Herkulesfürdő Magyarország legnagyszerűbb gyógyhelye volt

Az első fürdő Traianus császár idején épült fel. Ezt a termálvizek istenéről, Herkulesről nevezték el. A település viszont csak 1817-ben, I. Ferenc király látogatásakor kapta nevét. Ekkor már balneoturizmusáról is ismert volt. Az óváros Herkules-szobrát 1847-ben Károly osztrák herceg ajándékozta a városnak hálából azért, mert sok katonája itt nyerte vissza egészségét. Az egyenruhások mellett császárok, császárnék is kezeltették magukat Herkulesfürdőn, többek között Sissi.

A Pallas nagy lexikonában ez olvasható Herkulesfürdőről: „Magyarország legnagyszerűbb s legszebb fürdője, mely a világfürdők közt méltó helyet foglal.” Ebben az időben a Magyar Királyi Kincstár tulajdona volt, előbb Tatartzy Károly, majd a temesvári takarékpénztár bérelte.

Látogatottsága meghaladta az évi nyolcezret. Magja a gyógycsarnok volt, amelyhez kétoldalt a Rezső és a Ferenc József udvar pazarul berendezett palotái csatlakoztak. Velük szemben emelkedett a francia reneszánsz stílusú, kupolás Szapáry fürdő, amelynek ékességei a Zsolnay kerámiák voltak. Ezekből már csak egy van meg. Vizei nőgyógyászati problémák, köszvény, aranyér, higany- és ólommérgezés, idegbetegségek, bénulások, légzőszervi hurutos bántalmak, rekedtség, bőrbajok, fekélyek, csontbántalmak ellen használhatnak. Forrásainak ásványtartalma annyira tömény, hogy orvos javaslata nélkül ivókúrában nem ajánlják fogyasztani.

Forrása:  Magyar Nemzet 2019.04.27.
https://magyarnemzet.hu/lugas-rovat/elszippantott-vendegek-6454841/

Herkulesfürdő – Szapáry kastély (2012)
Fotó Tolnai György

Vissza az beszámolónkhoz

A bejegyzés kategóriája: Al Duna 2012, Hírek, Szakmai utak
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*