Pest megyei Könyvtárosnap Abonyban

Posted by Oros Sándor - július 4th, 2022

A Pest megyei szervezet életében régóta hagyomány, hogy júniusban a Könyvtárosnapon találkoznak a megye könyvtárosai. Az idei évben június 22-én, Abonyban került megrendezésre a megyei könyvtárosnap. Vendéglátó intézményünk az Abonyi Lajos Művelődési Ház, Könyvtár és Múzeumi Kiállítóhely elnevezésű intézmény volt. A házigazdánk pedig Simon Szabina intézményvezető, valamint Pusztai Jánosné és Zelei Tímea könyvtárosok voltak.

Rendezvényünk Simon Szabina intézményvezető köszöntőjével indult, aki Abony város saját „indulójára” is felhívta a figyelmünket, amely az esemény kezdetekor megszólalt. A házigazda igazgató Pető Zsolt polgármesternek adta át a szót.

A Polgármester Úr köszöntőjében ismertette a város utóbbi időben meginduló nagyarányú fejlődését, valamint a széles kulturális programkínálatot, amely az intézmény szakmai érdeme. Köszöntőjében kiemelte, hogy a város különösen nagy figyelmet fordít az intézmény megfelelő finanszírozására, hogy ezzel is megteremtsék a színvonalas szakmai munka lehetőségét.

A polgármesteri köszöntő után Simon Szabina igazgató egyesületünk elnökét, Koglerné Hernádi Ágnest hívta a színpadra, aki főszervezőként köszöntötte a jelenlevő könyvtáros kollégákat: Ági felkérte a tavalyi könyvtárosnap házigazdáját – Dr. Tóth Mátét, a szentendrei Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár igazgatóját – hogy egyesületünk hagyományaihoz híven adja át a vándorbotot, az idei vendéglátónknak, Simon Szabinának.

Ezután a Bihari János Alapfokú Művészeti Iskola zenei műsorát hallgathattuk meg. A zeneiskolások jól összeállított előadásukkal színesítették szakmai napunkat, amely igazi, üde színfolt volt a Könyvtárosnapon.

A műsort követően két szakmai előadást hallhattunk. Elsőként Blaha Borbála kommunikációs tréner „A szavak ereje – hogyan értsük meg egymást” című előadását hallhattuk, melynek témája az asszertív kommunikáció és a konfliktuskezelés kommunikációs lehetőségei voltak.

A másik előadást a vendéglátó Abonyi Lajos Művelődési Ház, Könyvtár és Múzeumi Kiállítóhely munkatársa, Jandácsik Pál tartotta „A szabadidő eltöltése a könyvtárban – szabadulójátékok a kulturális intézményekben” címmel. Pál előadásában, változatos példákkal mutatta be, hogy intézményükben milyen változatokat találtak ki a különböző tematikájú szabadulószobás játékokra, majd gyakorlati tanácsokkal is ellátta a jelenlevő kollégákat.

A két előadást követően egyesületünk vezetése a januárban, hosszú betegség után elhunyt budakeszi könyvtárigazatónak, Ádám Évának ítélte a Téka-díjat, melyet a Pest megye könyvtárügyéért legalább 25 éven át dolgozó kollégák kaphatnak meg. Ádám Éva példamutató munkásságával méltán érdemelte ki a szakmai elismerést. Emlékét közösségünk őrizni fogja, szeretettel emlékezünk rá. Éva munkásságát Bazsóné Megyes Klári ismertette, majd a díjat a budakeszi Nagy Gáspár Városi Könyvtár munkaközösség nevében Poór Izabella vette át.

A díjátadás és a megemlékezés után „Abonyi séták” címmel három csoportban vehettünk részt múzeumi, intézményi és könyvtári, valamint várostörténeti sétán. A sétákat követően a jól megérdemelt ebéd következett, ahol a kollégáknak lehetősége nyílt a kötetlen beszélgetésekre.

Ebéd után lehetősége nyílt a kollégáknak a Jandácsik Pál által kidolgozott szabadulószobás játékok kipróbálásra is.

A Pest megyei könyvtáros kollégák nevében köszönöm az abonyiaknak a szíves vendéglátást, az előadóknak pedig az előadásokat! Reméljük, hogy jövőre is találkozhatunk a Könyvtárosnap keretében.

Gál Attila, könyvtáros, Biatorbágyi Karikó János Könyvtár

Comments are closed.

Blog Home