Versek – és versolvasók – a villamoson

Posted by zondaz - június 28th, 2015

2-201503_Civil_Versvillamos_1

Hová tűntek a városi közlekedési eszközökről az olvasó emberek? Vannak erre válaszaink – de a miskolci könyvtárosok nem érték be a magyarázattal. Az Ünnepi Könyvhét alkalmából egy egész villamost feldíszítettek, hogy minél többen újra átélhessék: olvasni jó, még utazás közben is!

Miskolcon nagy hagyománya van a tematikus villamosoknak – advent idején ünnepi díszbe öltözik egy régi Tátra, és köszöntötte már a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK) a tavaszt és a szerelmet is ily módon. Ez volt a kiindulópont, ami alapján megszületett a város, és valószínűleg az ország első, nem közlekedési cég által feldíszített alkalmi villamosa.

A külső fóliázás miatt úgy tűnt, asztaloknál ülő, vagy épp könyvkupacon gubbasztó, de mindenképp olvasó figurák utaztak a versvillamoson. A belső dekorációnak köszönhetően pedig valóban olvasott az utasok nagy része! A plafonról integető nagyméretű, színes virágokon ugyanis rövid, kortárs vagy klasszikus, de mindenképp magyar szerzőtől származó idézetek türemkedtek be az utasok látómezejébe. Ha az első idézet „betalált”, akkor az általában a többi felfedezésére sarkallta az – immár – olvasót.

2-201503_Civil_Versvillamos_2

Volt vidám, elgondolkodtató vagy csak egyszerűen szép szöveg. A miskolci fiókhálózat minden névadójától szerepelt idézet – természetesen a könyvtár elérhetőségeivel együtt. A város szülöttének tiszteletére meghirdetett Szabó Lőrinc-rajzpályázat legjobbjai is kikerültek – az alkotó nevével és a hozzá illő idézettel együtt.

Mindenki kedvenceivé váltak az olvasósarkok, amiket a Tátra műszaki dobozai ihlettek. Karton olvasólámpával, színes könyvespolccal, látványosan tipografizált idézettel készült ilyen a gyerekeknek, a szerelmeseknek, a könyvtár egy másik kezdeményezéséhez kapcsolódva a megújult diósgyőri várról és persze a villamosról szóló is. Máshová igazi könyvek kerültek, amiket haza is lehetett vinni – és amik éppúgy fogytak, mint a színes origami figurák, amik a rájuk írt filozofikus idézetek miatt kapták a gondolatmadár nevet.

A villamos május 27. és június 21. között járt (ezt a város két júniusi nagyrendezvénye, a könyvhét és az operafesztivál indokolta). A legjelesebb napokon (az induláskor, a könyvhét nyitásakor és zárásakor) zenés program is népszerűsítette a verseket a villamoson.

Mindezt a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár munkatársai tervezték, és a belsőt, az utolsó dísz minikönyvig ők készítették és rakták fel. De támogatók nélkül nem tudtuk volna végigvinni. Hogy ötletünk valóban működhet, arra az első komoly biztatást egy építőcégtől, a Zerontól kaptuk – megkeresésünkre egy összegben fedezték a nem csekély költségeket. Maximálisan mellettünk állt az MVK, beszállt a külső díszítésbe a Bartók Plusz Operafesztivál, és más városi cégek is támogatóinkká váltak.

Így valódi összefogás övezte, és nagy várakozás előzte meg a versvillamost. Ami be is váltotta reményeinket: az emberek keresték a különleges járatot, újra olvastak a villamoson, és a pozitív visszajelzések alapján bízhatunk benne, hogy nem csak ott!

További beszámolók:
http://minap.hu/cikkek/az-operafesztival-vegeig-jar-miskolc-elso-vers-fesztivalvillamosa
http://minap.hu/cikkek/feldiszitett-versvillamos-jar-szerdatol
http://minap.hu/video/versvillamos
http://www.boon.hu/elindult-utjara-miskolcon-a-versvillamos/2842813
http://www.boon.hu/tag/versvillamos

Csörnök Mariann
PR-munkatárs,
II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár

Comments are closed.

Blog Home