Egy tartalmas szakmai nap

Posted by zondaz - május 1st, 2017

Az MKE Bács-Kiskun Megyei Szervezet 2017. március 6-án, hétfőn tartotta idei első szakmai napját. A program – miként máskor is – sokszínű és ismeretekben gazdag volt.

201702_Szervezetielet_Szakmai_nap_BKMSZ_1

Délelőtt 10 órától Rózsa Dávid, a Központi Statisztikai Hivatal Könyvtárának főigazgató-helyettese tartott előadást „Wikivé lesz minden. Közös tudás és tudásközösség a Wikipédia-univerzumban” címmel. Az előadó röviden felvázolta a Wikipédia történetét, majd leginkább a benne való keresés, tájékozódás gyakorlati kérdéseire tért ki. Előadásában külön hangsúlyt helyezett azon szempontokra, amelyeknek egy szócikk elkészítésénél meg kell felelni. Kiemelte, hogy ez egy szabad enciklopédia, amelynek szerkesztésében – a szabályok betartásával – bárki részt vehet.

A másfél órás tartalmas előadás után rövid taggyűlés következett, melyen beszámolók hangzottak el az elmúlt év eseményeiről, gazdálkodásáról, majd a 2017-es évre tervezett programok megbeszélése következett.

Délután 14 órától a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézetben tettünk látogatást. Ennek az is különleges aktualitást adott, hogy éppen azon a napon – március 6-án – emlékeztünk a nagy magyar zeneszerző halálának ötvenedik évfordulójára. Részletes tájékoztatást kaptunk Szanka Emesétől, a Kodály Intézet munkatársától a Kodály-gyűjteményről, amelynek írásos, tárgyi emlékek és fotók egyaránt részét képezik. Meggyőződhettünk róla, hogy a világhírű zenepedagógus mennyire szívén viselte a szülővárosában folyó zeneoktatást is. Ezek után szinte természetes, hogy ez a nemzetközi hírű intézmény is az ő nevét viseli. Számos ország hallgatója végzi itt tanulmányait, s minden év nyarán Kecskemét ad otthont a Kodály-szemináriumoknak.

201702_Szervezetielet_Szakmai_nap_BKMSZ_2

A gyűjtemény megtekintése után az intézmény könyvtárát Csányiné Koós Ildikó könyvtárvezető mutatta be. A kollégák magas szakmai ismereteik birtokában válaszoltak a felmerülő kérdésekre, amelyek főként a dokumentumtípusokra és azok rendezési elveire irányultak. A könyvtár jellegénél fogva kapcsolódik a város zenei eseményeihez, gyűjteményével, szolgáltatásával hozzájárul azok sikeres lebonyolításához. Kifelé jövet még megcsodálhattuk a Kodály Intézet műemlék-jellegű épületét is, amely a korábbi századokban ferences rendházként működött.

Földes György
egyesületi tag

Comments are closed.

Blog Home