A Heves Megyei Szervezet őszi eseményei

Posted by Oros Sándor - december 30th, 2022

Ősszel is igyekeztünk tagjaink számár érdekes programokat szervezni. Október 22-én Turay Zoltán tagtársunk vezetésével vettünk részt „Az egri kaptárkövek földjén: dűlőtúra az Eged alatt, a Sík- és Mész-hegy környékén” címmel rendezett gyalogtúrán. A mindig rejtélyes és érdekes kaptárkövekhez látogattunk el. Szerencsések voltunk, nagyon szép időnk volt a túrához. Kezdetben a dűlőkön, a már leszüretelt tőkék mellet haladtunk, majd erdőben, jelöletlen ösvényeken jártunk. Ahogy kezdett sűrősödni a felhőréteg, úgy vált egyre komorabbá, de egyszersmind vadregényesen hangulatossá a táj. Utunkon a régi kor embere által, a Bükk vidékére oly jellemző, tufasziklába vájt lakó- és állattartó helyiségeket, kőhodályokat láttunk és persze a híres kaptárköveket is, amiknek eredetét a múlt homálya fedi. Turay Zoltán nagy ismerője a helyi értékeknek, útközben ritkán hallható és kevesek által ismert érdekességeket osztott meg velünk. Köszönjük neki a nagyszerű, élményekben gazdag túravezetést!

Novemberben Gödöllőre látogattunk el, ahol megnéztük a Királyi Kastélyt és természetesen ellátogattunk a városi könyvtárba is. Kihasználtuk a tömegközlekedési lehetőségeket és a MÁV Agria Interrégió járatával utaztunk Gödöllőre. A vasútállomás melletti parkon keresztül mindössze negyedórás sétával elérhetjük a Királyi Kastélyt, ahol akár egy teljes napot is eltölthetünk a gazdag kiállításokat megtekintve, és a csodás parkban barangolva. Mi megnéztük többek között a „A Grassalkovichok kora”, a „A királyi lakosztályok” kiállításokat, majd a Barokk Színház – Lovarda – Istálló túra következett.

A kastély után szakmai látogatást tettünk a városi könyvtárban, ahol Istók Anna, a könyvtár igazgatóhelyettese vezetett körbe minket és mesélt a munkájukról, projektjeikről. A Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ meglátogatását minden szakmabélinek ajánljuk, ha tehetik, menjenek el ide, hiszen országosan és nemzetközi szinten is kimagasló könyvtári munkát végeznek. A modern könyvtári terek és a berendezés meleg, barátságos hangulatú munkahellyé teszik az épületet. Az olvasói terek szinte teljesen egy légtérben helyezkednek el, de a logikusan elendezett állománynak, a bútoroknak és egyéb térelválasztó elemeknek köszönhetően ezek mégis elkülönülnek egymástól, a különböző részlegekben tartózkodók nem zavarják egymást, a könyvtár egésze egy könnyen átlátható, nyitott és hívogató közösségi tér. Nekünk különösen elnyerte a tetszésünket a Kamaszhíd színes, vidám tere, ami a fiatalok számára nyújt kényelmet és inspirácót az új ismeretek megszerzéséhez és a kikapcsolódáshoz. Az udvar és a rendezvényterem télen-nyáron biztosítja a könyvtári rendezvények helyszínét.

De a csodás könyvtári terek természetesen csak a hátteret adják ahhoz a magas fokú színvonalhoz és kiváló minőséghez, amit a Gödöllői Városi Könyvtár képvisel. Minden dolgozója elkötelezett, projektjeik, szolgáltatásaik innovatívok, ötletesek. A könyvtári munka mellett komoly figyelmet fordítanak a természet- és környezetvédelemre is. Az udvaron is láthattuk ennek példáit, a Gödöllői Városi Könyvtár elnyerte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület „Madárbarát Munkahely” címét.

Nagyon jól sikerült a látogatásunk, sok érdekességet, ötletet láthattunk, ami ihletet adott saját munkánkhoz is. Gratulálunk a gödöllői kollégáknak a nagyszerű könyvtárukhoz és köszönjük a kedves vendéglátásukat!

Az évet egy csodálatos operaházi előadással zártuk. December elején közösen nézhettük meg tagjainkkal a Diótörő c. balettet. A csodálatos környezet és előadás életre szóló élményt nyújtott. A darab népszerűségéről árulkodik, hogy már elkelt az idei évad minden jegye. Mi nagyon jól éreztük magunkat és köszönjük tagjainknak, hogy együtt nézték meg velünk a Diótörőt!

A jövő évben új élmények, új feladatok, kihívások várnak mindannyiunkra. Ehhez kíván sok erőt és jó egészséget az MKE Heves Megyei Szervezete!

Verle Ágnes, Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár

Comments are closed.

Blog Home