DR. BÉRES JUDIT – Egyetemi oktató, biblioterapeuta, főszerkesztő
Budapesten született 1976. október 8-án, Zsák Judit néven. A budapesti József Attila Gimnáziumban érettségizett, majd a Pécsi Tudományegyetemen szerzett magyar–olasz nyelv és irodalom szakos bölcsész és középiskolai tanár, informatikus könyvtáros, valamint művelődési és felnőttképzési menedzser diplomát. A pszichológiatudományok doktora: PhD-fokozatát a PTE BTK Pszichológia Doktori Iskola Elméleti pszichoanalízis programjában szerezte 2010-ben. 2013 nyarán végzett biblioterapeutaként a PPKE szakirányú továbbképzésén. Jelenleg személyközpontú tanácsadó módszertani képzésben vesz részt a Magyar Személyközpontú Pszichoterápiás és Tanácsadási Egyesületnél.
A Pécsi Tudományegyetem KPVK Kultúra-, Könyvtár- és Társadalomtudományi Intézetének oktatója, egyetemi adjunktus, a pécsi biblioterápiás képzés alapítója és szakfelelőse, az Országos Széchényi Könyvtár munkatársaként pedig a Könyv, Könyvtár, Könyvtáros főszerkesztője. Fő kutatási területe a személyközpontú irodalomterápia és a non-formális olvasásfejlesztés. A Magyar Olvasástársaság vezetőségi tagja, a Magyar Irodalomterápiás Társaság, valamint a Pécsi és Baranyai Könyvtárosok Egyesületének tagja.
Mit éreztél, amikor először fogtad kezedbe az AZÉRT OLVASOK, HOGY ÉLJEK – AZ OLVASÁSNÉPSZERŰSÍTÉSTŐL AZ IRODALOMTERÁPIÁIG c. könyvedet?
Büszkeséget és megkönnyebbülést. Sikerült pontot tenni egy régóta húzódó munkafolyamat végére, lezárásra került a sok, folyamatosan felbukkanó újabb és újabb fontos szempont, jó forrás miatt másfél éve befejezhetetlennek tűnő kézirat. Nagyrészt sikerült megvalósítani, amit szerettem volna, bár természetesen, ha a kiadó hagyja, még mindig tudtam volna mit írni… Magam is meglepődtem, hogy a könyv fejezeteit alkotó témakörök, s az időben szétszórtan megvalósított projektek látszólagos különbözősége, szerteágazó mivolta ellenére mennyi a közös szál és mondanivaló, ami mind az olvasás és írás segítő-fejlesztőmunkában való felhasználását érinti. Őszintén remélem, hogy a könyv eléri a célját, s minél többek számára válik praktikusan hasznosítható kézikönyvvé és az alapokat rendszerező szakirodalmi bázissá. Le a kalappal a Kronosz Kiadó előtt, amelynek a munkatársai szerintem nagyon magas színvonalú munkát végeznek. A könyv nem utolsósorban szép tárgy is lett, rajta a lehető legjobb modell, a fiam vidám fotójával, amelyet Csorba-Simon Dalma készített a Csorba Győző Könyvtár Körbirodalom Gyermekkönyvtárában.
Azért olvasok, hogy éljek.” Az olvasásnépszerűsítéstől az irodalomterápiáig c. könyv
könyvbemutatóján (2017. május 10. Pécs)
Fotó: Földesi Mihály | Csorba Győző Könyvtár
Milyen célcsoport részére tartottál/tartasz biblioterápiás foglalkozásokat?
Most indult Pécsett egy új, 15 hónapos női zárt csoportom, amelyet Zoboki Ritával együtt vezetek koterápiában. Ehhez hasonló női csoportom volt már kettő. Általában elmondható, hogy zárt, tematikus csoportokat tartok, amelyek hosszabb időtartamúak. Dolgoztam már Arany János-programban tanuló, hátrányos helyzetű tehetséges serdülőkkel, gyermeket váró szülőkkel és nagyszülőkkel, anyaotthonban lakó anyákkal, s néhány hónapig szupervizorként kísértem Zoboki Rita első, időseknek szervezett csoportját is.
A könyvtárosok körében mennyire ismert az „élő könyvtár”? Amikor először hallottam róla, számomra újdonságnak tűnt …
Az elmúlt 17 évben világszerte több mint 70 országban rendeztek már kisebb-nagyobb élő könyvtárakat, amelyek eredetileg az ifjúságsegítő és szociális munkás berkekben terjedtek el érzékenyítő, a multikulturális nevelést elősegítő, személyes kontaktus-alapú módszerként. A későbbiekben számos közkönyvtár, egyetemi és iskolai könyvtár, könyves rendezvény, valamint emberi jogi/esélyegyenlőségi célokért dolgozó civil szervezet, alternatív szórakozóhely (pl. a pesti Szimpla kert elnevezésű romkocsma) és ifjúsági fesztivál (pl. a Sziget) csatlakozott a szervezők, megvalósítók közé. Az elmúlt években Magyarországon is egyre több terepen találkozunk hasonló, sikeres élő könyvtári kezdeményezéssel, csak sajnos minimális a róluk szóló publikáció és híradás. Pedig egy nagyon jól működő, sikeres módszerről van szó. Erről a könyvben részletesebben is írok.
Szívügyed a biblioterápia. Milyen szerepet játszanak a Te életedben a könyvek?
Kisgyermekkorom óta magától értetődő módon szerves részei az életemnek a könyvek, ami elsősorban anyukámnak köszönhető, aki szintén könyvmoly volt gyermekkorában és saját tapasztalata alapján sokat tudott arról, hogy milyen menedéket nyújthatnak a könyvek a nehéz pillanatokban. Állítólag úgy mentem óvodába, hogy fejből tudtam a Bóbita című verseskötetet. Nagyon szerettem a meséket, verseket, dalokat – hallgatni is és előadni is. Mivel nehéz körülmények között éltünk, a családunkban hagyományos művészeti tehetségkibontakoztatásra két alapvető módom maradt, a kórusban való éneklés és a versmondóversenyeken való részvétel, ami nagyon sok szép emléket és nem utolsósorban sikerélményt adott. Az irodalomolvasás és az írás később is kulcsfontosságú maradt számomra, gimnazistaként diákszínpadon játszottam, forgatókönyveket írtam egy tévéműsor számára, belekóstoltam a diákújságírásba is. Az újságírás és a színjátszás az egyetemen is megmaradt önkifejezési módnak. Az iskolai kötelező olvasmányok némelyikével persze én is megküzdöttem, de ettől eltekintve abszolút kedvencem volt a magyar nyelv és irodalom tantárgy. Jó tanáraim voltak, akik meg tudták szerettetni a diákokkal az olvasást és a könyveket, s gondolkodó, érző emberré próbáltak nevelni bennünket. Az egyetemi továbbtanulás tervezésekor egy pillanatig sem volt kérdés számomra, hogy magam is ezzel szeretnék foglalkozni, s magyartanár leszek.
A másik szerelem a pszichológia volt, amibe akkor sajnos nem kezdtem bele, csak később, továbbképzések útján. Az egyetemen fokozatosan jöttek az új érdeklődési körök, szakok, amelyek mind picit más irányba tereltek. A doktori iskola kiválasztásakor már tudatosan házasítottam össze az engem leginkább érdeklő két területet, az irodalomtudományt és a pszichológiát, majd maradtam ezen a vonalon, így jött a biblioterápia szak és a személyközpontú módszertani képzés. Végül az irodalomterápiában találtam meg azt a segítő szakmát, amely lehetővé teszi, hogy a könyveket, az olvasást és az írást ne csak a magam gyönyörűségére és épülésére, hanem mások támogatására, kibontakozásának, gazdagodásának kísérésére használjam. Yalommal szólva hatalmas szellemi kaland (és persze felelősség) a biblioterápiás csoportokon megforduló sokféle személyiségű emberrel, és a rájuk jellemző élettörténettel, élethelyzettel találkozni, megtapasztalni, ahogy „végigvezetve őket saját életük termeiben”, a bábáskodásunk, kísérésünk, elfogadásunk és érzelmi támogatásunk mellett elkezdenek fontos belátásokra jutni, s maguk válnak képessé életük irányítására, jobbá tételére, a saját megoldásaik megtalálására.
A könyvek fontossága kapcsán mindenképpen megemlíteném, hogy van egy alfagenerációs fiam, aki szeptemberben iskolába megy. Vele kapcsolatban fontos eredménynek élem meg, hogy a digitális bennszülöttsége mellett a könyv, a könyvtár, az olvasás is érdekli, és általában véve is nagyon szociális, érzelemgazdag, érdeklődő kisfiú. Szeretném, ha az ő személyisége gazdagodásának és világképének is szerves része lenne a könyvekkel való élményszerű találkozás. Ehhez szerintem ma már nagyon tudatos szülői hozzáállás kell: ebbe a mi esetünkben beletartozik a rendszeres otthoni mese- és versolvasás, éneklés, a kisfiúknak való ismeretterjesztő könyvek közös tanulmányozása, a gyermekmagazin nézegetés, a gyermekkönyvtárba, könyvesboltba és bábszínházba járás; és persze a kütyükkel tölthető játékidő erős korlátozása.
Bobcatsss konferencián Lyonban (2016. január 28.)
Fotó: Bobcatsss organiser team Lyon
Előadás közben a MOKSZ konferencián (2016. április 7.)
Forrás: https://drive.google.com/drive/folders/0B5tgn-v7x9zeVWlyM3lTcDcwbjQ
Kedvenc íród, költőd, filozófusod?
A hozzám legközelebb álló írók és költők közül Kosztolányi Dezsőt, József Attilát, Szabó T. Annát és Tóth Krisztinát emelném ki, a filozófusok közül pedig Jacques Derridát és Hélène Cixous-t. A többségük műveiről jelentek meg írásaim, illetve szívesen használom őket a biblioterápiában is.
Ha kezedbe fogsz egy könyvet, tudsz felszabadultan, a biblioterápiától elvonatkoztatva olvasni, vagy olvasás közben már arra gondolsz, hogy az adott művet, hol, mikor, milyen közegben tudnád majd alkalmazni?
A felszabadult, magam örömére való olvasáshoz elsősorban szabadidő szükségeltetik, amiből többnyire kevés van, ezért ami van, azt célzottan be kell osztani. A fiam még kicsi, sok törődést, odafigyelést igényel, másrészről elég sok az írnivaló, elvégeznivaló ″szakmunka″, ami megint a célirányos olvasást kívánja meg. Az időm nagy részében alkalmazott módon olvasok, szakirodalmat és szépirodalmat is, mindig keresve, hogy mi mire lesz jó. Persze, szomorú lennék, ha mára csak ez maradt volna nekem az olvasásból. A kikapcsolódásként való olvasásra is lehet
és kell időt szakítani, erre leginkább a rendszeres Pécs-Budapest közötti vonatozás vagy a pesti buszozás közben, illetve a nyári szünetben nyílik módom. Egész évben gyűjtöm az otthon e célra elkülönített könyvespolcon a mindenképpen elolvasásra váró könyveket, a sok utazás miatt pedig egyre több e-bookom is van. Karácsonyra e-book olvasót kértem, hogy egyszerre minél több könyvet és cikket magammal tudjak vinni az útjaimra.
Író-olvasó találkozón Molnár Krisztina Ritával beszélgetek Pécsett, 2016-ban
Fotó: Földesi Mihály | Csorba Győző Könyvtár
Forrás: http://www.csgyk.hu/2016/okn-2016-molnar-krisztina-rita-a-belvarosi-fiokkonyvtarban-kepriport/
Tóth Krisztina Pillanatragasztó című könyvének bemutatóján 2014-ben
Fotó: Földesi Mihály | Csorba Győző Könyvtár
Forrás: http://www.csgyk.hu/2014/toth-krisztina-pillanatragaszto-c-konyvenek-a-bemutatoja/
Mesterek, kollégák, tanítványok, akik segítségedre voltak/vannak munkád/hivatásod során:
Tanulmányaim során olyan szerencsés voltam, hogy több olyan mesterrel is összehozott a sors, akitől emberileg és szakmailag is sokat tanulhattam. Közülük kiemelném id. Vasbányai Ferencet (egykori magyartanáromat és osztályfőnökömet), Orbán Jolánt (aki magyar szakos koromban és a doktori tanulmányaim során is nagy szeretettel mentorált és inspirált), Agárdi Pétert (aki mindig magas szakmai színvonalat és igazi értelmiségi viselkedést, gondolkodást kívánt tőlünk, cserébe pedig sok törődést és építő kritikát adott), valamint Stark Andrást (akitől a legtöbbet tanultam a művészet és a pszichoanalízis kapcsolatáról és a hatékony terápiáról).
A kollégák közül nem lenne igazságos egy-két embert kiemelni. A tőlük kapott segítség, inspiráció, támogatás tekintetében is szerencsésnek mondhatom magam, hiszen azokon a területeken, ahol a legtöbbet dolgozom (a Pécsi Tudományegyetem Kultúra-, Könyvtár-, és Társadalomtudományi Intézete, az OSZK, a Magyar Olvasástársaság és a Magyar Irodalomterápiás Társaság), sok tehetséges, értékes, előremutató munkát végző kolléga vesz körül, akikkel élmény együtt dolgozni, s akiktől lehet tanulni is.
A hallgatóknak mindig is sokat köszönhettem, hiszen a kurzusainkon ők szokták föltenni azokat a kiváló kérdéseket, amelyek fontos szakmai alapvetések átgondolására és persze önreflexióra, önfejlesztésre is ösztönöznek. Többek között ennek a termékeny párbeszédnek a gyümölcse a könyvem második részének több alfejezete, fogalommagyarázata, forrásismertetése. Számomra az is nagyon inspiráló, amikor látom, hogy az egykori tanítványok sikeres biblioterapeutává vagy könyvtárossá válnak. Legutóbb például, amikor megtartottuk a II. PTE-s biblioterápiás műhelykonferenciánkat, a mostani végzősök a már gyakorló, nálunk végzett biblioterapeuták terápiás csoportjainak tapasztalatait hallgatták. Zseniális, építő, mély emberi és szakmai élmény volt.
A HUNRA vezetőségi tagjaival a tisztújító közgyűlésen 2016 novemberében
Fotó: Gosztonyi Enikő
Úgy tudom rendelkezel újságírói, szerkesztői gyakorlattal is. A Könyv. Könyvtár. Könyvtáros folyóirat főszerkesztőjeként szakmai lapunkhoz kapcsolódóan tervezel-e valamilyen változást a közeljövőben?
A terveimet nagyjából leírtam a 3K februári számának szerkesztői előszavában, de röviden szívesen összefoglalom itt is. A lap legjobb hagyományait megtartva egy frissebb, praktikusabb, témáiban színesebb, letisztult arculatú, színvonalas szakmai lapot szeretnék szerkeszteni, amely éberen követi a szakma és határterületei trendjeit, és nem utolsósorban olvasóként és szerzőként egyszerre vonzza az idősebb és fiatalabb generációk tagjait is.
Szeretném, ha több követésre alkalmas ötlet, jó gyakorlat jelenne meg lapunk hasábjain, s ha a kollégák itthon és a határon túl is a saját fórumuknak éreznék a 3K-t, ahol érdemes megszólalni és megosztani a sok értékes tapasztalatot, véleményt, gondolatot.
Hiszek a feladatok megosztásában, a több szem többet (és jobban) lát elvében, az összetartásban és a másik munkájának a tiszteletében. A lapszerkesztésben szerencsére nem vagyok egyedül, három lelkes kollégám rendszeresen, kvázi rovatvezetőként segít a megfelelő, közlésre érdemes anyagok felkutatásában, ha kell, a megírásában is.
Lesznek előttünk technikai követelmények is, amelyeknek meg kell felelnünk: az év második felében fokozatosan át szeretnénk állni az Open Journal System használatával való lapszerkesztésre. Ez tanulást, önfejlesztést, rugalmasságot kíván mindnyájunk részéről (értsd: a szerzők részéről is), ugyanakkor sok jó lehetőséget is tartogat. Mivel magam is gyakran publikálok, e szemszögből tekintve fontosnak tartom ezek közül a szerkesztési folyamatnak (a cikk sorsának) követhetővé válását, a gondos és a szerzővel egyeztetett szakmai és nyelvi korrektúrát, és a publikációk adatainak kezelésével kapcsolatos új lehetőségeket (pl. DOI, MTMT).
Egy 6 és fél éves kisfiú édesanyja vagy. Szerteágazó tevékenységet folytatsz egyetemi oktatóként, tudományos kutatóként, biblioterapeutaként, az OSZK munkatársaként, főszerkesztőként és civil szervezetek tagjaként. A nap pedig még mindig 24 órából áll. Mi a titkod?
Mindig jellemző volt rám, hogy egyszerre sok mindennel foglalkozom. Ha ez a sok minden engem lelkesítő és inspiráló, értelmes, értékes, a magam és mások számára is hasznos tevékenység, akkor az plusz energiákkal tölt fel, és így olyasmi is belefér a vállalásaim közé, ami a normál életritmusú embernek nem. Néha persze áldozatokat is kell hozni, prioritási listákat kell gyártani, olykor éjszaka dolgozni, s kellenek olyan családtagok, akikkel meg lehet osztani a terheket. A fiam például kiskorától megszokta, hogy tevékeny anyukája van, aki tanít, konferenciákra jár, cikkeket ír. Az egyetemen és a konferenciákon, külföldi ösztöndíjas utakon olykor maga is megfordul, otthonosan mozog ezekben a közegekben. A szülei példáján azt látja, hogy az eredményekért meg kell dolgozni, amire sok idő, türelem, energia kell, s az így kialakuló helyzetek néha nehezek, tőle is toleranciát kívánnak. Ugyanakkor azt is érezheti, hogy ő mint gyerek mindig számíthat arra, hogy szeretet és figyelem irányul rá, hiszen ő a legfontosabb.
Fiammal a Csorba Győző Könyvtár Körbirodalom Gyermekkönyvtárában
Fotó: Csorba-Simon Dalma
Tervek, álmok, vágyak. Vagy legyen inkább három kívánság?
Szeretnék többször nemet mondani, s egyre inkább csak olyan munkákat elvállalni, olyan projektekbe kezdeni, amelyeket valóban értelmesnek, értékesnek és előremutatónak gondolok. Tervezem továbbá, hogy komolyabban meg fogom védeni a magánéletem idejét és határait, este és hétvégén nem szeretnék munkahelyi – egyetemi és lapszerkesztési – ügyeket bonyolítani, nem szeretnék munkát hazavinni. Ez részben lehetetlen, hiszen az egyetemi oktatói léthez hozzátartozik a publikálás, ami azért nagyrészt mégis csak otthon történik, reményeim szerint azonban az ezzel kapcsolatos sürgető kényszer a közelgő docensi habilitációval kissé alábbhagy majd. Nagy önfegyelemmel talán el lehet érni, hogy az embernek több ideje jusson a szeretteire és önmagára, a maga örömére végzett tevékenységekre. Ha ez rendben van, abból töltődni lehet, s talán a terheket is könnyebb viselni.
Aki kérdezett:
Keszi Erika Zsuzsanna
„Az életben az ember elkötelezi magát, és ezzel saját portréját rajzolja.” Jean-Paul Sartret idézve Dr. Béres Juditnak további sikeres éveket kívánunk. ( a szerk.)