A Csorba Győző Könyvtár kórusa

Posted by Oros Sándor - május 6th, 2023

2010-ben az Európa Kulturális Fővárosa projekt keretében nyílott meg a Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont, melyben a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár Központi Könyvtára, a Benedek Ferenc Jogi- és Közgazdasági Szakkönyvtár, valamint a Csorba Győző Megyei Könyvtár és Pécsi Városi Könyvtár fúziójával létrejött Csorba Győző Könyvtár kapott helyet. A közös munka, hivatás-gyakorlás mellett nem kellett hozzá sok idő, hogy a zenekedvelő, énekelni szerető „megyei és városi könyvtári” kollégák egymásra találjanak.

Egy nyugdíjas búcsúztató előtt született az ötlet – köszönjenek el énekszóval, vidáman a búcsúzó kollégától. Megalakulásuk óta a nyugdíjas búcsúztatók, az összdolgozói értekezletek, nyugdíjas találkozók folyamatos szereplési lehetőséget kínálnak a kórus számára, de kiállítás megnyitón, születésnapon is énekeltek már több alkalommal. Programhoz, alkalomhoz, nyugdíjas búcsúztatókon a búcsúzó kollégához illő könnyűzenei darabokkal, népdalokkal, dalokkal igyekeznek ünnepélyesebbé tenni az eseményeket.

2015-ben Győriné Kövesdi Zsuzsanna értő vezetésével nagyot fejlődött az együttes. Számos fellépésre került sor a következő években, színvonalas darabok előadásával. A kórus létszáma elérte a 15 főt.

A koronavírus járvány azonban néhány évre ellehetetlenítette a kórusmunkát. Elsősorban a könyvtár dolgozói igényelték a kórus újraindítását 2022-ben Kovácsné Sorossy Csilla és Lénárdné Csépán Réka vezetésével.

A jelenlegi létszám 11 fő. A kórus tagjai aktív és nyugdíjas munkatársak, főként könyvtárosok, képviselve a könyvtár szinte összes részlegét. A legfiatalabb kórustag 33, a legidősebb 64 éves.

Repertoárjuk a népdaloktól a könnyűzenén keresztül az egyszerűbb kórusművekig sokféle műfajt felölel. Minden esetben az alkalomhoz választanak zeneszámot. Korábban zongora- vagy egyéb hangszeres kísérettel is adtak elő műveket munkatársaik közreműködésével. Jelenleg inkább zenei kíséretet keresnek a darabokhoz. A Covid utáni létszámcsökkenés pillanatnyilag legfeljebb két szólamú, egyszerű művek előadását teszi számukra lehetővé. Hat kolléga a szoprán, öt az alt szólamot erősíti.

Kóruspróbáik az alkalmi szereplésekhez igazodnak, általában előadás előtt 2 hónappal kezdik a munkát és hetente 1-1 órára találkoznak. Az egyes alkalmakra egy, legfeljebb két mű megtanulásával készülnek, illetve korábbi darabokat elevenítenek fel.

 

FELLÉPÉSEIK

Ötéves a Tudásközpont. 5 év 50 képben. Fotókiállítás a Tudásközpont legemlékezetesebb rendezvényeiből. 2015. november 17.

Librarian Flashmob In Hungary, Pécs – Europa Cantat – Zenés Flashmob. 2015. június 10.

„Az előadott darab, Hans Leo Hassler „Tanzen und springen” című madrigálja több mint 400 éves, szövege a dal, a tánc, az élet szeretetét sugározza, dallama pedig még ma is mosolyt csal az emberek arcára. Ha szeretsz énekelni, gyere el Pécsre az Europa Cantat Fesztiválra! Itt otthon érezheted magad, hiszen Pécsett még a könyvtárosok is szeretnek énekelni.”

 Itália Szívében. Boda Miklós fotókiállítása a Tudásközpont aulájában. 2015.december 9.

Fotó: Szeifer Csaba

Csorba Győző születésének 100. évfordulóján rendezett emlékkonferencia – a pécsi Leőwey Klára Női Karral közös fellépés, karnagy: dr. Szabó Szabolcs. 2016. november 21.

Forrás: https://hetedhethatar.hu/hethatar/?p=51180

Fotó: Komlós Attila

II. Pécsi Könyvtárbusz Találkozó – Konferencia. 2018. május 31.

A program kezdetekor a kórus Charpentier Te Deum című műve részletének előadásával köszöntötte a résztvevőket, majd zárásként egy vidám jazz-kánont adott elő.

Fotó: Szeifer Csaba

Erről jut eszembe. Kiállítás Boda Miklós irodalomtörténész, könyvtáros olaszországi fotóiból. 2023. március 17.

A kórus által előadott Romagna mia című dal, Szent II. János Pál egyik kedvenc dala is volt.   A szülőföld iránti nosztalgiáról szóló, keringő ritmusú, dallamos, vidám Romagna mia az olasz életérzés hangulatát idézve azonnal belopta magát a nagy Itália-rajongó és Itália-járó fotográfus Boda Miklós és a kiállítás-megnyitón résztvevők szívébe.

A könyvtár vezetése kezdetektől fogva támogatja az alkalmi kórus működését; munkaidőben próbálhatnak, helyiség-, szükség esetén zongorahasználati lehetőséget kapnak.

Szívből, szeretettel, örömmel énekelnek. Énekükkel frissességet, lendületet, jó hangulatot és szint visznek a mindennapokba. Nem vállalnak könyvtáron kívüli, külső helyszíni fellépéseket; a kórus az eredeti elképzelést szem előtt tartva, örömzenélést folytat, amit az előadandó művek kiválasztásnál is mindig figyelembe vesz. Próbáik jó hangulatban telnek, szerepléseiken pedig fontos szempont, hogy vidáman, önfeledten, ugyanakkor színvonalasan képviseljék intézményüket, a Csorba Győző Könyvtárat.

Keszi Erika Zsuzsanna

 

Comments are closed.

Blog Home