A Nyugat-Magyarországi Egyetem története a kezdetektől napjainkig
Mastalírné dr. Zádor Márta előadása a vándorgyűlés 0. napján
Ezzel a címmel tartott felejthetetlen előadást a soproni vándorgyűlés úgynevezett nulladik napján a Ligneum Látogatóközpontban kora este. Érdekes előadását végig egykori és mai bejátszásokkal, hangfelvételekkel tarkította. Bemutatójával egészen 1735-ig repített minket a történelemben, amikor is Selmecbányán megalakult a Bányatisztképző Iskola. A „selmeci időkben” az erdészeti felsőoktatás még a bányászati és kohászati szakoktatáshoz kötődve volt jelen az iskola keretein belül. Enne oka az volt, hogy mind a bányászat, mind a kohászat fát, fakitermelést igényelt. Ehhez azonban szigorúan szabályozott fakivágásokra, majd újratelepítésekre volt szükség. 1770-ben akadémiai rangot kapott az intézmény, Császári és Királyi Bányászati Akadémia lett a neve. Ennek ellenére ekkor még mindig nem működött önálló erdészeti tanszék az akadémián. Erre egészen 1807-ig kellett várni, amikor Wilkens Henrik tanár előbb elképzelte, majd 1808-ban szentesítette, végül 1809-ben megvalósította az erdészeti tanszék létrehozását.
A következő fontos évszám az erdészeti oktatás történetében 1846. Ebben az évben már a magas színvonalú erdészeti felsőoktatás is elnyerte az akadémiai rangot, s az intézmény neve Császári és Királyi Bányászati és Erdészeti Akadémiára változott. Az 1848-49-es években az itt tanuló diákokat is elérte a forradalmi hangulat. Ennek megnyilvánulása az egyes oktatók, diákok által képviselt magyarosítási törekvések voltak, melyek miatt egy rövid időre be is zárták az intézményt. 1867-ben aztán ténylegesen megtörtént a magyarosítás. A magyar lett az oktatás hivatalos nyelve, s az akadémia állami intézménnyé vált. Az 1904-től Magyar Királyi Bányászati és Erdészeti Főiskola néven működő intézmény 1919-ben, az I. világháborút követő területvesztések következtében (a Felvidéket Csehszlovákiához csatolták) Sopronba telepedett át. Jelenlegi helyén 1922 óta működik a főiskola. 1934-től a József Nádor Gazdasági és Műszaki Tudományos Egyetem nevet viselte, majd 1950-ben Agrártudományi Egyetem erdőmérnöki karaként létezett. 1962-ben akadémiai rangot kapott, s önálló egyetemmé, képzéssé vált. 1963-ban zárult le a bányászati és kohászati felsőoktatás és az erdészeti felsőoktatás végleges különválása, amikor a könyvtár állományát is felosztották (az állomány kétharmada Miskolcra került, egyharmada Sopronban maradt). 1996-ban Soproni Egyetemként működött két karral. 2005-ben az intézmény felvette a Nyugat-Magyarországi Egyetem nevet, s nyolc karral, jelenleg pedig (2008-tól) öt városban (Sopron, Szombathely, Mosonmagyaróvár, Győr, Székesfehérvár) mintegy tíz karral működik.
Az egyetemtörténet azonban nem lehet teljes egyetemi hagyományok nélkül. Márta előadásából természetesen ez sem hiányzott. Az évtizedek során létrehozott taneszköz gyűjtemények, gyakorló kertek, a diákok magas szintű műszaki képzése (matematika, kémia, ábrázoló geometria, földmérés, fizika, útépítés, építészet), a híres oktatók és hallgatók mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a hazai erdészképzés európai szinten is kiemelkedővé váljon, sőt híre eljusson a tengerentúlra is. Számos európai és távolabbi országból érkeztek tanulni ide diákok, ami nagyban hozzájárult a szép hagyományok kialakításához. Videofelvételek és hangfelvételek formájában ízelítőt kaptunk az egykori és a mostani ballagásokból, gólyaavatókból. Hallhattuk az erdészek himnuszát; megtudtuk, mi is az a walden (az erdészhallgatók egyenruhája, melyet különböző mintájú varrott foltok díszítenek); hogy is néz ki az erdészek ünneplője, az erdész atilla (zöld színű, kard viselésére is jogosító díszegyenruha); kik a firmák és a balekok (öregdiákok és gólyák); s milyen csodálatos nótakincse alakult ki, s fejlődik folyamatosan az erdészeknek, amelyeket számos nótáskönyv örökített és őriz meg nekünk azóta is. Többek között ez a nótakincs jelenti az összekötő kapcsot az erdészgenerációk között.
Márku Mónika,
Jókai Mór Városi Könyvtár, Komárom