Évfordulós beszélgetés dr. Murányi Lajossal, az MTA Könyvtárának ny. osztályvezetőjével

Posted by Oros Sándor - március 7th, 2023

Dr. Murányi Lajos ez év februárjában töltötte be 80. életévét.

Kedves Lajos! Tisztelői nevében is mondom: Isten éltesse és tartsa meg számos éven át, egészségben!

Köszönöm szépen a jókívánságait, és azt is, hogy megkeresett a Könyvtárvilág részéről!

 Kezdjük a beszélgetést a felsőfokú tanulmányokkal, majd a munkahelyekkel.

Érettségi után az ELTE Bölcsészettudományi karára jártam magyar-német szakra 1961 és1966 között. A könyvtár szakot már munka mellett, levelező tagozaton végeztem el (1972 és 1975 között).

Első munkahelyem a székesfehérvári Ybl Miklós Gimnázium és Szakközépiskola volt, ahol csak magyar nyelvet és irodalmat tanítottam – német nyelvet csak a dolgozók esti gimnáziumában (és persze a TIT keretében). Innen a Pedagógus Továbbképzési Kabinetbe kerültem (1969 novemberében), majd a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtárba hívtak (1974-ben). 1983 augusztusában lettem az MTA Központi Könyvtára szerzeményezési osztályának a munkatársa, ahol 2008 áprilisáig voltam állományban.

Szakmai kapcsolatunk a Magyar Könyvtárosok Egyesületben kezdődött. Bár csak később térnék ki az MKE-hez fűződő ötven évnyi (!) tagságának áttekintésére, mégis azt javaslom, hogy a beszélgetés jelen szakaszában is „hozzuk be a képbe” szeretett „egyletünket”.

Az MKE Fejér megyei szervezetének 1973-ban lettem tagja. Amikor Budapestre távoztam, egy időre szünetelt a tagságom, de aztán a kilencvenes évek elején visszatértem az egyesület „kebelébe”, mégpedig a Társadalomtudományi szekcióba (gyarapító könyvtárosként logikusnak tartottam, hogy ezt a szervezetet választom), és meglepetésemre a szekció 1994-ben megválasztott elnökének (Önt pedig titkárának). Volt tehát jónéhány küzdelmes, de szép közös évünk. Ön volt például az ötletgazdája és írója a szekció Hírlevélnek, és emlékeim szerint Ön hívta meg László Gyulát az egyik izgalmas szekció-rendezvényre. (2002-ben Szivi Erzsébet, majd 2006-ban Villám Judit vitte tovább a stafétabotot.)

Számomra is igen kedves, bár tényleg küzdelmes évek emléke bukkan elő, ha a TTSz-es időszakunkra gondolok. Néhány nagy érdeklődést kiváltó rendezvényünk még ma is átmelegíti a szívemet (ilyen pl. a megboldogult Tőkéczki László lélekemelő előadása, amit az Országgyűlési Könyvtárban tartott), és még most is összezsugorodom kicsit, ha visszagondolok egy-egy nagyívűnek gondolt programunkra, ahol alig volt résztvevő – el is neveztük az ilyeneket „kamararendezvénynek”. Az egyiktől nem bíztuk el magunkat, a másik után megráztuk magunkat és dolgoztunk tovább.

Ha jól emlékszem, az Akadémiai Könyvtárban (ahogy a hétköznapokban említjük egymás közt) az 1990-es években a gyarapítási osztályt vezette. Kérem, mondja el nekünk, hogy mik voltak az akkori feladataihoz a főbb szempontok!

1986 nyarán Fekete Géza osztályvezetőm nyugdíjba vonulása után nevezett ki Rózsa György főigazgató a szerzeményezési osztály élére, amely akkor tizenhárom fős volt. 2007 decemberében járt le a „mandátumom”.

Az osztály csak könyveket szerzett be: a 80-as években nagyjából háromezer külföldi könyvet vettünk évente – főleg ún. nyugatit, „devizást”. (A kiadványcserével a külön működő Csereosztály foglalkozott); kötelespéldányból nem kaptunk teljes sort, de bőven válogathattunk a magyar anyagból (1998-ig), ajándékként pedig változó mennyiség érkezett be. (Később a keretünk csökkenni kezdett, mint ahogyan a cserekapcsolatok is erősen megritkultak 1990 után.)

Apasztás nem volt a könyvtárban: több mint egymillió kötet könyvről beszélünk! (Néha szóba került, hogy az 50-évek brosúrái talán feleslegesek, de nagyságrendileg ez elhanyagolható volt, és maradt.) Kölcsönzésre csak a tudományos minősítéssel rendelkező olvasóknak volt lehetőségük, tehát kopás alig volt – csak rongálás olykor vagy lopási kísérlet.)

Mekkora volt a gyarapításban a csere aránya? Volt-e kapcsolat a határon túli magyar könyvtárakkal – ha igen, milyen?

A csere keretében beérkező dokumentumok mennyisége talán a harmada volt a gyarapodásnak – ennek pontosabban utána lehet nézni az éves jelentésekben (MTA Könyvtár Éves Jelentések és REAL-EOD – az MTA Könyvtárának Repozitóriuma).

A határon túli könyvtárakkal is jó volt a kapcsolata mind a csereosztálynak, mind a régikönyv- és kézirattárnak (Körösi Csoma miatt a Keleti Gyűjteménynek is), de erről nem sokat tudok. Az erdélyi könyvtárakkal jó kapcsolatot ápolt a Csereosztály, de a Mikrofilmtár is, az utóbbi például mikrofilmre vette az ottani levéltárak teljes anyagát.

Mit kedvelt legjobban az Akadémiai Könvvtár-beli feladataiból?

Nehéz röviden megfogalmazni: talán a könyvtár nemzetköziségét és tudományos színvonalát. A könyvtár fő gyűjtőköre a nyelvészet, az irodalom (a XX. század nélkül), a klasszika-filológia és az ókortörténet, és persze a tudományszervezés volt; ennek fontos külföldi szakirodalmát (illetve annak egy részét) kiválasztani izgalmas és nehéz feladat volt. A cserekapcsolatok révén a könyvtár az egész világ akadémiáival, számos egyetemével, kutatóintézetével és múzeumával kapcsolatban állt.

Nem lépve át a magánélet kereteit, egy „könyves embertől” meg merem kérdezni, hogy mi jellemzi a saját könyvgyűjteményét?

Kicsi és eklektikus – ma már. (Tanár koromban mindent begyűjtöttem, amire szükség lehetett a munkámhoz a magyar órákon, az irodalomtörténeti művek mellett sok képzőművészeti könyvet is.)

Ma már főleg olyasmikből áll, amit nagyon szeretek a szépirodalomból: magyar kortárs regényekből zömmel (főleg Esterházy Pétertől), cseh írók (Hašek. Hrabal, Škvorecký) műveiből, van néhány amerikai regény is (sok Vonnegut!), kisebb gyűjteményem van angol nyelvű klasszikus és kortárs detektívregényekből. Fontos szakkönyvek inkább csak mutatóban fordulnak elő, ugyanis ha ilyenre van szükségem, akkor könyvtárba megyek. Van a könyveim között néhány ifjúkori emlék: ifjúsági regények gyerekkoromból és egyetemi éveimből néhány általam kedvelt német szerző (Böll, Brecht, Enzensberger, Fallada, Kästner) művei.

Saját könyvtárát gyarapítja-e még, illetve kölcsönöz-e valahonnan olvasnivalót?

Szoktam még venni könyvet, ha nagyon „megkívánom” és azonnal el akarom olvasni (pl. Bereményi Géza Magyar Copperfieldjét), vagy ha látom, hogy a lakhelyemhez közeli könyvtár nem vásárolta meg. Mivel már nyugdíjas vagyok, és a világjárvány óta nem nagyon megyek sehová, csak a közeli FSZEK-fiókot veszem igénybe, havonta egyszer.

A saját könyvtárában milyen fajta csoportosítást alkalmaz?

A saját könyvtáramban 14 polcfolyóméteren vannak a könyveim, tehát jól áttekinthető az anyag. Csak a nagyapámtól örökölt négy részes Lingel-könyvszekrény üveges, ebben tartom a legkedvesebb könyveimet: a könyv- és könyvtártudományi köteteket, a magyar és világirodalmat (az alsó polcon a Rejtő összest). A többin nyelvek vagy téma szerint helyeztem el a könyveket. Sajnos porosodnak. J

Selejtez-e a saját könyvtárából? Ha rá tudja szánni magát, milyen szempontok szerint választ?

Nem selejtezek, legfeljebb elajándékozok egy-egy könyvet.

 Kedves Lajos! Sokrétű és hosszú a publikációi sora. Ahogy áttekintettem, látok néhány csomósodási pontot, úm. tanulmányírás, külhoni könyvtárismertetések, szemlézés, recenzálás, beszámoló/ismertetés rendezvényekről. Mikor és hogyan kezdett el publikálni?

Érdekesnek tartom, hogy mikor és miért kezdtem el „publikálni”, vagyis mi motivált az írásra. 1970-ben, 27 évesen írtam első cikkemet új munkahelyemről, a Továbbképzési Kabinetről (a Fejér Megyei Könyvtárosba, amelynek sokáig munkatársa maradtam). Ezután főleg az iskolai könyvtárakról írtam több cikket, amelyek felügyeletével megbíztak, és fontosnak tartottam, hogy mások is megismerjék ezek gondjait. A könyvtár szakon folytatott tanulmányaim és ottani tanáraim (például Fülöp Géza) fordították érdeklődésemet a nyomda-, a könyvtár-, a sajtó- és művelődéstörténet felé. A történeti témákról több cikket is írtam. A székesfehérvári évfordulók nyomán több, városhoz kapcsolódó íróról (Bródy Sándor, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond) és Kner Izidor fehérvári tanuló évéről is publikáltam. Ezen kívül több, a helyi sajtóról szóló cikkem is megjelent, valamint Tájékozódás címmel rovatot indítottam a kis könyvtárakba nem járó, de fontos magyar szakmai folyóiratok cikkeinek rövid összefoglalására.

Nem mindig magam választottam a témákat: 1979-ben például Gerő Gyula kért meg, hogy ismertessem a tatabányai megyei könyvtár egyik kiadványát a Könyvtárosban. E folyóiratban jelent meg aztán a Fejér Megyei Olvasótársaságról írt cikkem is 1993-ban. Erről a témáról később több cikkem és két könyvem is született – a második, amely harminc éves kutatómunkám eredménye, éppen idén fog megjelenni az MTA KIK gondozásában.

Az MTA Könyvtárban eltöltött negyedszázad alatt is megbízásra írtam több tanulmányt; 2001-ben a Magyar Tudomány kért fel, hogy írjak az akadémia megalapításának 175. évfordulóján a könyvtárról. 2004-ben a Fővárosi Könyvtár alapításának 100. évfordulója alkalmából rendezett szekció-rendezvényen tartottam előadást az MTA Könyvtár humán és társadalomtudományi szolgálatáról, amit közölt a Könyvtári Figyelő. A Könyvtárosok kézikönyvének 2. kötetébe is így kerültem bele – a szerkesztők kértek fel. (A külföldi könyvtáros vándorgyűléseken vagy konferenciákon is a szervezők által meghatározott témáról kellett előadást tartani – ez volt a részvétel feltétele – olyan tárgyban, amit magamtól nem feltétlenül dolgoztam volna fel.)

A könyvismertetések esetében is ez volt többnyire a helyzet: felkértek rá, ritkán választottam ki magam az ismertetendő művet (a 3K, a Honismeret, a Könyvtári Figyelő, a Könyvtári Levelezőlap számára), de ez által sok új ismerettel gyarapodtam.

A külföldi folyóiratcikkek referálása, amelyben kb. 20 éve veszek részt, egyrészt a saját tájékozódásom folyamatosságát biztosította, másrészt a szakmai közösség tájékoztatása, a szakkifejezések magyarra való átültetése miatt vonzott.

 Mindkettőnk életében nagy szerepe van az MKE-nek, adott időszakban közvetlen munkatársak is voltunk. Lajos a Társadalomtudományi szekció elnöke, én a titkára voltam. Sokat tanultam Lajostól, főleg a szemléletmódja volt rám nagy hatással. Az egyéb erősségeit, úm. alaposság, alázat, szerénység, kitartás – nos ezeket mind megbecsüléssel tapasztaltam.

Hogyan is telt az az ötven év, ami az MKE-hez köti?

Pályám kezdetén, Székesfehérváron természetes volt, hogy aki könyvtárosként dolgozik, az tagja is az egyesületnek. A szakmai továbbképzések megszervezése is a megyei szervezet feladata volt. Igazgatóm, Csongor Rózsa minden évben öt főt küldött a vándorgyűlésre – váltogatva a személyeket. Székesfehérváron olyan kiváló elnök mellett lehettem évekig titkár, mint Tóth György igazgatóhelyettes, akinek nagyon sokat köszönhetek.

Budapestre visszatérve két cikluson át a TTSZ elnöke voltam (2002-ig) – olyan elődök után, mint az alapító Vályi Gábor, Huszár Ernőné Hédi vagy Sonnevend Péter. Azután egy ciklusra az MKE Tanácsának elnöke is lettem – Maurer Péter, Gellér Ferencné, Bartos Éva után –, majd az utóbbi években a Társadalomtudományi Szekciót képviseltem a tanácsban.

A feladatok nem kevés energiát igényeltek, azonban természetes volt számomra, hogy a szakmai kérdésekre jelentős időt fordítok, mint ahogy az is, hogy színvonalas rendezvényeket, programokat, tanulmányutakat igyekeztem megvalósítani.

 Az MKE elnöksége jóvoltából többször eljutottam az osztrák, a német és a cseh egyesület vándorgyűléseire is, ezek rengeteg tapasztalattal és szakmai kapcsolattal jártak. Ezek – amellett, hogy kitekintést adtak – megóvtak attól, hogy elbízzam magam, és hogy önelégült legyek.

Az egyesületnek köszönhetem azt is, hogy ismerhettem szakmánk olyan kiválóságait, mint Billédi Ferencné, Benda Mária, Fülöp Géza, Horváth Tibor, Kovács Dezső, Papp István, Poprády Géza, Székely Sándor vagy Vajda Erik, hogy csak néhányat említsek – igazságtalanul, hiszen sokkal többen voltak, sok-sok kolléga, idősebbek és fiatalok egyaránt.

 A zárórészhez érve kérdezem, hogy melyek a jelenlegi életszakaszában a kedves időtöltései?

Reggelente rádiózom, közben számrejtvényeket oldok meg. Kora délelőtt dolgozni szoktam, például referátumokat írok német nyelvű folyóiratok cikkeiből a Könyvtári Figyelő számára. Szinte mindennap 11-kor a közeli kávézóba megyek, ahol kedves ismerősökkel találkozom és beszélgetek. Még mindig szeretek olvasni, de sokkal kevesebbet olvasok, mint régen. A hétvégeken angol első osztályú focimeccseket nézek a tévében, illetve igyekszem mindennap legalább félórát sétálni. Három lányommal folyamatosan tartom a kapcsolatot, unokáimmal csak „remote” üzemmódban kommunikálok rendszeresen, kedves régi barátaimmal pedig Skype-on vagy emailben beszéljük meg a világ dolgait.

Hosszú távú terveket nem szövök, igyekszem értelmes dolgokkal tölteni az időm, mostanában pl. a hamarosan megjelenő, a Fejér Megyei Olvasótársaság könyvtárának állományáról írt könyvemet szeretném az érdeklődő könyvtárosoknak bemutatni.

Köszönöm a beszélgetést!

Köszönöm, hogy elmondhattam mindezt.

 Budapest, 2023. február

 Lejegyezte: Haraszti Pálné rovatvezető

Comments are closed.

Blog Home