Illés Péter könyvtár- és múzeumigazgató, Csongrád
„Lehetséges, hogy nem véletlenül vagyunk épp ott, ahol vagyunk, tehát ott kell helytállni, kitartóan, alázatos szolgálattal”
“…Pedig nem rejtőzöm – csak igazában nem vagyok.
Cselekszem és szenvedek, mint a többi,
de legbenső mivoltom maga a nemlét.
Barátom, nincs semmi titkom.
Átlátszó vagyok, mint az üveg – épp ezért
miként képzelheted, hogy te látsz engem?”
(Weöres Sándor: Rongyszőnyeg 4.)
Születtem 1976-ban, ott, ahol most is élek, Csongrádon. Gyermekkoromban indiánnak készültem, aztán figyelmem a műszaki eszközök szétszedése felé fordult, később az összerakása felé is, így informatikus-műszerész lett belőlem. Öt év kollégium Hódmezővásárhelyen nem múlik el nyom nélkül, főleg ha az koedukált, és én itt rengeteg dolgot gyűjtöttem magamba a közösségi élet területén. Többek közt itt jöttem rá, mégis inkább indián akarok lenni, így némi hendikeppel jelentkeztem Szegedre magyar-könyvtár szakra, ahova meglepő módon fel is vettek. Egy év után Monok tanár úr iránti tiszteletem által fűtve régi könyves szakot vettem fel, amiről csak a szerelem tudott eltávolítani, ugyanis később átjelentkeztem az ELTE TFK-ra, ahol sajnos ezt a szakirányt nem tudtam folytatni. A vonzalom annyiban megmaradt, hogy a szakdolgozatomat a 17. századi hitvitázó irodalom egy perifériális témájáról írtam, főleg az Evangélikus Országos Könyvtárban kutatva. Első igazi munkahelyemen, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban együtt kezdtem dr. Fodor Péterrel, igaz ő főigazgatóként, én meg kezdő könyvtárosként, de tekintettel arra, hogy tizennégy évvel később ismét közös munkánk lett, ez mindenképp érdekes egybeesés. A Zenei Gyűjteményben nem csupán kiváló kollégákkal ismerkedhettem meg, hanem a szakma fellegvárában is éreztem magam. Aztán egy rövid ideig Csongrádon is voltam informatikus-könyvtáros, de ekkor egy röpke tizenkét évre tettem egy kis kiruccanást a közoktatás világába. Egy helyi szakképző iskolában volt alkalmam jó pár munkakört betölteni, úgymint rendszergazda, kollégiumi nevelő, magyartanár, informatikatanár, iskolai könyvtáros, mikor melyik, de remélhetőleg leginkább pedagógus. A könyvtáros szakmával a köldökzsinórt leginkább a KATALIST levelezőlista jelentette ebben az időben, hisz iskolai könyvtárosként igen perifériális a szakmai létezés. Részben a kiégéstől félve, részben új kihívásokat keresve pályáztam meg a városi könyvtár igazgatói állását, ám mire kineveztek, a sors szeszélye folytán már múzeumigazgató is lettem, hisz közben összevonták a két intézményt. Jelenleg a második vezetői ciklusom végét taposom ebben az intézményben, amelyet igyekszem a kollégáimmal a helyi kultúra nélkülözhetetlen közgyűjteményévé tenni. Azt gondolom, mindenki csak úgy lehet sikeres nagyban, ha sikeres kicsiben is. Elsődlegesen a helyi közönséget, olvasókat, látogatókat kell elégedetté tenni, és számokra találni meg helyben az értékeket. Lehetséges, hogy nem véletlenül vagyunk épp ott, ahol vagyunk, tehát ott kell helytállni, kitartóan, alázatos szolgálattal.
A közösségi oldalak és az online üzenetküldők megjelenése óta próbálom az ifjabb nemzedéket tudatosítani az online kommunikáció problémáira, ezt úgy tudtam folytatni, hogy 2018-ban Digitális Jólét Mentor lettem, ezen belül a Digitális Médiaműveltség Szülőknek programban tartok gyerekeknek és szülőknek is foglalkozásokat, bár a pandémia sajnos ezt a munkát is nagyon megnehezítette. Ezt a fajta oktatói tevékenységet az időskorúak és hátrányos helyzetűeknek szervezett informatikai tanfolyamokkal egészítettem ki, pl. szerveztünk egy helyi Cybernagyi klubot, ahol a folyamatosan felmerülő problémákra tudtunk koncentrálni.
Kezdetek óta keresem a lehetőséget a tizenévesek megszólítására. A múzeumban és a könyvtárban éveken keresztül e-sport rendezvényeket szerveztünk. Megpróbáltuk ezt az erősen üzletiesedő tevékenységet elhozni helybe, és mindenki számára elérhetővé tenni. Nagyon nehéz munka volt kitalálni és közösséget építeni, de egy igazán lelkes fiatal csapatot sikerült összehozni, akik képesek voltak erre. Nagy öröm számomra, hogy úgy tűnik: a kezdeményezés, bár most már kilépve az intézményünkből, képes lesz megtalálni a helyét a helyi fiatalok körében egy önálló klub formájában.
Szívesen kezdtem bele minden játékkal kapcsolatos újításba, így a Cselekvő Közösségek Mintaprogram pályázatára egy helyi legendákra épülő online-offline játékot készítettünk, melyre egy nagy összefogás keretében került sor, számos helyi intézmény és szervezet bevonásával. A játék eredményei tovább élnek, azóta is több videónk készült a helyi legendákkal kapcsolatban, és a múzeum következő nagyszabású állandó kiállításában, melynek megvalósítására a Magyar Géniusz Program keretében kerül sor, hangsúlyos szerepet kapnak. Ezen kívül a Petőfi 200 emlékév pályázati program keretében is folyamatban van egy online-offline szerepjáték projektünk kidolgozása, amelyet ez év vége felé szeretnénk publikálni.
Vezetői munkám talán legizgalmasabb öröksége a Kárpát-medencei Könyvtárosok Konferenciája volt, ami már ekkor is, 2013-ban egy kiválóan prosperáló szakmai összejövetel volt, köszönhetően elődömnek és a kiváló csapatnak, aki szervezte. A találkozó egy élő kezdeményezés, folyamatos változásban és megújulásban. Aki ellátogat, annak ez egyedülálló lehetőség megismerni egymás könyvtárügyét, követni a változásokat, reflektálni egymás problémáira, közösen gondolkodni és közös programokat tervezni. Fontos célja a rendezvénynek a hazai és határon túli könyvtárak és magyar kulturális szervezetek hálózatosodásának elősegítése, de az információáramlás elősegítése a határon túli szakmai szervezetek felé is nagy hangsúlyt kap. A határon túli könyvtárosoknak lehetősége van a kisebbségi helyzetből eredő tudás megosztására, tájékozódni a kormányzat őket is érintő terveiről, programjairól, valamint lekövetni a hazai pályázatokat.
Nagy fájdalmunk volt, hogy épp a jubileumi 15-ik, az IKSZ által szervezett találkozót nem sikerült megtartani 2020-ban. Többször nekifutottunk, de a vírushelyzet a határon átívelő kapcsolódásokat még fokozottabban érintette. Felmerült az online találkozó is, amellyel kapcsolatban vegyes érzések voltak bennünk is, és a határon túli kollégákban is, végül reménykedtünk benne, hogy nem kell tovább várni, és idén, 2022-ben végre ismét lehet személyes összejövetelt tartani, ami május 29-30-án meg is fog valósulni terveink szerint. A szakmai program készen van, és nagy izgalommal várjuk, hogy ismét vendégül láthassuk kis Tisza menti városunkban a szakma képviselőit hét határon át!
Munkám mellett igyekszem más dolgokra is időt szakítani, egyrészt, mert igényem van a kreatív tevékenységre, másrészt mert szükségem van a fizikai leterhelésre. Az előbbit a helyi színjátszó társulatban élem ki, színészként, időnként íróként, és az egyesület vezetőjeként, az utóbbit pedig valamilyen sporttevékenységgel érem el. Bár sokféle sportot űztem életem során, az utóbbi tíz évben ez egyre jobban a futás lett az a tevékenység, amit napi rendszerességgel be tudok illeszteni az életembe. Főként a hosszabb, maratoni, vagy ultratávú kihívások vonzanak e téren. A futás nem csupán a testet tartja megfelelő állapotban, de véleményem szerint ez a nyugati ember azon tevékenysége, ami a keletinek a jóga, vagy bizonyos harcművészetek, melyekben az elme csiszolása, a tudat fejlesztése, az önmagunk belső világával való kapcsolat éppoly lényeges, mint a fizikum fejlesztése.
Egy közgyűjtemény, legyen az könyvtár vagy múzeum, mindig a következő generációknak dolgozik, alapvető cél, hogy szívesen jöjjenek hozzánk. Ennek érdekében legutóbb egy ifjúsági részleget hoztunk létre Geek-corner néven, ahol egyedi elrendezésben, egyedi megjelenéssel várjuk a tizenéveseket képregény, manga, fantasy és egyéb ifjúsági irodalommal. Idén egy 3D sarkot tervezünk, ahol 3D nyomtató, szimulációs eszközök lesznek. Úgy érzem bár nincs a jövőt illetőleg “tuti recept”, de ha nem veszítjük el, hanem folyamatosan építjük a kapcsolatot a látogatóinkkal és a nem látogatóinkkal, az olvasóinkkal és a nem olvasóinkkal, akkor továbbra is meglesz a helyünk a világban!
Illés Péter könyvtár- és múzeumigazgató, Csongrád