A könyvtáros, ha kirándul
A könyvtáros a közhiedelem szerint sokat olvas a munkahelyén, ezért talán meglepő, ha néha kirándulásra adja fejét és főként a lábát.
A könyvtáros, ha kirándul, először is gondosan eltervezi az útvonalat. Összegyűjti a könyvtárában fellelhető írásos, képi, hangzó és az interneten hozzáférhető elektronikus dokumentumokat a teljesség igényével. Kezdi a földtörténeti koroktól, amely során az adott terület kialakult, majd sorra veszi a történelmi tényeket. Nem feledkezik meg az irodalmi utalásokról és a néprajzi vonatkozásokról sem. Számba veszi a létező térképeket is. Felkutatja a felkereshető műemlékek elérhetőségét, kideríti látogatási idejüket, megtudja, kinél van a kulcs, s hajlandó-e bármilyen kedvezőtlen időben (vasárnapi ebéd előtt, után, helyett) bemutatni a rá bízott objektumot.
A könyvtáros, ha kirándul, még ha rendelkezik is némi természetjáró múlttal, akkor sem fecsérli idejét az útvonal bejárására, modern eszközök segítségével pontos lemérésére, a szintkülönbség megállapítására. Az útvonal hosszát túravezetőjének tapasztalata alapján a 12 km-es pszichikai határban állapítja meg, amelyre még rávehetőek a kollégák. Ha kicsit hosszabb lesz, akkor pedig nagyon büszkék lesznek majd magukra, hogy ezt is megcsinálták.
A könyvtárost nem rettenti az extrém hőmérséklet, képes 40 fokban is felmászni a Jakab-hegy tetejére (602 m). Eddig csak két tényező tartotta vissza a túrázástól: az egyhetes országos eső és a Mecsek Rally futama, amely épp a túraútvonalat keresztezte – olykor. Ám határozottan és bizakodva elindul akkor, ha különösebb jóstehetség nélkül meg lehet mondani, hogy még a cél elérése előtt leszakad az ég, vagy legalábbis egy jó kis áztató esőre van kilátás.
A könyvtáros, ha kirándul, nem retten vissza semmitől: híd nélkül kel át a patakokon, drótkerítésen mászva közelíti meg az erdei kisvendéglőt, és végigkóstolja minden túratársa pálinkáját.
A könyvtáros nem keseredik el, ha eltéved. Ezt a különböző évjáratú turistatérképek tanulmányozásakor borítékolta is. A módosított útvonalon látható szépségeknek is tud örülni, noha nem erre készült. Nem ijed meg akkor, amikor nem találja a turistajelzést, és akkor sem, amikor a végre meglelt jelzésen a felfestőjén kívül más senki sem járt, és bozótvágó kést nem hozott magával. Bízik memóriájában, úgy véli, elmentette az egész terület jelzéseit és földrajzi elnevezéseit, legvégén az a tapasztalat vigasztalja, hogy Magyarországon, ha cikkcakkban járja is az erdőt, 15-20 km után lakott településre ér.
A könyvtáros, ha kirándul, jól teszi, ha családtagjait telefonügyeletbe helyezi, hogy legalább egy kisbusszal érte és az általa vezetett csapatért tudjanak jönni nem éppen arra a helyre, amelyre az érkezést eltervezte.
A könyvtáros, ha kirándult, nem átallja elmesélni fűnek-fának, hogy miként tévedtek el mindjárt az út elején, hogy nem találták meg a Lámpás-völgyet, miként nem gyönyörködtek a Melegmányi-vízesésekben, hogyan nem látogatták meg a mánfai román kori templomot, s hogyan nem ebédeltek a Kőlyuk Vendéglőben.
A könyvtáros, ha elkezd túrázni, nem adja fel, újabb és újabb útvonalakon töri a fejét, hátha akkor majd megtalálják az eredetileg eltervezett látványosságokat.
Megtörtént esetek alapján papírra vetette :
Hamburger Antalné