Egy korábbi vándorgyűlésen esett meg…

ILYEN NINCS – és mégis van

Tréfásnak szánt mese 2010-ből

Hol volt, hol nem volt, valahol a déli határszélen, egy poros kisvárosban ott, ahol a Béla kutya is díszpolgár lett, valamikor az új évezred kezdetén, amit az óta is emlegetnek a könyvtárosok, szerte az országban, sőt, még a határainkon túl is, országos gyűlést terveztek a vezető könyvtárosok.

Minden Debrecenben kezdődött, ahol megkapták a könyvtárosok szalagos botját, a vándorgyűlés jelképét. A bot büszkén állt a helyi könyvtár díszpolcán egy éven keresztül, még képeket is készítettek róla, és emlékeztette a helyi könyvtárosokat a rájuk való feladatokra. És a bot egyre nehezebb és nehezebb lett.

Közben repültek az előkészületi feladatok, ötletek, akár az idő és a bajai szúnyogok. A könyvtárosok szorgosan dolgoztak – a szorgalmas munka különben is jellemző rájuk – készültek a gyűlésükre, mint a karácsonyra, gyűjtötték az ötleteket a rendezvényhez, sok sikeres pályázatot nyertek, hogy színvonalasabb legyen ünnepük. De nem győzték egyedül a munkát, így bekapcsolódott az egész főiskola apraja – nagyja. Plenáris ülések, fotópályázat, szekcióülések, viccpályázat, kirándulások a környéken, orgona hangverseny mindent aprólékosan megterveztek, beterveztek, kiszámoltak, megszámoltak, nagyra tették a mércét, mert Debrecen cívis városa jól feladta nekik a leckét. Ha hiszed, ha nem, az egyik legnehezebb feladatnak tűnt, hogy viccet, vagy akár humoros eseményt keressünk a könyvtárosokról, könyvtárosi életről, hiszen, még édesapám is azt mondta méltatlankodva:

„ – Fiam, hogy képzeled, hogy ilyen komoly, olvasott emberekről poénkodjanak !?”

És a bot súlya egyre nehezedett a díszpolcon és nyomasztott már mindenkit. Ezért gyorsan kihímezték a bajai díszszalagot, hogy mielőbb felköthessék rá, és továbbadhassák Pécs városának, mert 2010-ben minden Pécsről szólt, az volt a világ közepe, de ha nem is a világé – Európáé mindenképpen – nekünk legalábbis.

Később a városból is gyűltek a lelkes támogatók -, ki-ki tudása és lehetősége szerint adta az ötleteket a rendezvényhez. És pont akkor, amikor már telis-teli volt a könyvtárosok kosara az ötletekkel és az ígéretekkel jött az első csapás – egyenesen a Fekete erdőből és elmosta a pörbölyi kirándulást, mint a Deákné a vásznát árvíz formájában. De ezzel elúszott a Pörbölyre tervezett biciklitúra és a sárkányhajózás is a Súgón. A helyszín elázva, könyvtárosaink megázva, de újból elkezdték építeni az ötletváraikat, újabb kirándulás ötletekkel sziporkáztak, hiába ezeket nem lehetett lelőni sem, Duracell nyusziként pörögtek, akár az események körülöttük.

Az idő múlott, és az égi áldás egyre ömlött Bajára és az országra. De az ország kosarasai sem tétlenkedtek. Addig, amíg esett, elhalászták sportos könyvtárosaink elől a baráti találkozóra kiszemelt sportcsarnokot. De hála az égnek és a bajai gyors információáramlásnak, a CT visszahalászta a helyszínt. Öröm és megelégedettség uralta a könyvtárat egészen a következő menydörgésig, a hatalmas villámcsapás egyenesen a templomot célozta meg és orgonáját elnémította az elkövetkező hónapra. Több sem kellett a szervezőknek, mindezek után belátták, hogy itt meg kell sürgetni az időt, még mielőtt egyéb kellemetlenségek törnének a rendezvény sikerére. Minden napjukon többet és többet teljesítettek, mindaddig, amíg megtörtént a csoda. Baján is kisütött a nap, és ez felszárította az eső és az árvíz nyomait, levitte a Duna vízét, és az események folyását ismét a szervezők irányították. Csak a szúnyogok felett nem volt hatalmuk a könyvtárosoknak, hiába tapsoltak maguk körül a vérszívókat hessegetve, hiábavaló volt a sok spray, kenőcs és a városi szúnyogirtás. Egyedül akkor nyugodtak meg, a szúnyogok és a helyi könyvtárosok, amikor a vándorbot elindult Bajáról Pécs felé.

Az ország könyvtárosai még évek múlva is – igaz mosolyogva – a vélt, vagy valós szúnyogcsípéseiket ápolják, ha szóba kerül bajai vándorgyűlés. Így volt – nem így volt, hidd el, valós mese volt.

Becker Erzsébet,
Eötvös József Főiskola