Nagy Edit, az alkotó könyvtáros

Ősz a Farkas-tónál, Árnyas út, Komp a Dunán, Mesevilág – csak néhány cím Nagy Edit különböző technikával készült alkotásai közül, amelyeket az Országos Idegennyelvű Könyvtár átriumában október 25-éig megcsodálhatunk. A tatabányai József Attila Megyei és Városi Könyvtár munkatársa nem első ízben mutatkozott be közönség és kollégák előtt, de talán most először kerültek művei olyan közegbe és térbe, amelybe tökéletesen illeszkednek. A légies, felfelé törő nyitott átriumban ízlésesen és szellősen elhelyezett pasztell csendéletek, meseszerű tollrajzok és fantáziaképek, az akvarell tájképek sajátos és bensőséges hangulatot teremtettek az elmélyülésre: egy csöpp szigetét a Szépségnek, lélekig hatoló érintettséget.

A szeptember 26-án nyílt kiállítás szervesen illeszkedik az MKE Alkotó könyvtáros címen indított rendezvénysorozatába. A gödöllői vándorgyűlés (2005) adott először lehetőséget arra, hogy a művészi vénával megáldott könyvtárosok erről az oldalukról is bemutatkozhassanak. Az egyszeri alkalomnak gondolt pályázat és kiállítás azonban folytatást kívánt. 2006-tól az MKE és – a jelenleg is kiállítóhelyet kínáló – OIK közös szervezésében indult útjára az Alkotó könyvtáros sorozat. Művészeti ágtól függetlenül (festészet, illusztráció, fotó, zene stb.) és bármilyen formában (kiállítás, tárlat, koncert, irodalmi rendezvény) rendszeres bemutatkozási lehetőséget kínál azzal a nem titkolt céllal, hogy a könyvtárosi életpályát vonzóbbá tegye, valamint erősítse annak társadalmi elismertségét.

Mender Tiborné főigazgató asszony köszöntője után Fehér Miklós, az MKE főtitkára elmondta, hogy immár nyolcadik alkalommal kerül sor egy tehetséges kolléga bemutatkozására. A Kis herceget és Móra kis bicebócáját megidézve, Dsida Jenő szavaival arra kért, pihenjünk meg csendesen e csodálatos ajándék mellett, amit Edittől kaptunk és lássunk, érezzünk, éljük át tisztán, amit nyújt.

Horváth Péter festőművész, Edit tanára és alkotótársa az amatőr művészet jelentőségére hívta fel a figyelmet: szembefordulás az érthetetlen, öncélú magamutogatással, a tájképfestészet túlélési esélye.  Nagy Edit többnyire tájképeket fest.  A pasztell és a tollrajzok érezhetően kiforrottak, az akrilfestészettel most ismerkedik. A Bányász Képzőművész Kör (Tatabánya) foglalkozásain, a művésztelepeken megszerzett gyakorlatnak köszönhetően érett és kifinomult képeket készít. A művészet iránti alázat és szeretet, az alkotásvágy, az alkotótársak példája és kritikája hajtja az új technikák felé. Ahogy a munkájából adódóan fontosnak érzi a szöveg és a kép egységét, az író és a rajzoló egy egységet alkot, ő maga a látvány és a hangulat egységét szeretné érzékeltetni.

Mindannyian egyetérthetünk Horváth Péterrel abban, hogy boldogabb és teljesebb az élete annak, aki talál magának ilyen elfoglaltságot, ebből építkezhet a lelke. Mint mondta: „Lehet és érdemes a bennünk rejlő képességeket kibontani. Az élethez a művészetre is szükségünk van, csak ezt nem tanították nekünk. Érző lények, emberek vagyunk”.

Azt hiszem, nem csak Tatabányán örülünk Edit sikerének. Büszkék vagyunk rá, és reméljük, hogy hamarosan a jelenlegi kiállításból kimaradt képeit is láthatjuk valahol.

Kissné Anda Klára titkár,
MKE KEMSZ, Tatabánya