Szerzői jog és iskolai könyvtár

Posted by zondaz - május 2nd, 2015

201502_Szervezetielet_Szerzoijog_KTENagy érdeklődés kísérte a KTE Tavaszi Szakmai Napját, mely Budapesten, 2015. április 15-én a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában került megrendezésre. Támogató partnereink: a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület volt.

A köszöntők után a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalát és a Hamisítás Elleni Nemzeti Testületet Pál Roberta titkárhelyettes mutatta be.

Az előadások a tananyagfejlesztés valamint az iskolai könyvtárat érintő szerzői jogi kérdéseket és a jogi, törvényi hátteret emelte ki mindennapi életből vett, konkrét példákkal szemléltetve. Az előadásokat Dr. Takács Nóra Emese szerzői jogi ügyintéző (Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala) és Dr. Grad-Gyenge Anikó PhD, ProArt tanácsadó tartotta. Plágium az iskolában címmel Knausz Imre, a Miskolci Egyetem egyetemi docense  tágította ismereteinket, majd a  Köznevelési reformok és az iskolai könyvtárak, lehetőségek a TÁMOP 3.1.15-ben valamint A bibliográfiai hivatkozás tanításának tartalmi, módszertani kérdései címmel Dömsödy Andrea, az OFI-PKM munkatársa, a KTE alelnöke  adott elő.

A délutáni szekciókban tovább folytatódtak az iskolai, iskolai könyvtári működési dokumentumok szerzői jogi vonatkozásaival, a tananyagfejlesztés, iskolai könyvtári honlap/blog szerkesztésének szerzői jogi vonatkozásaival és a bibliográfiai hivatkozás internetről származó forrásokra témákban a kooperatív csoportmunkák. A szekciókat Dr. Grad-Gyenge Anikó, Dr. Takács Nóra Emese, Dömsödy Andrea és Rónyai Tünde, a KTE irattár és archívum felelőse vezették.

A nap folyamán lehetőség volt a Frecskay János Szakkönyvtár meglátogatására és a HUBBY bemutatkozására is.

A szekciók vezetőinek összegző beszámolói és Szakmári Klára KTE elnök zárszava után rengeteg új ismerettel, kavargó gondolattal indultunk útnak. Mint eddig is mindig, érdekes témát boncolgattunk remek előadók segítségével, a szekciókban pedig konkrét kérdések megbeszélésére is volt idő, lehetőség. Sikeres napot zártunk!

További információk itt.

Nyirő Gizella
a KTE Kommunikációs vezetője

Comments are closed.

Blog Home