Cseh és lengyel világörökségek

Posted by zondaz - március 5th, 2018

A Társadalomtudományi Szekció 2017-es szakmai útja

A 2017-es szakmai kiránduláson Csehországban és Lengyelországban jártunk, ahol főként világörökségi látnivalókkal ismerkedtünk. Szakmai programként a 2017-ben 200. évét ünneplő Ossolineumba látogattunk el, illetve a lengyel-cseh határon lévő Papírmalom múzeumot néztük meg.

201801_Szakmaibarangolasok_Cseh_es_lengyel_1

Az első napon először a bájos morva városkába, Kromerizbe utaztunk, ahol a főteret és a Virágos kertet (a Világörökség részét) néztük meg. (A püspöki székhelyű városban ülésezett 1848-ban a Habsburg Birodalom alkotmányozó nemzetgyűlése.) Délután Olmützbe (Olomouc) érkeztünk, melynek gyönyörű tereivel, templomaival, szökőkútjaival ismerkedtünk. A főtéren álló Szentháromság-oszlop szintén a Világörökség része.

A második napon Smetana cseh zeneszerző szülővárosába, Litomyslbe utazunk, melynek palotája szintén a Világörökség része. Ezután rövid megállásokkal Wroclawba utaztunk, ahol este sétáltunk Európa egyik legnagyobb és legszebb főterén.

Szakmai programmal kezdtük a harmadik napot. A 200 éve alapított, Bécsben, majd Lembergben működő Ossolineum könyvtárát látogattuk meg, mely Lengyelország egyik legfontosabb könyvtára és levéltára. Nagyon kedvesen fogadtak bennünket, magyar dokumentumokból, könyvekből kiállítást is készítettek nekünk, elmondásuk szerint magyar látogatócsoportjuk belátható időn belül nem volt.

201801_Szakmaibarangolasok_Cseh_es_lengyel_2

A szakmai programot követően a wroclawi egyetem épületében a különleges barokk freskós termet, az Aula Leopoldinát tekintettük meg, majd a főtér felé sétálva magyar emlékeket kerestünk. A Mária Magdolna templomban megtaláltuk Balassi Bálint János nevű fiának epitáfiumát, a szépséges gótikus Városházán pedig kívül-belül Mátyás király arcmása, címere emlékeztetett arra, hogy ez a terület is Mátyás király országához tartozott a XV. század második felében. Délután az Odera túlsó partjára, a Tumski-szigetre utaztunk, ahol az egyházi épületeket, a Katedrálist néztük meg, majd a Botanikus kertben csodálhattuk a rododendron virágzást.

A negyedik napon a Szczytnicki parkban lévő, a lipcsei csata századik évfordulójára épített Százéves csarnokba voltunk bejelentkezve (Hala Stulecia). Ez a csarnok építészeti újdonsága miatt került fel az Unesco világörökség listájára, azóta ezt az építést bemutató remek kiállítás is bizonyítja a hozzá nem értők számára is. Ezután Swidnicába utazunk, ahol megnéztük a harmincéves háború után csak fából épített evangélikus Béke templomot (szintén Unesco világörökség). Késő délután sétáltunk a lengyel-cseh határon lévő Klodzko óvárosában, ahol a prágai Károly-híddal egy idős kis gótikus hídon sétálhattunk át, és a francia erőd darabjait is megszemléltük.

201801_Szakmaibarangolasok_Cseh_es_lengyel_3

Utolsó napon Lengyelország hegyvidéki fürdőhelyein haladtunk át, és az egyik fürdővárosban, Duszniki Zdrójban egy ipartörténeti érdekességet, a Papírmalom múzeumot tekintettük meg. Különleges élmény volt a város katolikus templomában egy hatalmas cet formájú szószék is. A cseh határ átlépése után Kutna Horába mentünk, ahol a híres Szent Borbála templomot néztük meg, amely 1995 óta a Világörökség része. Ezzel fejeztük be 2017-es szakmai kirándulásunkat.

Villám Judit,
Országgyűlési Könyvtár

Comments are closed.

Blog Home