“Úgy tetszik, hogy jó helyen vagyunk itt…”

Beszámoló a MKE Zenei Szervezete részvételéről a XX. Budapesti Könyvfesztivál Könyvtáros Klubjában:

A meghirdetett programunk címe: “Úgy tetszik, hogy jó helyen vagyunk itt…” : A Ringató program és az ehhez kapcolódó Énekelj velünk c. összejövetel bemutatása.
Meghívott előadónk a program megalkotója, szervezője, Gróh Ilona énektanár, karvezető

20 évvel ezelőtt Szekszárdon kezdte ezt a programot, amelynek elsődleges célja, hogy a kisgyermekes családokat megtanítsa, hogyan kezdjék el a gyermekek családon belüli zenei nevelését. Ismerjük Kodály véleményét erről: minél korábban kell elkezdenünk a kigyerekek zenei nevelését. A legjobb, ha a szülőknél kezdjük, ezért indította el Ilona ezeket a foglalkozásokat. A 30-40 perces összejövetelek játékkal, énekléssel, mondókák megtanulásával kedvet ébresztenek az anyukákban, hogy a kisgyermekükkel ilyen módon is foglalkozzanak. Eközben “észrevétlenül” maguk is énekelni kezdenek. Az éneklés “bátorságát” akarja ezzel Ilona felébreszteni a fiatal felnőttekben, hiszen az iskolai énekórák – sajnos – nem hatnak így rájuk.

A gyerekek életkori sajátosságaira figyelve gyermekdalok, népdalok, értékes zenei “táplálék” nyitja fel a szemüket, szívüket. Teljesen egyszerűen, szinte eszköztelenül, néha egy-egy hangszer bevonásával zajlanak heti rendszerességgel a foglalkozások. Ilona fontosnak tarja, hogy a gyermekek számára a zenei inger legyen az első, a hangszer a saját hanguk legyen. Így lesznek mozgalmasak, éneklős-dinamikusak a foglalkozások. Dacára, hogy sok örökmozgó kisgyerek vesz részt a foglalkozásokon, nincs rendbontás, fegyelmezetlenség. A részvétetelt illetően nincs semmi kötelezettség, bármikor bekapcsolódhtnak az anyukák a foglalkozások sorozatába.
A Ringató-korosztályból kinőtt, óvodáskorú gyerekek számára is megszülettek a ringató-énekes programok
A sok éneklésel teli és hangulatos foglalkozást követően az anyukák kérésére jöttek létre az Énekelj velünk címen meghirdetett alkalmak, ahol népdalokat, könnyű többszólamú műveket énekelnek alkalmi kórusként, havi rendszerességgel. Ezekre a találkozókra nagyobb gyerekek is eljöhetnek, akik vagy bekapcsolódnak az éneklésbe, vagy külön megtalálják az elfoglaltságukat, hogy az anyukák a kórusban énekelhessenek. Közös, nagy összejöveteleket is tartanak: évek óta anyák napján az “ezer anya énekel” programot a Millenárison. Az idén május 5-én lesz, a legújabb “Ringató”-kötet bemutatójával egybekötve.

Az eltelt 20 év alatt országossá lett a mozgalom, de sokfelé külföldön is követőkre talált. A munkatársakat Ilona tanfolyamon képzi, amelyre alkalmassági vizsgával kerülhetnek be a résztvevők.
A munkát saját kiadványai is segítik, amelyekben népdalok, mondókák, színes rajzok, és a legújabb kötetben CD-melléklet is található.

Vannak olyan könyvtárak, ahol befogadták ezeket a programokat. Egyetlen “feltételnek” kell teljesülnie: legyen olyan terület a könyvtárban, ahol 10-15 anyuka le tud ülni egy körben a földre, ahol az örökké mozgó, “pakolós” kicsik szabadon tudnak mozogni. Ezek a foglalkozások, a könyvtár hangulata előkészíti a gyerekeket a későbbi könyvtárhasználatra, az olvasóvá válásra is.

Az előadás végén mi is énekeltünk: két magyar népdalra hívott meg bennünket Ilona.
A program honlapja megtekinthető: http://www.ringato.hu

A programban részt vevő könyvtárak tapasztalata alapján bátran állíthatjuk, hogy minden csatlakozó intézmény olyan ügy mellé áll, amelyik a kisgyerekek, szüleik, ezen keresztül a családok zenei nevelését, az értékes zene szeretetét és ezzel együtt az olvasóvá nevelést szolgálja.

A bejegyzés kategóriája: Beszámoló
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*