Barátné Hajdu Ágnest, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete elnökét, beválasztották az IFLA Governing Boardjába

Barátné Hajdú Ágnes

Barátné Hajdú Ágnes

Barátné Hajdu Ágnes – az MKE elmúlt két ciklusában a külügyekért felelős alelnöke – egyesületi tevékenységével is összhangban, elkötelezetten dolgozott a nemzetkö-zi kapcsolatok építésén és kiteljesítésén, ezzel is támogatva a szervezetünket és általánosabb értelemben a magyar könyvtárügyet.

Fontos feladatának tekinti az európai könyvtáros egyesületek, intézmények, könyvtárosok közötti szakmai kapcsolatok ápolását, a közös stratégiai gondolkodást, a jó gyakorlatok megismerését és megosztását, az aktuális ügyek melletti állásfoglalást.

Barátné Hajdu Ágnes hosszú évek óta aktív tevékenységet folytat az IFLA-ban. Tíz éve tagja az IFLA Tudásmenedzsment Szekciójának, melynek 2006 és 2009 között titkára is volt. 2006-tól egyedüliként folyamatosan tagja a szekció programjai szervezőbizott-ságának, ebből három alkalommal a szervező bizottság elnökeként készítette elő a nyilvános üléseket, szatellit konferenciákat (Göteborg 2010, Helsinki 2012, Szingapúr 2013).

Természetesen tudományos tevékenységei révén is kötődik nemzetközi szervezetekhez (ISKOUDC Consortium), ill. ezek konferenciáihoz. 2010 és 2011 között tagja a Bill and Melinda Gates Alapítvány Tanácsadó Testületének. 2013-ban elsőként kapott jelölést a magyar könyvtárosok közül az IFLA Governing Board-jába.

Igényes és magas szintű munkájának, nemzetközi elismertségének, hatalmas megnyilvánulása az IFLA GB-ba való megválasztása a 2015-2017 közötti időszakra.

Forrás: mke honlap

 

 

 

A bejegyzés kategóriája: Díjak, Hírek, Jeleseink, Rólunk
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*