy érdeklődéssel figyelték az előadásokat és vettek részt a szakmai fórumokon.
A résztvevők a város és a megye kulturális értékeivel is megismerkedhettek.
A minden évben nagy szakmai érdeklődéssel megszervezésre kerülő vándorgyűlésnek Kecskemét is már két alkalommal volt helyszíne: 1997, 2006.
http://vandorgyules.vfmk.hu/

Földes György beszámolója a vándorgyűlés egyik szakmai kirándulásáról:

Élménydús Túri Túra

Az idei, Szolnokon rendezett vándorgyűlésnek is értékes színfoltjai voltak a megyei szakmai kirándulások. Mivel én a „Túri túrán” vettem részt, erről tudok beszámolni. Sokadmagammal Jász-Nagykun-Szolnok megye délkeleti részét jártuk be, sőt végül még a megyehatárt is átléptük, hiszen az útvonal utolsó állomása Szarvas volt. Elsőként Törökszentmiklóson álltunk meg, ahol megtekintettük az Ipoly Arnold Könyvtár, Múzeum és Kulturális Központot. Itt rövid filmet vetíttek nekünk az intézmény életéről, történetéről, illetve az átadást megelőző időkről. Továbbindulásunk előtt megcsodálhattuk  a település római katolikus templomát, és az idegenvezetés által betekintést nyerhettünk annak múltjába is. Ezt követően Mezőtúrra, a fazekasság „fővárosába” vettük az irányt. Egyik fő programpontunk éppen a fazekas-gyűjtemény meglátogatása volt, ahol bemutatták nekünk a mesterség legfőbb fázisait, majd lehetőség nyílt arra is, hogy ezekből a művészi értékű tárgyakból vásárolhassunk is. Mindenki törekedett arra, hogy – ha csak egy jelképes tárgy erejéig is – emléket vigyen haza Mezőtúrról. Még ebéd előtt volt egy lélekemelő esemény: a város katolikus templomában egy rövid ének és orgona előadást hallgathattunk meg. A Nemzeti Étteremben elköltött ebédet követően Mezőtúr egyik fő műemlékét, a református templomot mutatta be nekünk a lelkész úr. A ránk szakadt trópusi hőségben érkeztünk meg Szarvasra, ahol a nagy melegben üdítő élményt nyújtottak az arborétum növényritkaságai. Tudni kell, hogy hajdan ez a város volt a történelmi Magyarország középpontja, amelyet egy emlékmű jelez. Az arborétum területének egyik fő különlegessége a Trianon előtti Magyarországot mintázó makett park, ahol a legjelentősebb műemlékek méretarányosan lettek elhelyezve. A makettek között megtalálható többek között a kecskeméti Cifrapalota is.
Mindent összefoglalva: a nagy meleg ellenére is tartalmas, értékes kirándulással tettek ki magukért a vándorgyűlés szervezői.

Földes György
Katona József Könyvtár, Kecskemét

 

Kategória: A 2015. év eseményei, Galéria | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*