Boszniai kirándulás – meghívó

A Magyar Könyvtáros Egyesület Műszaki Szekciójának nevében sok szeretettel várjuk az érdeklődőket

a 2016. október 5–8. között
megrendezendő őszi tanulmányútra,

Boszniába és Horvátországba.

Bosznia és Horvátország Európa legszebb országai közé tartoznak, rengeteg látnivalóval rendelkeznek, ezek között számtalan a magyar vonatkozású nevezetesség is. Igyekeztünk kirándulásunk alkalmával a legfontosabb látnivalókat betervezni.

RÉSZLETES PROGRAM

1. nap: Indulás Budapestről 6.30-kor a Corvin téri parkolóból. Utazás Eszékre, eszéki vár megtekintése, útközben megállunk és megnézzük a horvátországi Harasztit (templom és tájház). Kora este érkezünk a szállásunkra Szarajevóba, egyéni program a városban.

2. nap: Szarajevó, séta városban, könyvtár megtekintése, 3 vallási felekezet templomának megtekintése (Jézus Szíve Székesegyház, Szerb Ortodox Székesegyház, Gázi-husrev bég dzsámija), a Boszna folyó forrásához kirándulunk, Bascsarsiján szabad program, majd meglátogatnánk a szarajevói magyar egyesületet.

3. nap: Kirándulás Mosztárban, Neretva-folyó partja, Öreg híd megtekintése, illetve a híd mentén elterülő Óvárosban is sétát tennénk, benéznénk a Karađoz bég dzsámiba is, mely a legrégebbi hercegovinai dzsámi, és a Jablanicai-tó és víztározóhoz is kirándulnánk a délutáni órákban szarajevói visszatértünkkor, este baráti vacsora

4. nap: Szarajevóban délelőtt séta, bevásárlás és szabad program. Visszafelé Horvátországban megnéznénk a délutáni órákban Diakovárt és benne a diakovári ősi püspöki székhelyet. Érkezés Budapestre az esti órákban.

Utunk során, mint oly sokszor helyi, magyarul beszélő kollégák kalauzolnának
bennünket és segítenek a felmerülő kérdések megválaszolásában, illetve a
szervezésbe is besegítettek.

Mennyi költőpénzt érdemes magunkkal hozni? Miután az árak ma már szinte
ugyanazok, mint Magyarországon, a belépőjegyekre, levelezőlapokra stb. cca 5-
6000 Ft-ot ha valaki kisebb ajándékokat is szeretne vásárolni, emléktárgyakat,
könyvet, hegyi mézet, édességet stb., erre célra is 5-7.000 Ft-ot érdemes szánni.
Forintot beváltani horvát kunára vagy bosnyák márkára is lehet, de ma már
mindenütt vannak a nemzetközi bankkártyákat elfogadó automaták is, amelyek napi
áron átszámolva adják ki a fenn említett valutákat.

Időpont: 2016. október 5-8. (4 nap, 3 éjszaka)

Indulás: 2016. október 5-én pontosan 6.30-kor a Corvin Áruház előtti
parkolóból, azaz legkésőbb 6.15-re kell megérkezni az ott álló autóbuszunkhoz

Érkezés: 2016. október 8-án este 22 óra körül

Elhelyezés: Szarajevóban 2 és 3 ágyas szobákban

Ellátás: Naponként félpanziós ellátásban lesz részünk. A panziókban reggeli és
vacsora áll rendelkezésre minden nap

Utazás: Panorámás autóbusszal, amelyet a korábbiakhoz hasonlóan a ROMCAR
cégtől bérlünk, a jelentkezők számától függően kb. 50 férőhelyes változatban.

Jelentkezni lehet:
Pastyik Endrénél a pendrek@mailbox.hu vagy a +36 30 849 1771-es telefonszámon
vagy
Kiss Annamáriánál a kiss.annamaria@semmelweis-univ.hu vagy a +36 20 825 9893-
as telefonszámon augusztus 15-ig.
Jelentkezésnél szekció tagjaink elsőbbséget élveznek.
Jelentkezés lemondását csak akkor fogadjuk el, ha az illető helyre talál más személyt
a jelentkező!

Szükséges úti dokumentum: érvényes útlevél vagy kártyaformájú személyi
igazolvány

Kirándulás ára: 50 000 ft.
Befizetés személyesen, két részletben, de akár egyben is vagy utalással az MKE
MKSZ számlaszámára: 11708001-20570615 (OTP)

Minden érdeklődő tagtársunkat, családtagjaikat, barátainkat, régi és új utastársainkat
szeretettel várjuk!

Az MKSZ vezetősége nevében:

Nagy Zoltán
MKSZ elnök
znagy@oszk.hu

Beszámoló

A bejegyzés kategóriája: 2016 Bosznia, Hírek, Meghívó
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

2 hozzászólás a(z) Boszniai kirándulás – meghívó bejegyzéshez

  1. Horváth Marcsi szerint:

    Nagyon tetszik a Boszniai út anyagainak válogatása. A képek gyönyörűek, ki is egészítettem a saját “képtáramat” másokéval. Sok köszönet érte!

    • Nagy Zoltán szerint:

      Kedves Marcsi!

      Nagyon örülünk mi is, hogy neked is tetszett képválogatásunk. Nagyon jó, hogy magadnak is találtál benne érdekességeket. Annak örülnénk igazán, ha többen is követnék a példádat és a honlapunkon közzé is tennék saját képeiket, élménybeszámolójukat is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*