Mák Ferenc
Gyűrődések
Amikor a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál színes katalógusához írt bevezetőben azt olvastam, ilyenkor tavasszal az a legszebb, „amikor egy író előtt hosszú sorokban kígyóznak a sorok” – amitől persze én, az olvasó érezhetném magam nyertesnek –, kicsit elment a kedvem a könyvek közötti bóklászástól. Elpirultam. Aztán olvasom a leleményesebbnél leleményesebb könyvcímeket, mint hogy: Az ember, aki a cipőjében hordta a gyökereit. Vagy: Apám darabokban. E lábszagú posztmodernben rémülten nyúlnék a klasszikus művek után. Keresek valami emberi léptékű gesztust, valami rácsodálkozást, valami elragadóan nagyszerűt, valami bátorító odahajlást, de ismét figyelmeztet a színes reklámújságban megszólaltatott író: „Soha nem jön létre a magasztos összeolvadás, elszalasztottam az élet célját. Délután két óra van.” Egyszerre üldözőbe vett, hatalmába kerített a gondtalanság rémülete. Háromra azonban még odaérhettem a Forum-könyvek bemutatójára, ahol Baranyi Anna Telcs Ede éremművészete című könyvéről Ninkov K. Olga művészettörténész beszélt okosan és megfontoltan, de értő és avatott módon szólt a XIX. század végi magyar művészet rejtett csodáiról maga a szerző is. Jó volt hallani, ahogyan Baranyi Anna a terveiről beszélt, következő könyvében Telcs Ede szobrászatát szeretné bemutatni, s ezzel ismét színesebb lesz otthoni tájaink művészettörténeti összképe.
Bodor Anikó mindannyiunk bánatára, már nem tudta befejezni hatalmas népdalgyűjtésének sajtó alá rendezését, a Vajdasági magyar népdalok V. kötetét már a pályatárs, a közvetlen munkatárs, Paksa Katalin gyámolította a szerencsés megjelenésig. Egyaránt nagy elragadtatással szólt a vidékünkön szinte egyedülálló, hatalmas népdalgyűjtő vállalkozásról Richter Pál, az MTA BTK Zenetudományi Intézetének igazgatója, Németh István népzenekutató és Kónya Sándor kiváló népzenei szakértőnk. Tudósi elkötelezettségről, a közösség iránti odaadásról, a hagyománytisztelet látható és felismerhető fényeiről szóltak valamennyien, s egyszerre átforrósodott, meghitten otthonias lett a teremben a hangulat. A három bűbájos leány – Csizmadia Anna, Égető Emese és Szabó Annamária – pedig népdalaikkal elbűvölték a közönséget, fellépésüket maga Bodor Anikó is méltónk tartotta volna az ünnephez. A főváros külső lármájában, lám, akadt egy sziget, ahol végre megtaláltak a klasszikus érzések.
Alig valamivel a Forum-könyvek ünnepét követően a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Nagy Zoltán vezette szekciójának pódiumán újabb délvidéki műhelyek mutatkozhattak be az olvasóknak: Szőke Anna előbb A kulturális emlékeink a Kárpát-medencében című kötetről beszélt, majd szólt a Kiss Lajos Néprajzi Társaság munkájáról és tevékenységéről is. Nem leplezett örömmel mondta: a kötet is azt bizonyítja, a délvidéki magyar néprajzosok táborában helyet kértek maguknak a szép reményekre feljogosító fiatalok is. Klamár Zoltán viszont Szőke Anna tudományos munkásságát méltatta, nagyra értékelve a néprajztudós munkásságát. A délvidéki magyar tudományos élet újabb színfoltjaként Pastyik László a most megjelent, immár 6. Évkönyve kapcsán a Vajdasági Magyar Helytörténeti Egyesületről szólt. Kiemelte: tájainkon érezhetően a kilencvenes évek háborúi során fordult az érdeklődés a múlt eseményei és a megtartó hagyományok tisztelete felé, akkor, amikor fennállt annak veszélye, hogy az idegen katonák elüldözik magyarságunkat a szülőföldjéről. Akkor kellett valami fogódzót találni a túlélés reményeihez. „Jönnek olyan idők, amikor rettenetesen kapaszkodnunk kell. Makacsul meg kell fogódzkodnunk mindenben, ami a miénk, ami rólunk szól, amire büszkék lehetünk” – idézte a 6. Évkönyv bevezető sorait Besnyi Károly, a kötet szerkesztője. Tomik Nimród, az Egyesület elnöke elismerően szólt mindazokról, akik a maguk helyén, a maguk eszközeivel értékeket mentenek. Erről tanúskodik a közel három tucat szerző, aki írásával ismét emléket állított a délvidéki tájnak és lakójának egyaránt.
A mai világ támolygó céltalanságában íme a bácskai és a bánsági ember üzenete tüntetően egykedvű korának: bőségesen van alkalom a szépség, a jóság és a megfontoltság megkísértésére: a művészettörténésznek, a népdalok gyűjtőjének, a néprajzosnak és a krónikásnak (a szépírók társaságában) mindenkor kijut a feladatokból, ha vállalja a népe iránti elkötelezettséget, ha a maga helyén tisztességesen elvégzi azt a munkát, amire ő kiválasztatott és amire kijelöltetett. A tavaszi Könyvfesztiválnak abban a délvidéki szegletében csak derűs arcokat láthatott a közönség. Mert a feladat széppé teszi az embert.