Elment a kiváló könyvtáros kolléga, író, költő – In memoriam Neményi László (1936-2019)

Életének 83. évében elhunyt NEMÉNYI LÁSZLÓ, a Székesfehérvári Városi Könyvtár nyugalmazott, címzetes igazgatója.

Neményi Lacit az 1960-as évek végétől ismertem, amikor a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár főmunkatársként dolgozott. Azután később felesége, Párkányi Ágnes fotóriporter a kollégám lett a Fejér Megyei Hírlap Szerkesztőségében. Laci a székesfehérvári József Attila Gimnáziumban érettségizett, majd kitanulta a fényképész szakmát. Utána felvételt nyert az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, 1970-ben szerzett könyvtárosi diplomát.

1980-tól a várpalotai Krúdy Gyula Városi könyvtár igazgatója, egészen 1991-ig. Ekkor megpályázta a Székesfehérvári Városi Könyvtár igazgatói posztját, amelyet el is nyert. Két cikluson keresztül irányította a közművelődési intézményt, amely abban az időben jelentős eredményeket ért el. 1997-ben vonult nyugállományba. Megkapta a címzetes igazgatói címet a székesfehérvári önkormányzattól.

Ezután már teljesen az irodalomnak szentelte az életét. Az Árgus Kiadó számos könyvének a tervezőszerkesztője volt. 1997-től olvasó-és tervezőszerkesztő az Árgus című irodalmi és kulturális folyóiratnál. Verseket, kritikákat írt. Első verseskötete „A reggel igazáért” címmel 1991-ben jelent meg Veszprémben. „Álomi leltár, Új versek” címmel Székesfehérváron 1999-ben jelent meg újabb kötete, amelyet még számos követett. Alapos, nagy tudású szerkesztő volt, akitől sokat lehetett tanulni.

Gazdag életútját számos kitüntetés, elismerés fémjelzi. Szeretett családján kívül gyászolja a könyvtáros szakma és a megyeszékhely író, költő társadalma is. Urnaszentelő gyászmiséje 2019. március 14-én volt a Székesfehérvári-Szárazréti Fatimai Boldogasszony Plébánián. Ekkor búcsúztak el tőle családtagjai, rokonai, barátai és kollégái. Hamvait szűk családi körben helyezték örök nyugalomra Budapesten, az Óbudai temetőben.

Hiányozni fog kedves egyénisége, segítő készsége, hatalmas szakmai tudása. A betegség sajnos legyűrte őt is, bele kell törődnünk abba, hogy az emberi élet sajnos véges. Ezt a rómaiak több mint kétezer évvel ezelőtt már megmondták, leírták: “Mors certa, hora incerta!”, azaz “A halál biztos, órája bizonytalan!”

Búcsúzunk barátunktól, kollégánktól! Emlékét kegyelettel megőrizzük, amíg mi is el nem költözünk az égi ösvényekre. Talán majd egykor ott fogunk megint találkozni!

Csató József ny. főtanácsos, népművelő-könyvtáros, újságíró, író