Kirándulunk vasárnap… avagy egy könyvtárosnap tapasztalatai

Posted by Oros Sándor - augusztus 31st, 2022

2022. június 16-án tartottuk meg Algyőn a 49. Csongrád Megyei Könyvtárosnapot.  Közel fél évszázada találkoznak a megyei könyvtárosai más és más településen. 50 éve járjuk a megyét, ismerjük meg kollégáink könyvtárát és települését. Jártunk már megyei jogú városban és alig 1000 fős faluban. De mindig, mindenhol jóléreztünk magunkat, és mindig mindenhol megcsodálhattunk valami különlegeset, valami szépet, egyedit.

Az idei könyvtárosnap fő tematikája pont erre épített: a turizmus, az idegenforgalom és a könyvtár kapcsolatára.

Az előzetesen meghirdetett program szerint – a szokásostól eltérően – az idei könyvtárosnap egyben a CSMKE tisztújító közgyűlése is volt. Erről az elsődleges hírt már megírtuk itt a blogon, hosszabb beszámoló pedig majd az új elnökség felállása után lesz, most inkább a szakmai részről szólnék.

Bár csak 2020-ban nem sikerült megrendezni a könyvtárosnapot, azért nagyon jó volt ismét újra élőben találkozni. Az elmúlt évben – köszönhetően talán a rossz időpontnak – sokkal kevesebben voltunk, így most ismét sok rég nem látott ismerőssel találkozhattunk. Így a szokásos reggeli köszöntő pogácsa/kávé ideje elhúzódott, de jó volt látni az örömteli találkozásokat. Az egyesületi események (elnöki beszámoló, EB beszámoló és a választás elindítása) után a befogadó település polgármestere, Molnár Áron üdvözölte az összegyűlt könyvtároskollégákat.

Témánkhoz szorosan kapcsolódott polgármester úr köszöntője, hiszen egy dinamikusan fejlődő, a turisztikára összpontosító nagyközség Algyő. A maga múltjával, tragédiájával, gyors fejlődésével. Még csak 25 éve vált ismét önállóvá, máris a megye egyik meghatározó települése, köszönhetően az olajmezőknek és a Tiszának. A folyónak köszönheti tragédiáját – hiszen 1879-ben szinte elnéptelenedett a falu -, de reméljük, hogy jövőjét is a Tiszának köszönheti. Ezekről a fejlesztésekről később mi is meggyőződhettünk személyesen.

Mivel a közgyűlés is sok időt elvett, így idén csak két előadást hallgathattunk meg. Elsőként Kukkonka Judit, a Somogyi-könyvtár osztályvezetője (és mint a délelőtt folyamán kiderült a CSMKE frissen megválasztott új elnöke) általánosan igyekezett bemutatni, hogy mit kereshet egy turista a könyvtárban. Judit előadásában igyekezett tematizálni, hogy mit is tehet a könyvtáros az idegenforgalomért. Előadása végére pedig egyértelművé vált, hogy sokat. Nagyon sokat. Ennek feltétele, hogy megismerjük értékeinket. Lehet az maga a könyvtárépület, lehet egy fa, egy különleges emlékmű, egy értékes virágmező. Bármi, ami különleges, egyedi, amit meg tudunk mutatni. Vagy bármilyen szolgáltatás, amivel segíthetjük a településünkre érkezőket. Információk a faluról, a látnivalókról, magunkról. Bízom benne, hogy mindenkit sikerült meggyőzni róla, hogy nem csak nagymultú városokban tudunk hasznosak és értékesek lenni, bármelyik kis faluban is. Elég bizonyíték lehet erre egy egy könyvtárosnap is, hiszen eddig bárhol jártunk, mindenhol sok szépet láthattunk délutáni programjaink során.

Miután meghallgattunk egy átfogó előadást (sok Csongrád megyei példával), kiruccantunk a Dunántúlra. Aki egy picit is ismeri a Balatont és a Balaton környékét, az tudja, hogy az ország egyik legfrekventáltabb turisztikai területe. Ezért is kértük fel a balatonalmádi Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár igazgatóját és a könyvtár vezetőjét, hogy mutassák be, ők miképpen látják a könyvtár és az idegenforgalom kapcsolatát, a munkájukat. Sáray Anna és Dankó Friderika messziről indítva Balatonalmádi történetét vázolták fel. Azonban ez is szervezesen illeszkedett a témához, hiszen Almádi valós, modernkori története a vasút megjelenésével, a turizmus hőskorával kezdődött. A 19. század folyamán alakult azzá és olyanná a kisváros, ahol ma heti 55 órában szolgálja a könyvtár a lakosokat és az odalátogatókat. Számunkra nagyon furcsa, hogy Annáéknak a főszezon a balatoni szezon, a nyár. Jelentősen megnő a látogatottságuk, a forgalmuk, a kölcsönzések száma. (Erről a diasorukban adatokat is láthatunk). Átalakul a használói kör, és ezzel együtt az állománymenedzsment feladatok is. Érdekes adatokat hallhattunk a Trianon előtti világról, a Balaton tündökléséről és napjainkról is. Egy pici más világot villantottak fel előadóink, mellyel szintén azt mutatták meg, hogy a könyvtárnak és a könyvtárosnak igenis komoly szerepe van az idegenforgalomban. Elég, ha csak annyit említünk, hogy a könyvtár hosszabb ideig tart nyitva, mind a tourinform iroda. Nagyon élvezetes előadáson keresztül ismerhettünk meg egy dinamikus, kreatív csapatot. Érdemes élőben is megtekinteni a könyvtárat, ha arra járunk (és nyáron ez bárkivel előfordulhat).

A beszámoló folytatását az előadások linkjeivel és sok-sok fotóval a CSMKE blogján olvashatjuk!

Oros Sándor

Comments are closed.

Blog Home