A gyermekkönyvtárban mindig történik valami

Posted by zondaz - november 6th, 2014

Modern varázslatok

A Népmese Napján már több éve egy nagy játékot szervezünk a gyermekeknek. Több helyszínen különböző feladatokkal várjuk őket. Ilyenkor mindig elvarázsoljuk a könyvtárat is. Mesebeli tájakra érkeznek a gyerekek, veszélyes helyeken kell átkelniük az óriások nyomában, ezt-azt meg is kell találniuk.

Idén azok, akik nyitott szemmel jártak, egy csillogó varázskőre akadtak, amit persze használniuk is kellett. A hirtelen rejtélyesen elromlott számítógépből kellett volna előcsalogatni a képeket.

  • Hogyan tudnánk ezzel a kővel varázsolni?
  • Csavarozzuk le a számítógép hátulját, tegyük be a követ, attól megjavul!

Egy másik ötlet:

  • Kössük össze egy kábellel a követ és a számítógépet!
  • Mi lenne, ha valamit mormolnánk ennek a kőnek?
  • Tényleg, a PIN-kódot!

 

Számítógépes történetek

A gyerekek naponta fél órát használhatják a számítógépet a könyvtárban. Elég nagy a forgalom, ezért be kell jelentkezniük. A kicsiknek ez egy komoly feladat.

  • Holnap délre szeretnék egy asztalt foglalni! – közölte az egyik kisfiú teljesen komolyan.

Gyakran várni kell egymásra, nagy az öröm, ha valaki előbb elmegy.

  • Kiszabadult egy gép! – kiáltott boldogan egy kislány egy ilyen esetben.

Az információkeresés sokszor gondot okoz a gyerekeknek, különösen a kisebbeknek, s akiknek nincs még gyakorlatuk. Negyedikes forma kisfiú jön át az iskolából, hogy a számítógépen meg kell keresnie, kik kaptak Kossuth-díjat 2011-ben. Leülünk a gép elé, megvan a keresőgép is.

  • Mit írjunk be a keresőbe?
  • Hát azt, hogy „ki kapott Kossuth-díjat 2011-ben?”

 

Szó szerint 2.

Napközisekkel sokszor játszunk délutánonként a foglalkozások keretében. Az egyik ilyen alkalommal az volt a feladat, hogy némajátékkal jelenítsék meg, hogyan viselkedik az, aki rosszban sántikál. Erre elkezdett a kisfiú sántítani…

Hamburger Antalné, Eszter

 

Leave a Reply

*

Blog Home