A Műszaki Könyvtáros Szekció vándorgyűlési beszámolója

Posted by zondaz - augusztus 30th, 2014

A MÚLT JÖVŐJE! – Új intelligens szolgáltatások a műszaki és az orvosi könyvtárak világában

Idén az MKSZ a MOKSZ-szal közösen szervezte meg az MKE 46. Vándorgyűlésének programját, így a két elnök, Nagy Zoltán (MKSZ) és Dr. Vasas Lívia (MOKSZ) együtt vezették a tanácskozást.

10_Szervezetiélet_MKSZ1

Az akadálymentesített és légkondicionált szenátusi tanácsteremben a korábban adott 55-60 férőhelyet a nagy érdeklődése való tekintettel már a kezdés idejére 80 fő elhelyezésére kellett bővíteni.

Bevezetőként Farkas István, a Pedro analóg és digitális dokumentum megőrzéssel foglalkozó kft. mérnök igazgatója egy igen érdekes beszámolót tartott angol vendégelőadó kollégájával együtt, amelynek során bemutatták a Londonban működő BL. Periodika gyűjteményének a mikrofilmekről digitalizálással történő hosszú távú megőrzésének korszerű technológiáját.

Az előadások sorát a Semmelweis Egyetem Központi Könyvtárának munkatársai kezdték. Berhidi Anna az oktatási programok jelentőségéről beszélt, majd Taga Márta az MTMT szerepének fontosságát értelmezte a tudományos életben.

Ezt követően Szluka Péter tartott egy igen érdekes előadást a repozitóriumok és az MTMT összekapcsolódásának legújabb lehetőségeiről az orvosi és egészségügyi tudományos kutatás igényeinek minél magasabb szintű kielégítésére. Az időközben már a SOTE Központi Könyvtárának főigazgatójává kinevezett előadó több gyakorlati példán át mutatta be a SE könyvtárában elért eredményeket.

10_Szervezetiélet_MKSZ2

Ezt követően került sor a programunk kiemelt  előadására, amelyet Cserfalvi Annamária, az Óbudai Egyetem mérnökelőadója tartott „Akadálymentesítés  okos infokommunikációs  technikákkal” címmel, aki maga is mint hallásában korlátozott személy küzdötte végig tanuló éveit, és ért el oktatói pályáján nagyszerű eredményeket.

Annamária a hallgatóságot is megtanította a jelelés legalapvetőbb elemeire, kiemelve a könyvtárra és könyvtárosságra vonatkozó jeleket, amelyekről írásos ismertetőt is magukkal vihettek az előadó kedves egyéniségétől elbűvölt hallgatók.

A szekcióprogramban már hagyományossá vált szellemi TOTÓ-t a jelenlévők kb. 50%-a töltötte ki, 5 db 13-as (12+1) találat is volt, így sorsolással kellett eldönteni, hogy ki kapja a BME történetét bemutató Campus kötetet. Az ajándékokat a SOTE könyvtára is szponzorálta.

A záró prezentáció, amelyet Molnár Klára tartott a Swets Information Services képviseletében „Naprakészen a világsajtóból” címmel, jól illeszkedett az elhangzottakhoz és növelte az MKSZ szekciója nagyszámú hallgatóságának tájékozottságát.

Az MKSZ elnöke megköszönte a programot előkésztő és a lebonyolítást segítő tagtársaknak a közreműködést, és minden résztvevő nevében külön is gratulált Dettai Nórának, az MKSZ korábbi tanácsi képviselőjének az MKE Emlékérem kitüntetéshez.

Nagy Zoltán,
MKSZ elnök

Leave a Reply

*

Blog Home