Jogász hivatásrendek nemzedékeinek szakirodalmi ellátása

Posted by Buzai Csaba - augusztus 30th, 2021

Az MKE 52. Vándorgyűlés tematikájához (Nemzedékek szolgálatában: 2020-2021. Kihívás, kreativitás, könyvtár) illeszkedve a Jogi Szekció 2021. július 9-én, 13 órától megtartott online programjában (MS Teams felület) a jogi hivatásrendek nemzedékeinek szakirodalmi ellátásáról hallgattunk meg előadásokat. A szekció életében is aktívan résztvevő jogi szakkönyvtárak, egyetemi könyvtárak munkatársai mutatták be az intézményeik működését, szolgáltatásaikat. Igyekeztünk átfogni a jogi/jogászi munka széles körét és annak támogatását: az alkotmánybírák, közjegyzők, bírók, ügyvédek és a joghallgatók szakirodalom ellátását.

Tóth Gábor könyvtárvezető a Magyar Alkotmánybíróság Könyvtárát mutatta be. A könyvtár történetét, a pár évtizedes múltját bemutatva érdekfeszítően ismertette a kialakítás nehézségeit és kihívásait, az elhelyezésbeli változásokat és a szolgáltatásokat.

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara Könyvtárát Freisingerné Bodnár Judit tolmácsolásában ismerhettük meg. Judit az állományuk bemutatása mellett a saját kiadványaikról is beszélt, valamint a könyvtár részvételéről a kamara kiadói tevékenységében. Beszélt az állományuk összetételéről, beszerzési forrásaikról, a meglévő szolgáltatásaikról és terveikről.

Dr. Sándor Viktória, a Győri Törvényszék Csizmadia Andor Jogi Szakkönyvtára vezetője a saját intézményük bemutatása mellett a bírósági rendszer és a bírák szakirodalmi ellátásának történeti változásait is végig vette egy nagyon érdekes és informatív előadás keretében. Megismerhettük az Országos Bírósági Könyvtári Rendszer kialakulását és működését, a szolgáltatások körét.

A bírák szakirodalmi elllátásának megismerése után az ügyvédek kerültek sorra. Aranyos Nándor, a Budapesti Ügyvédi Kamara Könyvtárának vezetője az ügyvédi kamara és ezzel párhuzamosan a könyvtár kialakulását mutatta be. Majd hangos elmélkedés keretében közös gondolkozásra, együttműködésre invitálta a hallgatóságot a közös feladatok megoldása érdekében.

Végezetül, de nem utolsó sorban a joghallgatók szakirodalommal való támogatása következett. Szilágyi Mariann (Pécsi Tudományegyetem Benedek Ferenc Jogtudományi és Közgazdasági Szakkönyvtára) egy kiváló elméleti bevezetővel kezdte az előadását, amelyben a jogi könyvtártípusok bemutatásával világított rá a feladataink összetettségére és a kihívásokra. Ezt követően nagy alapossággal ismertette az intézményük szolgáltatásait: papíralapú források igénybevételétől az elektronikus elérhetőségekig, adatbázisok bemutatásáig.

A jogi szakkönyvtárak által a jogi hivatásrendek számára nyújtott szakirodalmi ellátás sok ponton hasonlatosságot mutat, hiszen a jogi tájékoztatás alapfeladatai mindenki számára hasonlóak. A programunk során abba is betekintést nyerhettünk, hogy milyen specifikumok jellemzik mégis a különböző hivatásrendek információs igényeit. A jogi hivatásrendek nemzedékeinek szolgálata minden könyvtár esetében történeti áttekintést is jelentett, alapítástól, elhelyezésbeli változásoktól, a jogi keretek kialakításának, módosulásának bemutatásán át a szolgáltatások modernizálásáig. Ezzel is megismerve egymás küzdelmeit, és az esetleges kapcsolódási lehetőségeket.

A szekcióprogram során mindenki beszélt a partnerségi kapcsolatairól, a már működő, egymást segítő gyakorlatokról, és kibontakoztak a jogi szakkönyvtárak közötti további együttműködési lehetőségek.

Kézdi Katalin, a Wolters Kluwer Hungary ügyvezető igazgatója a szponzori előadása keretében jól illeszkedett a jogi tájékoztatás tematikájához, bemutatva a legújabb szolgáltatásaikat, már a jövőbe mutató szakértő rendszereiket.

Nagyon informatív, inspiratív programban volt részünk. Köszönöm szépen ezúton is előadóinknak a rendelkezésre állást és az alapos felkészülést, a hallgatóságunknak pedig az érdeklődést és figyelmet a meleg nyári (péntek) délutánon. Köszönet a lebonyolításért az Országos Széchényi Könyvtár munkatársainak, különösen Gerencsér Judit általános igazgató-helyettes asszonynak a szervezésért és Balla Attila Tamásnak az informatikai segítségért, a Teams rejtelmeiben való eligazodás támogatásáért.

Urai-Tóth Éva, a szekció elnöke

Comments are closed.

Blog Home