MKE és IFLA hírek


Közkönyvtárak és az ENSZ fenntarthatósági céljai.

Posted by zondaz - március 26th, 2017

Beszámoló az IFLA 2016. december 13. és 16. között Hágában tartott workshopjáról.

Az IFLA 2016. december 13. és 16. között Hágában tartotta a sorban immár negyedik, ezúttal európai workshopját az International Advocacy Programme (IAP) keretében.

201701_Beszamolo_IFLA_1

Könyvtárak és az ENSZ Fenntartható Fejlődés Céljai […»]


Összefoglaló a „Szakmai ismeretek és készségek – átalakuló hivatás” című, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete által, 2017. március 1-jén rendezett tudományos konferenciáról

Posted by zondaz - március 13th, 2017

201701_MKEIFLA_Konferencia_1

Március 1-jén, 10.00 órától az Országos Széchényi Könyvtár VI. szinti előadóterme adott otthont a Magyar Könyvtárosok Egyesülete által szervezett „Szakmai ismeretek és készségek – átalakuló hivatás” című tudományos konferenciának, amely a tavalyi rendezvényhez hasonlóan, ismét nagy sikert aratott a könyvtáros kollégák körében. Már a regisztráció során kiderült, hogy nagy érdeklődés mutatkozik a konferenciára – ahogy ezt a teremben ülve, személyesen is megtapasztalhattuk, látva a nézőközönséget. […»]

Szervezeti élet


„Múltidéző” program az MKE Vas Megyei Szervezetével

Posted by zondaz - március 26th, 2017

Szervezetünk vezetősége 2015-ben határozta el, hogy küldöttekkel vendégségbe megy, vagyis lakóhelyükön keresi fel a megye könyvtárügyében hosszú időn át tevékenykedő, jelentős szakmai életutat teljesítő, már nyugdíjas éveiket élő tagtársait.

201701_Szervezetielet_Multidezo_Vas_1 […»]


Beszámoló az MKSZ „Az IT evolúciója” című programjáról az Óbudai Egyetemen

Posted by zondaz - március 26th, 2017

A Műszaki könyvtáros Szekció tagjai és vendégeik ellátogattak az Óbudai Egyetemen a Dr. Kutor László egyetemi docens gyűjteményéből összeállított kiállításra, amely „Az IT evolúciója” címmel bemutatja az információ technológia történetét és jövőjét. A remek interaktív demonstrációval ellátott kiállítást Dr. Kutor László vezetésével nézhették végig a jelenlévők, lebilincselő előadása még a laikusokat vagy a műszaki témákat nem igazán kedvelő hallgatókat is igazán lekötötte.

201701_Szervezetielet_MKSZ_рbudai_Egyetem_1

Dr. Kutor László bemutatja az általa létesített állandó kiállítást […»]


A Műszaki Könyvtáros Szekció rendezvénye a Magyar Kultúra Napja alkalmából 2017. január 20.

Posted by zondaz - március 26th, 2017

201701_Szervezetielet_MKSZ_1

A résztvevők először megtekinthették Arany János Toldi trilógiája különböző kötetrészeinek eredeti kéziratát a költő gyöngybetűs javításaival és átírásaival együtt. […»]


40 éves lett a Társadalomtudományi szekció

Posted by zondaz - március 26th, 2017

201701_Szervezetielet_40_Вves_TTSZ_1

Az MKE Társadalomtudományi szekciója 1977. január 17-én alakult. A 40 éves évfordulót 2017. február 3-án az OSZK dísztermében ünnepeltük, ahol a szekció történetét elevenítette fel dr. Murányi Lajos és Villám Judit, volt és jelenlegi szekcióelnök, és a könyvtárak jövőjéről beszélt egy-egy előadásban Nagy Zsuzsanna főigazgató, (Budapesti Corvinus Egyetem Egyetemi Könyvtár), valamint Gerencsér Judit MKE főtitkár. […»]


Minőségirányítási szakmai nap és PEMEKSZ-közgyűlés Szentendrén

Posted by zondaz - március 13th, 2017

Gazdag program várta az érdeklődő könyvtárosokat 2017. február 22-én Szentendrén. Bár a két programon külön-külön is részt lehetett venni, a könyvtárosok zöme mindkettő iránt érdeklődött.

201701_Szervezetielet_Minsgirnyts_PEMEKSZ_1

[…»]

Szakmai műhely


Világ repertóriuma – 1916-1917. okt.

Posted by zondaz - március 26th, 2017

201701_Szakmaimuhely_Vilаg

A magyar szabadkőművesség, szólásszabadság, megalkuvást nem tűrő szabadelvűség lapjaként hirdette magát, és ezeknek az alapelveknek igyekezett, óvatos liberális vezetői ellenére is (Nyitrai József, Gerő Ödön), megfelelni. 1913 februárjában Purjesz Lajos vette át az 1910-ben indult újság felelős szerkesztői tisztét, és ettől az időponttól kezdődik az a radikális korszak, mely igazából jellemezte a „Világot”. Purjesz teremtette meg a lap egységét, a rovatok harmóniáját. Kevés ilyen nárcisztikus lap létezik, mely „Olvasóinkhoz” rovatában szinte minden számában újra és újra értelmezi önmagát, helyét a világban, helyét a magyar politikai életben, helyét az olvasói lelkekben, és persze helyét az előfizetői listákon is. […»]


A jövő könyvtára felé

Posted by zondaz - március 26th, 2017

201701_Szakmaimuhely_Jov_konyvtаra_felВ_1

Miskolc két nagy könyvtára (II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár, Miskolci Egyetem Könyvtár, Levéltár, Múzeum) az elmúlt évben szakmai önképző sorozatot kezdett a fenti hangzatos címmel. […»]

Ötágú síp


Horvátországi magyar könyvgyűjtemények múltja, jelene és jövője

Posted by zondaz - március 26th, 2017

Tisztelt Olvasóink!

Lassan bezárul a képzeletbeli kör, amit a felvidéki magyar könyvtárosság szakmai szervezetének bemutatásával kezdtünk. Az alábbi sorok Szlavóniáról és Dél-Baranyából szólnak. Legközelebb Szlovénia magyar könyvtárosairól olvashatunk, majd – ha megszólaltathatók lesznek:)) – burgenlandi kollégáinkat mutatjuk be az „Ötágú síp” rovatban.
A horvátországi bemutatkozó anyagot olvasva döbbentem rá, hogy micsoda történelmi háttérképet is kaptunk a szakmai beszámolókkal együtt. Most például Rabbi Zsolt kollégánk azt írja, hogy „… a honvédő háborút követő időszakban… a magyar kötődésű könyvtárak száma lecsökkent” – mintha tegnap lett volna a jugoszláv polgárháború, mintha csak tegnap bombázta volna a NATO a szerbiai (nem egyszer magyar) célpontokat, mintha csak tegnap érkeztek volna a menekülők, mintha…

Becsüljük meg a békés építkezések idejét és lehetőségét!

Haraszti Katalin rovatvezető
IFLA-HUN moderátor

[…»]

Szakmai barangolások itthon és a nagyvilágban


Szolyvai emlékpark – tisztelgés a malenkij robotra elhurcolt kárpátaljai és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei áldozatok emléke előtt

Posted by zondaz - március 26th, 2017

image001

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szervezete 2016 februárjában pályázatot nyújtott be az Emberi Erőforrások Minisztériumához „Elhallgatott történelem” témakörben. A célunk az volt, hogy elzarándokoljunk a szolyvai emlékparkba, és fejet hajtsunk a malenkij robotra elhurcolt áldozatok emléke előtt. […»]

Civil infó


Programajánló

Posted by zondaz - március 26th, 2017

Szakmai ismeretek és készségek – átalakuló hivatás
„A Magyar Könyvtárosok Egyesülete tudományos konferenciát szervez a tavalyi márciusi sikeres konferencia folytatásaként: „Szakmai ismeretek és készségek – átalakuló hivatás” címmel.” 201701_Civilinfo_Programajanlo_1

2017. március 1.
OSZK

[…»]

Mentor


Kiss Gábor

Posted by zondaz - március 26th, 2017

Kiss Gábor

A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója vagyok. 1982 óta dolgozom ebben az intézményben; helytörténeti könyvtárosként kezdtem, 1992-ben választottak meg az intézmény vezetőjének. A Magyar Könyvtárosok Egyesületének is 1982 óta vagyok tagja, a Zala Megyei Szervezet elnöke voltam 1992-2002 között, most pedig – már harmadik ciklusban – az Elnökség tagja és az Egyesület alelnöke vagyok.

Könyvtárosi munkámban az általános tennivalók mellett két terület játszott jelentős szerepet: a kistelepülési könyvtári ellátás szervezése, illetve a helytörténeti kutatás, kiadványok szerkesztése, programok támogatása. Szívesen átadom tapasztalataimat akár az intézményvezetés, akár az említett szakterületek terén az eziránt érdeklődőknek.

E-mail címem: info@dfmk.hu

Portré


Kocsis Katalin, az „Alkotó könyvtáros”

Posted by zondaz - március 26th, 2017

201701_Portre_Kocsis_Katalin_1

Kocsis Katalin 1953. augusztus 18-án született Zalaszentgróton. Munkájával, helytörténeti kiadványaival és zenei műveltségével országos ismertséget szerzett. A Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjének és Nagykanizsa város Pro Urbe-díjának tulajdonosa. Kataliszt néven blogot indított, amelyben így ír önmagáról: […»]

Szakirodalmi ajánló


Magyar nyelvű szakcikkek, tanulmányok

Posted by zondaz - március 26th, 2017

Ásványi Ilona

Beszámoló : a nyilvános könyvtári alapkövetelmények és alapfeladatok teljesítését és a fenntartói nyilatkozatban vállaltak megvalósítását ellenőrző szakértői, szakfelügyeleti vizsgálatról – 2016 / Ásványi Ilona
In: EKE Hírlevél. – 13. (2016) 4., p. 20.

Ásványi Ilona

Újabb töprengések… az egyházi könyvtárak és az Egyházi Könyvtárak Egyesülése régi-új feladatairól / Ásványi Ilona. – Bibliogr. jegyzetekben
In: Könyv, könyvtár, könyvtáros. – 26. (2017) 1., p. 3-12. […»]

Sziporkák


Egri csillagok

Posted by zondaz - március 26th, 2017

201701_Sziporkak

A gyermekkönyvtárak mindennapjai kiapadhatatlan forrásai a humornak, vicces, kedves és néha elgondolkodtató történeteknek. Az egri Bródy Sándor Könyvtár Gyermekkönyvtárában megtörtént eseteket a messze földön híres mesemondó, Luzsi Margó jegyezte le honlapjukon a Héderű menüpont alatt. […»]