Dr. Gerő Gyula (1925-2022)

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete fájó szívvel és nagy tisztelettel emlékezik meg az életének 98. évében elhunyt dr. Gerő Gyuláról, akinek életműve elválaszthatatlan a magyar könyvtárügy fejlődésétől.  Könyvtáros nemzedékeket tanított, segített szakmai munkásságuk kialakulásában, pályájuk kiteljesítésében. Tájékozottsága, következetessége, ügyszeretete, munkabírása, publikációi, teljességre való törekvése példa értékű volt.

Gerő Gyula 1925. február 13-án született, 1948-ban állam- és jogtudományi diplomát kapott. 1950-től Kaposváron volt könyvtáros, 1950-ben és ’51-ben szerezte meg könyvtárosi képzettségét, majd a Bajai Városi Könyvtár vezetője lett. 1952-től a Népkönyvtári Központnak, 1952-1954 között az OSZK módszertani osztályának munkatársa. Az 1954-ben megjelent, a közművelődési könyvtárak munkáját elősegítő alapvető módszertani kiadványok elkészítésében szerzőként, társszerzőként működött közre.  Ugyanettől az évtől a Könyvtáros folyóirat olvasószerkesztője lett; két évig a KMK osztályvezetője volt, szakfelügyelőként is dolgozott, majd 1976-1985 között a Könyvtáros főszerkesztője. Későbbi szerkesztőségi utódai így jellemezték munkásságát: „a pontosság tisztelete tette őt az egyik legnagyobb magyar könyvtári szerkesztővé”. 1986 áprilisától, már nyugdíjasként ismét a Könyvtártudományi és Módszertani Központ munkatársaként tevékenykedett.

1989-től 1996-ig szerkesztette a Könyvtári Levelező/lap –ot; ez a friss szellemű, a könyvtáros társadalom mindennapjait is követő, informatív havilap az ő szerkesztői gyakorlata, kapcsolatrendszere, vitalitása révén alakult ki és vált széles körben kedveltté.

A szerkesztői munka mellett kezdte el – kiterjedt levelezéssel, sok kutatással – a Ki kicsoda a hazai könyvtárosságban és a 4 kötetesre tervezett Magyar könyvtártörténeti kronológia összeállítását, amelynek érdemei a magyar kultúrtörténetben, könyvtáros szakmánk históriájában kimagaslóak. Naplófeljegyzései nyomán írta meg a 2003-ban megjelent Könyvtár a megyeházán című visszaemlékezését a települési könyvtári szolgáltatások megindulásának hőskoráról.

A Kronológia 4. kötetének előszavát így fejezte be: „Ami erőmből telt, megtettem, / Bevégeztem, mit elképzeltem”. Ám ezután is rendületlenül dolgozott. Elkészítette a Kronológia 5. kötetét, kiegészítette a kitüntetett könyvtárosok névsorát – a Magyar könyvtártörténeti kronológia.  5. kötete, Pótlások 996-2010., Kitüntetések 1954-2012 már nyomdában van; újabb összeállításokat készített Borsod-Abaúj-Zemplén megyéről, Kaposvárról.

Számtalan közösségi tevékenysége mellett 2015-ben – lánya emlékére, a Pannonhalmi Főapátsággal együttműködve – saját tőkéből létrehozta a Gerő Éva Alap-ot, amely elsősorban az egyházi könyvtárak állagmegóvási tevékenységét van hivatva támogatni.

Hosszú és eredményes élete során több kitüntetést, elismerést kapott: 1980-ban Szabó Ervin Emlékéremmel, 2005-ben Széchényi Ferenc díjjal tüntették ki. A szakmai közélet is elismerte munkásságát: a Magyar Könyvtárosok Egyesülete 1989-ben az MKE Emlékérmet, 2015-ben az Egyesületi Munkáért Emlékérem jubileumi kitüntetést adományozta számára, az egyesület Társadalomtudományi Szekciója pedig 2019-ben tiszteletbeli tagjává választotta. 2020-ban, könyvtárosi munkásságának 70. évfordulóján elnyerte a Füzéki István Emlékérem díjat is.

Dr. Gerő Gyula 2022. április 13-án hunyt el Budapesten. Életvidám, szellemes, mindenkivel jó kapcsolatot ápoló ember, ezzel együtt könyvtáros szakmánk legnagyobbjainak egyike volt. Emlékét tisztelettel őrizzük.

 

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

  • Ki van jelen?

    Jelenleg egy felhasználó sincs bejelentkezve
  • Legutóbbi aktív tagok

    Nagy Zoltán profilképe
    Gerencsér Judit profilképe
    Oros Sándor profilképe
    Admin profilképe
    Tolnai György profilképe
    Buzai Csaba profilképe
    zondaz profilképe
    Vajda Henrik profilképe