Barátné dr. Hajdu Ágnes IFLA igazgatótanácsi jelölt

Kedves Kollégák, Tisztelt Tagtársak!

Az IFLA választások előtt áll, a vezetőség hamarosan megújul. Örömmel, lelkesedéssel adok róla hírt, hogy az MKE nemzetközi kapcsolatokat felügyelő alelnökét, Barátné dr. Hajdu Ágnes főiskolai tanárt, a SZTE JGYPK Felnőttképzési Intézet (Szeged) munkatársát az IFLA igazgatótanácsába jelölték! Ez nagyon nagy megtiszteltetés, függetlenül attól, hogy megválasztják-e. (Magyar nemzetiségű képviselőt még ilyen magas pozícióba az IFLA szervezetében nem jelöltek!)

http://www.ifla.org/governing-board/elections/board-members-2013/barat

A jelöléshez az MKE külügyi ügyeiben való feladatain túl hozzájárult az IFLÁ-ban 2005-től végzett tevékenysége. És mindezt segítette az, hogy 1990 óta a Szegedi Tudományegyetemen is törekszik a külkapcsolatok minél szélesebb kiépítésére – ehhez megfelelő alapot kínáltak az ERASMUS kapcsolatok -, ezen kívül az ETO Consortiumban végzett munkája. Az IFLÁ-ban először az Osztályozási és Indexelési Szekció, illetve a Képzési és Oktatási Szekció, valamint a Könyvtártudományi Elméletek és Kutatások Szekció munkáját kísérte figyelemmel. Az itt végzett munkák, a konferenciákon bemutatott előadások hatékony iránytűként szolgálhatnak a könyvtárosképzésben dolgozó szakemberek számára.

2004-ben az IFLÁ-n belül megalakult a Tudásmenedzsment Szekció, melynek első elnöke, Irene Wormell, 2003-ban kereste meg és hívta a szekcióba. Következő lépésként 2005-ben megválasztották a vezető testületébe, az állandó bizottságba, ahol 2006 és 2009 között a titkári teendőket is ellátta. A titkári megbízatás megfelelő gyakorlatot adott ahhoz, hogy átlássa az IFLA működését, a szerepmegosztásokat és a szekciók közötti kapcsolatépítés fontosságát. Ezekre a tapasztalataira építve kapcsolódott be a 2009-es milánói és 2011-es san juani IFLA konferencia tudásmenedzsment programjának szervezőbizottsági feladataiba és választották meg a program szervező bizottságának elnökének a göteborgi (2010), a helsinkii (2012) és a szingapúri (2013) konferenciákra. Az elmúlt konferenciák sosem látott nagy sikerrel és érdeklődés mellett zajlottak.

A sikeres igazgatótanácsi jelölésről az IFLA központtól kaptuk az értesítést. Az igazgatótanács 10 helyére 15 jelölt van a világ minden tájáról.

  • Kent Skov Andreasen (Dánia)
  • Frédéric Blin (Franciaország)
  • Ingrid Bon (Hollandia)
  • Genevieve Clavel-Merrin (Svájc)
  • Maria Inês Cordeiro (Portugália)
  • Judith Field (Egyesült Államok)
  • Loida Garica-Febo (Egyesült Államok)
  • Barbara Lison (Németország)
  • Inga Lundén (Svédország)
  • Ellen Ndeshi Namhila (Namíbia)
  • Ngian Lek Choh (Szingapúr)
  • Suzanne Payette (Kanada)
  • Gloria Pérez-Salmarón (Spanyolország)
  • Wei Dawei (Kína)
  • Barátné dr. Hajdu Ágnes (Magyarország)

 

Neves, az IFLA munkájában jártas szakemberek. A jelölteknek egy, elsősorban a nemzetközi tevékenységre koncentráló életrajzot, valamint egy cselekvési programot kellett összeállítani. E dokumentumokban az általa képviselni szándékozott csomópontokat is megjelöli, mint például az IFLA szerepe a könyvtárak és könyvtárosok kulturális identitásban, valamint a tolerancia és a multikulturalizmus területén. Magától értetődik, hogy oktatóként lényegesnek tartja, hogy a leendő könyvtárosok, hallgatók jobban megismerjék az IFLA tevékenységét. Természetesen mint a Magyar Könyvtárosok Egyesülete képviselője nagyon fontosnak tartja a Building Strong Library Associations Programme továbbfolytatását és a tanácsadói tevékenység kiszélesítését. Szerencsés lenne, ha csatlakozhatna Sinikka Sipilä, megválasztott elnök Erős könyvtárak az egyenlő és innovatív társadalmakért elnevezésű programjához.

A jelöléssel kapcsolatban nyilatkozni kellett, hogy a megválasztása esetén vállalja a költségeket a szervezet összejöveteleire, valamint a konferenciákra vonatkozóan.

Gratulálunk a jelöléshez, kívánjuk, hogy a nemzetközi kapcsolatokban, az IFLA-n belül a jelölés tovább erősítse alelnökünk pozícióit, ismertségét és elismertségét!

Budapest, 2013. április 16.

 

Fehér Miklós
főtitkár

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

  • Ki van jelen?

    Jelenleg egy felhasználó sincs bejelentkezve
  • Legutóbbi aktív tagok

    Admin profilképe
    Gerencsér Judit profilképe
    Oros Sándor profilképe
    Nagy Zoltán profilképe
    Tolnai György profilképe
    Buzai Csaba profilképe
    zondaz profilképe
    Vajda Henrik profilképe