A Könyvtárostanárok Egyesületének programja a Könyvtáros Klubban

Posted by zondaz - május 1st, 2017

201702_Szakmaimuhely_KTE_Konyvfesztival

URL: http://www.ktep.hu/BNK2017 utolsó letöltés: 2017. április 23.

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál immár hagyományos programjai közé tartoznak az MKE Könyvtáros Klubjának rendezvényei. A KTE az idén az IFLA Iskolai könyvtári útmutatója legújabb, magyarul megjelent kötetének bemutatását tűzte ki célul, aktívan bevonva a megjelent érdeklődőket.

Simon Krisztina elnök köszöntője után Dömsödy Andrea alelnökkel közösen vezették a kötet megismertetését. Lehetőség volt okostelefonnal és QR kóddal egy összerakós játékra, de hagyományos kirakóval is megjeleníthetőek voltak az Útmutató fejezetei és annak összefüggései. Ezt követően régi katalóguscédulára címszavakban írhatta le minden résztvevő az iskolai könyvtár definícióját, majd a cédulát kicserélve szomszédjával és a körülötte ülőkkel, megbeszélték, hogy ki milyen szempont szerint, milyen kulcsszavakkal határozta meg a fogalmat. A megbeszélésekből, beszélgetésből kiderült, hogy az IFLA szemlélete tanuló- ill. pedagógusközpontú, egymás partnereként jelennek meg. Felvetődött: mennyire jellemző ez Magyarországra? Kirajzolódott, hogy az IFLA iskolaképe és a jelenlegi magyarországi közoktatási gyakorlat és szemlélet miben és mennyiben tér el egymástól.

A játékos ráhangolódást követően Simon Krisztina dr. Murányi Péterrel (ELTE Savaria Egyetemi Központ Könyvtár- és Információtudományi Intézeti Tanszék, Szombathely), a kötet lektorával és Szakmári Klára könyvtárostanárral beszélgetett. Szóba került a szakmai elvek és a valóság kapcsolata, az Ajánlások szerepe, melyet a döntéshozókkal és az oktatásirányítással különösen fontos megismertetni. Az Ajánlások mentén minden könyvtárostanár fel tudja mérni könyvtárának jelenlegi helyzetét, ki tudja kérni a használók véleményét. Milyen elvárásokkal kell szembenézni? Mit várhatunk a közös befektetéstől, együttműködéstől? Fontos hangsúlyozni, hogy az Útmutató kompromisszumot jelent a megvalósítási vágyak és aközött, amit majd sikerül elérni.

A beszélgetőpartnerek megerősítették az IFLA megállapításait, mely szerint a jó iskolai könyvtár kulcskérdése a szakmailag jól képzett és elkötelezett könyvtárostanár alkalmazása. Az iskola pedagógiai-szellemi arculatát meghatározza az iskola könyvtára. A pedagógus- és könyvtárosképzésben ennek markánsan meg kellene jelennie. Mindennek a középpontjában az iskolai könyvtári tevékenységek és programok álljanak, akár a valóságban, akár virtuálisan.

A rövid beszélgetést követően újabb tevékenységre került sor. Egy üres infografikát kaptak a jelenlévők Ilyen a jó iskolai könyvtár címen, négy téma köré csoportosítva a megfogalmazandókat: támogatott, szakmai, kreatív tér, befektetés a jövőbe. Megint próbáltuk egyénileg vagy párban leírni, mi mit is értünk ezek alatt? Majd kivetítették az IFLA ajánlásait röviden a négy témakörhöz, a kitöltött infografikán. Összevethettük és megvitathattuk a saját felvetéseinket és az Útmutató megfogalmazásait. Az aktivitásra, a közös gondolkodásra építve magunk is demonstráltuk és megtapasztaltuk a csoportos tanulás hasznosságát és élvezetes voltát.

Az utolsó percekben Simon Krisztina elnök röviden beszélt a Könyvtárostanárok Egyesületének új szakmai pályázatáról, melynek célja az IFLA Útmutató alapján a magyarországi helyzetkép feltárása kisebb, területenként szerveződő munkaközösségekkel. Az előre megadott kérdéscsoportok, sablonok alapján a munkacsoportok, munkaközösségek a helyi valóság minél pontosabb, minél sokrétűbb bemutatatására, a jó gyakorlatok, példák összegyűjtésére vállalkozhatnak. A pályázat fődíja egy szakmai nap megszervezése az adott közösségnek, az adott helyszínen. A pályázat részletes kiírása az alábbi címen olvasható: URL: http://www.ktep.hu/Guide_paly (Utolsó letöltés 2017. április 23.).

Ezúton is köszönjük a lehetőséget az MKE-nek, hogy programunk a Könyvtáros Klub rendezvénye lehetett! Köszönjük minden megjelent kollégának az érdeklődést és az aktivitást!

Szakmári Klára könyvtárostanár,
Budai Nagy Antal Gimnázium, Budapest

 

Comments are closed.

Blog Home