MKE Gyermekkönyvtáros Szekció szakmai napja és rendkívüli elnökválasztás Dunaújvárosban

Posted by zondaz - november 13th, 2016

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

2016. szeptember 16. József Attila Könyvtár, Dunaújváros – szikrázó napsütés, remek programok és hangulat. E mondat jellemezte nagyrészt szakmai napunkat, persze történt azért más is.:-)…

Először is nagy-nagy köszönet a vendéglátóknak, a dunaújvárosi József Attila Könyvtár könyvtárosainak: kiemelten Tóth Éva intézményvezetőnek, Törökné Antal Mária és Pokornyi Orsolya gyermekkönyvtárosoknak.

A könyvtárban már 13 éve működik példaértékűen a Cimbora klub, így szép népdalcsokorral köszöntött minket két Cimborás leányka. Tóth Éva intézményvezető asszony is nagy szeretettel fogadott minket, majd a Vándorbagoly díj ünnepélyes átadása után végig kalauzolt könyvtárukban.

Visszatértünk a gyermekkönyvtárba, ahol Marcsi és Orsi beszélt a könyvtár programjairól, sikereiről, a felmerült problémákról. Az iskolai csoportok száma jelentősen csökkent (délelőtt nehezen engedik el tanítási időben a gyerekeket, délután pedig a napközis csoportok se jöhetnek, mert 4-ig az iskolában kell lenniük). A felsős korosztály pedig még nehezebben mozdul. Ennek feloldására pl. felajánlották a pedagógusoknak, hogy az erkölcstan órát tartsák a könyvtárban. Bemutató óra keretében láthattuk, hogyan is működik ez. Ép testben ép lélek? – 4. osztályos tanulók érkeztek ennek a témának a feldolgozására. Mi nagyon szeretjük ezeket a gyakorlati foglalkozásokat, sokszor legszívesebben mi is beállnánk feladatokat megoldani, játszani:-). De maradt az ötletgyűjtés, a drukkolás és a feszült figyelem. A gyerekek csoportokban dolgoztak, interaktív, játékos, de mégis sok ismeretet szerző feladatokat kaptak. Persze a könyvajánlás se maradhatott el, az adott témához egy asztalnyi könyv várt nézegetésre.

Ezután következett a cseppet sem hálás feladat. Ignáczné Mónika elnök asszonyunk váratlanul lemondott tisztségéről munkahely változtatás miatt, és itt tartottuk a rendkívüli elnökválasztást. Új elnök asszonyunk Dr. Szecseiné Pápay Judit, a törökszentmiklósi Ipolyi Arnold Könyvtár, Múzeum és Kulturális Központ gyermekkönyvtárosa. Gratulálunk!

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A pazar szendvicsek, sütik, üdítők, kávé után folytattuk a munkát. Körbeültünk, és megvitattuk a gyermekkönyvtári élet nagy dolgait. Mesemondással, harmonikaszóval búcsúztak tőlünk a Cimborás gyerekek. A könyvtárban külön Cimbora ösvény van, ahol a 13 év munkájának relikviái láthatók.

Zárásként Medvecz Zsuzsa vitte el városnézésre a lelkes könyvtárosokat, útba ejtve a Szocreál Tanösvényt is. Összegezve, igen sikeresnek tartottuk ezt a napot, az ország számos pontjáról érkeztünk, nagy beszélgetések, ismerkedések, tapasztalatcserék, minden volt, ami fontos ebben a rohanó világban.

Képek nézegethetők honlapunkon a Képgalériában.

Budavári Klára,
az MKE Gyermekkönyvtáros Szekció alelnöke

Comments are closed.

Blog Home