Elismerésekkel ünnepelte születésnapját a kaposvári megyei könyvtár

Posted by zondaz - január 3rd, 2019

201806_Szervezetielet_Elismeresek_Kaposvar_1

A kaposvári Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár hagyományosan novemberben ünnepli „születésnapját”, a Vármegyei Könyvtár alapítójára, Festetics László grófra emlékezve. Az ünnepség keretében a Takáts Gyula Megyei Könyvtár fenntartói, vezetői az MKE Somogy Megyei Szervezet elnökével koszorút helyeznek el a könyvtár előtt álló Festetics-emlékoszlop előtt. Szintén az ünnepi rítus része, hogy törzsgárda-ünnepség keretében oklevéllel és emlékplakettel köszöntik a Somogy megyei könyvtári hálózatban több évtizedet eltöltött kollégákat, illetve átadják a megyei könyvtár dolgozói által megszavazott „Könyvtárért, az olvasókért” díjat. Az ünnepi pillanatok mellett minden évben szakmai program (benne könyvtáros egyesületi taggyűlés) is várja a megye különböző könyvtártípusaiban tevékenykedő könyvtárosait.

Idén november 20-án került sor a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Somogy Megyei Szervezete, valamint a kaposvári Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár közös szervezésében tartott szakmai napra.

201806_Szervezetielet_Elismeresek_Kaposvar_2

A program az MKE helyi szervezetének taggyűlésével kezdődött. Az elmúlt időszak eseményeiről dr. Pintérné Kék Krisztina számolt be, fényképes bemutatóval kiemelve az 50. jubileumi vándorgyűlés programjait. Az egyesület elnöke felhívta a tagság figyelmét a jövő év elején esedékes választásokra, illetve arra, hogy a helyi és az országos vezetőség tisztújításában számítanak a tagság aktív közreműködésére, részvételére.

201806_Szervezetielet_Elismeresek_Kaposvar_3

A szakmai program Kardos Ferenc, a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár igazgatóhelyettese előadásával folytatódott A roma közösségek a könyvtárban címmel. Az előadásban felvetődött a kérdés: kié a magyar kultúra, illetve az előadó felhívta a figyelmet arra, hogy a könyvtárosság valójában egyfajta életmód is lehet. Felelősségünk van a perifériáról a könyvtárba érkezőkkel kapcsolatban, akik sokszor csak itt érik el az internetet, itt kerülhetnek könyves környezetbe. A roma közösségekben tevékenykedő könyvtáros munkája elképzelhetetlen tisztelet és igényesség nélkül.

Az előadások után a könyvtáralapító előtt Horváth Péter, a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár igazgatója és dr. Pintérné Kék Krisztina, az MKE Somogy Megyei Szervezet elnöke, a Kaposvári Egyetem Egyetemi Könyvtárának könyvtárosa tisztelgett.

201806_Szervezetielet_Elismeresek_Kaposvar_4

Ezt követte a hagyományos évi törzsgárda ünnepség, amelyen Oláh Lajosné kaposvári alpolgármester és Horváth Péter mondott köszöntőt. A nyitóbeszéd kitért a könyvtáros kompetenciák sokszínűségére, megemlítve az emberismeret és a szervezőkészség fontosságát és a szakmai tudás folyamatos bővítésének igényét. „Minden elismerésünk és köszönetünk a maguké” – mondta Oláh Lajosné alpolgármester.

Emléklapot kaptak 10 éves könyvtári munkájukért:

Bors Nikolett a csurgói könyvtárból, Csernusné Szontágh Katalin, Szél-Hoffman Anita és Horváth János a Takáts Gyula Megyei- és Városi Könyvtárból, Máté Zsuzsanna a somogybükkösdi könyvtárból, Jeszekné Tóth Sarolta az őrtilosi könyvtárból, Kukma Sándorné a kisberényi könyvtárból, Molnár Andrea a kadarkúti könyvtárból, Nagy Ferencné a somogyacsai könyvtárból, Némethné Dybisewszky Beatrix a szenyéri könyvtárból, Raudenkranc Roland a kálmáncsai könyvtárból, Szabó Melinda, a sérsekszőlősi könyvtárból, Szabóné Stenna Beáta a somogyszobi könyvtárból, Vodenyákné Csók Erzsébet a vízvári könyvtárból és Vörös Brigitta a tabi könyvtárból.

20 éves könyvtári munkájukért terrakotta emlékplakettet vehettek át:

Gelencsér Viktória az öreglaki könyvtárból, Keményfi Béla a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárból, Mauer Teodóra a szántódi könyvtárból és Takács Lászlóné a csurgói könyvtárból.

30 éves könyvtári munkájukért bronz emlékplakettet kaptak:

Bertáné Várai Ildikó a balatonszabadi könyvtárból, Biszvurmné Mózs Éva a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárból, Cserhalminé Horváth Zsuzsanna és Gyódi Anna a Kaposvári Egyetem Egyetemi Könyvtárból, valamint Dr. Feketéné Nagy Andrea a nagyatádi könyvtárból.

40 éves könyvtári munkáért kapott kitüntetést:

Barabás Tamásné és Gosztola Andrea a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárból.

50 éves könyvtári munkáért:

Reinhardt Ilonát köszöntöttük, aki fél évszázada dolgozik könyvtárosként Somogymeggyesen. Számára legnagyobb öröm, hogy ma is sok fiatal tér be hozzá a könyvtárba és legfontosabb feladatának érzi a szűkös körülmények között élő olvasóit hozzásegíteni a drágább szakkönyvekhez is.

A Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár kollektívája ezúttal is titkos szavazáson döntött az idei a „Könyvtárért, az olvasókért díj” odaítéléséről, amelyet idén két kolléga kapott meg a szavazategyenlőség miatt: Balogh Melinda műszaki és természettudományi tájékoztató és Hertelendy Helga gyermekkönyvtáros.

A szakmai rendezvény a Csiky Gergely Színház művészei, Benedek Dániel és Krausz Gergő zenés köszöntő műsorával, büféebéddel, valamint kötetlen társalgással zárult.

A kitüntetett könyvtárosokról a helyi sajtó is megemlékezett:

Elismerték a munkájukat

Hűségesen szolgálják az olvasókat évtizedek óta

In: Somogyi Hírlap 29. évf. 27. sz. 2018. november 21. 2. p.

A tudás őrei, évtizedek óta

Bernáczkiné Antal Judit és Gombosné Szabó Sára
MKE Somogy Megyei Szervezet
KE Egyetemi Könyvtár

Comments are closed.

Blog Home