Tavaszi programok és események Somogyban

Posted by zondaz - június 29th, 2017

4Raktártúra a levéltárban.jpg

Az MKE Somogy Megyei Szervezete 2017. április 25-én beszámoló taggyűlést és szakmai napot tartott, amelynek keretében a tagság elfogadta a 2016-os beszámolót és a 2017. évi munkatervet. Megszemléltük új honlapunkat, amelyre folyamatosan feltöltjük dokumentumainkat.

Bemutatkoztak Somogy megye közelmúltban kinevezett könyvtárvezetői: Sziács Lászlóné, a barcsi Városi Könyvtár igazgatója és Horváth Péter, a kaposvári Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár igazgatója. A taggyűlés után a szép tavaszi napsütésben az egykori Sétatér utcán át a „Donner” városrészbe költözött Somogy Megyei Levéltárba látogattunk, ahol Jakab Georgina könyvtáros és Kiss Norbert igazgatóhelyettes segítségével megismerkedtünk az új épülettel és a szolgáltatásokkal.

5Balla Mária Kellner Bernát-díj kép (kapos.hu).jpg

Az idei, egyben második Kellner Bernát-díj átadó ünnepségén Balla Mária nyugalmazott könyvtáros vehette át a kitüntetést. A pénzjutalommal is járó díjat  a megyei könyvtár egykori igazgatója tiszteletére alapította özvegye és leánya. A szakmai elismerést azok a könyvtárosok kaphatják meg, akik munkájukkal, életútjukkal követendő példát mutatnak. A díjazott megköszönve az elismerést arra bíztatta a könyvtárosokat, hogy ne sajnálják a fáradtságot, és ragadjanak meg minden alkalmat, amikor javasolhatnak, felterjeszthetnek kollégákat kitüntetésre. Ez a somogyi kezdeményezés egy nem mindennapi lehetőség a könyvtári munka elismerésére.

Szakmai kiránduláson Fejér megyében

14Somogyiak a Csipketeraszon.JPG

A Somogy Megyei Szervezet szakmai kirándulásának célpontja május 30-án Székesfehérvár volt. Két évvel ezelőtt egy hasonlóan forró napon látogattak hozzánk a Fejér Megyei Szervezet tagjai, most viszonoztuk ezt a találkozót. A romantikus Bory-várban kezdtük a napunkat, az időnk csak egy rövid sétára volt elég, alapos felfedezésre majd vissza kell térnünk ide. Bory Jenő szobrászművész a saját kezével hosszú éveken át épített várat is egy műalkotásának tekintette.

A Vörösmarty Mihály Könyvtár impozáns olvasótermében az egykori ciszterci gimnáziumi ebédlőben Magony Imre, a Bory Imre-monográfia szerzője fogadott bennünket. Mesélt a könyvtár történetéről, mely az 1893-as alapítása után a gyarapodását főleg lelkes gyűjtőknek és adományozóknak köszönhette. 1933-ban lett nyilvános, bár csak kölcsönző könyvtárként nyílt meg. 1944-ben az új kultúrpalotában kapott helyet a városi közkönyvtár. Az 50-es években Könczöl Imre vezetésével indult újra a könyvtár korszerű fejlesztése, majd elkezdődött a fiókkönyvtárak létesítése. A 80-as években a gyarapodás és a helyhiány miatt költözött át az olvasóterem és a gyermekkönyvtár a volt ciszterci gimnázium épületébe. A 90-es években a könyvtár állományának számítógépes feldolgozása is elkezdődött. A változó igényekhez és elvárásokhoz alkalmazkodó, a korszerű feladatokat ellátó intézmény napjainkban is küzd a történetét végigkísérő elhelyezési problémákkal.

6 Olvasótermi hangulat.JPG

A helyismereti és digitalizálási csoport munkájába Szőnyegi Hajnalka segítségével nyertünk bepillantást. A helyismereti információk és dokumentumok gyűjtése itt Fejér megye valamennyi, jelenleg 108 településére kiterjed. Gondozásukban készül a Fejér Megyei Életrajzi Lexikon és az Évfordulónaptár is, emellett folyamatosan történik a képeslapgyűjtemény digitalizálása.

A KSZR-csoportban tett látogatás során valódi szakmai eszmecsere alakult ki, Márky Balázs és kollégái részletesen beszámoltak a települések ellátási gyakorlatáról, érintve problémáikat is. A 69 település somogyi viszonylatban kevésnek tűnhet, nehézséget jelent azonban a települések távolsága. Nem kerüli el őket sem a személyi feltételek „sokszínűségéhez” és gyakori változásához való alkalmazkodás feladata. A munkaszervezésről kiderült, hogy az állományalakító és feldolgozó csoporthoz tartoznak a KSZR-beszerzést végző kollégák, és a csomagszállítási problémákat sikerült egy kedvező postai megállapodás segítségével megoldani.

A Zenei és számítógépes részlegben Nagy Mónikától hallottunk a hangos könyvek fellendülő forgalmáról, melyet a kamionsofőrök is előszeretettel kölcsönöznek, és a bakelit lemezek reneszánszáról. A gyerekeket tematikus zenei óraajánlatokkal, a felnőtteket számítógépes tanfolyamokkal várják.

Látogatásunkat az üde és világos, „frissítőkkel teli” gyermekrészlegben zártuk. Vasné Borsos Beáta Bíborka igazgatónőtől is hallottunk a helyhiányról, és azokról a megoldásokról, melyekkel időszakosan orvosolják a problémát. A könyvtári részlegek különböző épületekben való elhelyezése sok szervezést követel, nem csoda, hogy egy új könyvtárépületről álmodnak a könyvtárosok. Hat tagkönyvtár is szolgálja a lakossági ellátást és a nyári zárási időszakokban is biztosított a könyvtári szolgáltatás a csúsztatott nyitvatartás révén. Varga Lilla Anikó igazgatóhelyettes a minőségbiztosítás terén eddig elvégzett feladatokról, a munka folyamatáról mesélt, melyet külső szakértő bevonásával folytatnak. Munkacsoportokban dolgoznak, továbbképzéseken vesznek részt, próbaméréseket végeznek, és az eredményeket közös intranetes felületen teszik elérhetővé az összes kolléga számára. Folyamatban van a minőségirányítási kézikönyv elkészítése, céljuk között szerepel a Minősített könyvtár cím elnyerése.

A kétórás délutáni városnézésen Szőnyegi Hajnalka és Buriánné Tarró Edit sétált velünk a királynék városában az Országalmától a Koronázó Bazilika Romkertjén át a belváros nevezetesebb pontjaihoz. A 47 fős csoportlétszám és a forróság ellenére sok érdekes történet, épület, park és szobor lett ismerősünk. Köztük Kati néni, a kocsijával libafertályt áruló kofa, akinek bronz orrát fényesre simogatják, hiszen szerencsét hoz. Elvarázsoltak minket a kedves kézműves cégérek és Mujkó bohóc levegőben függő szobra. Lenyűgöző volt a Ciszterci-templom sekrestyéjében található faragott sekrestyebútorzat. Megcsodálhattuk Lechner Ödön szecessziós épületét, a felújított Árpád Fürdőt, valamint a  Püspöki palotát és a barokk Hiemer-házat. Az Óramúzeumba is vissza kell térnünk, ha lesz újra egy kis időnk. Teljes városnézésre nem vállalkozhattunk, és visszatérésünk előtt ajánlott átböngészni a helyi Tourinform Iroda városnéző útvonalait, melyek jó ötleteket adhatnak a sétautakhoz.

10Kati kofa.jpg

Szinte percre pontosan érkeztünk utolsó állomásunkhoz, a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyba, amelyet hatalmas, üde zöld angolpark ölel körbe. Laki Xénia könyvtáros határozott irányításával sikerült bejárnunk a többfunkciós épületet. Nemrégiben a család leszármazottai felújították, benne kiállítás, szálloda és étterem is üzemel, ezenkívül színvonalas programokon is megpróbálják felidézni az egykori kastélybeli életet. Két könyvtári gyűjteménye közül a Fejtő Ferenc Könyvtár érdekessége a feldolgozás alatt álló Sajtódosszié-gyűjtemény, mely kutatható sajtókivágatokat, hírügynökségi jelentéseket tartalmaz, nagyrészt az 1945 és 1989 közötti időszakról. Vajai Szabolcs történelmi, genealógiai és heraldikai tárgyú műveket tartalmazó személyes hagyatékának az impozáns díszkönyvtárterem ad otthont. A kétszintes katolikus kápolna hűvösében megpihentünk, és a szépséges Csipketeraszon csoportképet is készítettünk. Napunkat a helyi, kis Zámbó cukrászdában elfogyasztott finom, főzött fagylalt és a zsolnai porcelánban felszolgált kávé koronázta meg.

Szervezetielet\+1.JPG

Dr. Pintérné Kék Krisztina
Somogy Megyei Szervezet elnök

Comments are closed.

Blog Home