AZ MKE KÖZHASZNÚ ÉS TISZTÚJÍTÓ KÖZGYŰLÉSE – 2015. MÁJUS 6.

Mándli Gyula fotói az MKE Facebook oldalán

2015. május 6-án Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban a 80 éves MKE küldöttközgyűlést tartott.

A küldöttközgyűlést üdvözölte Sepseyné Dr. Vígh Annamária, az EMMI Közgyűjteményi Főosztálya főosztályvezetője, aki megköszönte Bakos Klára Elnök Asszony 12 éves áldozatos és elhivatott szakmai munkáját, illetve a leköszönő Elnökség sikeres elmúlt négy éves szakmai tevékenységét.

A küldöttközgyűlésen került sor a Jubileumi emlékérem kitüntetés átadására is, amelyet az MKE Elnöksége Dr. Fodor Péternek, az Informatikai és Könyvtári Szövetség Elnökének, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatójának ítélt oda szakmai munkája és az MKE-vel folytatott nagymúltra visszatekintő és sikeres szakmai együttműködés elismeréséért.

A küldöttközgyűlés határozatképes volt, így a meghirdetett napirend szerint elvégezhette munkáját. Jóváhagyásra került a közhasznúsági beszámoló, valamint az elnök, a főtitkár, az ellenőrző bizottság elnöke és a tanács elnöke beszámolt az eltelt ciklusról. A küldöttek elfogadták a beszámolókat és megköszönték a leköszönő Elnökség munkáját.

Ezt követően megtörtént a választás:
a küldöttközgyűlés az MKE elnökévé Barátné dr. Hajdu Ágnest, főtitkárává Gerencsér Juditot, az Ellenőrző Bizottság elnökévé Dr. Amberg Esztert választotta.

Elnökségi tagok lettek:
 Buzai Csaba
 Eszenyiné dr. Borbély Mária
 Fehér Miklós
 Kiss Gábor
 Oros Sándor
 dr. Redl Károly
 Takáts Béla

Az elnökség póttagja lett:
 Zsigáné Kóródy Judit
 Venyigéné Makrányi Margit

Az MKE Ellenőrző Bizottság tagja lett:
 Dr. Hangodi Ágnes
 Elekes Eduárdné
 Koglerné Hernádi Ágnes

A küldöttközgyűlés részletes beszámolója a közgyűlésről készült hivatalos jegyzőkönyvben lesz hozzáférhető, amelyet hamarosan elérhetővé teszünk az MKE honlapján is.

Üdvözlettel:
Gerencsér Judit
főtitkár

Vélemény, hozzászólás?

  • Ki van jelen?

    Jelenleg egy felhasználó sincs bejelentkezve
  • Legutóbbi aktív tagok

    Gerencsér Judit profilképe
    Tolnai György profilképe
    Admin profilképe
    zondaz profilképe
    Dávid Bogi profilképe
    mekmusz profilképe
    Barton Dávid profilképe
    Nagy Zoltán profilképe