Beszámoló az MKSZ 2020 évadnyitó rendezvényeiről.

az Ady 100 programokban való részvételünkről az  OSZK ban !

Idén az első rendezvényünket az OSZK ban az ADY centenáriumra rendezett” Fut velem egy rossz szekér „című kiálltás és az ugyancsak ez időre napvilágot látott Ady diszalbum és tanulmánykötet megismerésének szenteltük.

Dr. Rózsafalvi Zsuzsa tárlatvezetése

Minderre két alkalommal kerülhetett sor. mert 2020 február 06 án  a két kurátor közül Dr. Rózsafalvi Zszuzsa irodalomtörténész  az OSZK Kézirattárának munkatársa tudta fogadni a Műszaki Könyvtáros Szekciónk szép számú tagjaiból álló csoportot és vezetett végig alapos tájékoztatásban részesítve minket a kiállításon.

Nagy Zoltán megköszöni Dr.Rózsafalvi Zsuzsa kiváló bemutatóját

Megismerhettük  továbbá a  tanulmányában is megirt részt azaz Ady életének vándorlásait mutatta be részletesebben. Így vele együtt járhattuk be képzeletben a korabeli Párizst ahol  Ady 1906-és 1012 között féléveket is eltöltött Lédával vagy önállóan is. De bejártuk Nagyváradot a neves kávéházaival, színházával és a Holnap szerkesztőségével együtt is.

 

Ezen a napon is összejöttünk a kiálltás nézése után tagtársainkkal, hogy az 516 Tanácsteremeben megvitassuk az eddig látottak mellett az MKSZ 2020 évi program tervezetét is, amelyhez több értékes javaslat is elhangzott. Tagtársaink egy jelentős része pedig idő közben évi tagdíját is rendezni tudta Fazekas Gáborné Jutka gazdasági felelősünkkel és Antal Ellivel a Pénzügyi Ellenőrző Bizottságunk tagjával is.

Dr.Boka László tudományos igazgató
bemutatja az Ady díszalbumot

A második alkalomra meg február 20 án került sor ahova szintén nagyon sokan   eljöttek, amikorra Dr. Boka László kollégánk, az OSZK tudományos igazgatója, az Ady kiállításunk másik kurátora hazaérkezett Nagyváradról és Érdmindszenti előadáskőrútjáról. Ő mint ahogyan a Diszalbumban megjelent tanulmányában is olvashattuk és a   képeken is láthattuk elsősorban a  költő életutjával s a minden látszat ellenére Ady  magányosságával, a vívódó emberrel foglalkozott feltárva a verseiben megjelent gondolatainak mögöttes tartalmát is. Kiváló előadókészségén keresztül szinte átélhettük a Lévával való szerelmének nagyváradi és párizsi forró éveinek izgalmait s hozzá és róla írt verseit is.

Dr.Boka László kurátor Adyról, mint küzdő emberről beszél

Bemutatta Adyt mint  a mindig szállodákban lakó, bolyongó embert, akinek tulajdonképpen igaza lakása csak életének utolsó éveiben a Boncza Bertával való házassága révén  Budapesten a Veres Pálné utcában volt, ahol  végre otthonra talált Csinszkával, aki nem csak szerelme, szerető felesége de egyben a haláláig támasza és megmentője is volt. Minderről már a kiállítás után a „ „Valaki útra vált”  című kötet megtekintése közben szerezhettünk tudomást, amelyet többek kérésére a helysínen szívesen dedikált is  Boka László.

A kávézás, teázás közben szintén alkalom nyílt a beszélgetésre és szervezetünk ez évi további  programjainknak megvitatásra is. Igy meg tudtunk állapodni abban ,hogy az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon  2020 április 24 én a Millenárison az MKE Klubban az MKSZ könyvbemutatóinka egyike ez a szép Ady Diszalbum lesz, a másik pedig régi tagtársunk  Mák Ferenc nem régiben megjelent :”Sajtó a Birodalom határán” című kötete lesz. Ennek a műnek a külön érdekessége számunkra, hogy szorosan kapcsolódik az MKSZ korábbi szakmai tanulmányútjaihoz, melyeket a Délvidéken a Vajdaságban azon belül  a Bácskában é s a Bánátan így  Versecen Herczeg Ferenc szülővárosában is  tettünk ahol a szerző is utastársunk volt.

Nagy Zoltán

A tárlaton az OSZK Ady kézirattárának ereklyéi láthatóak

A két meghívó itt  és itt olvasható

 

A bejegyzés kategóriája: Hírek, Kiadvány, Kiállítások, Meghívó, OSZK, OSZK programok, Rendezvények
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*