Barátné dr. Hajdu Ágnest, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete elnökét, újraválasztották az IFLA Governing Boardjába

Barátné dr. Hajdu Ágnes – az MKE elnöke – a könyvtáros egyesületi tevékenységével is összhangban, elkötelezetten dolgozik évek óta a nemzetközi kapcsolatok építésén és kiteljesítésén, ezzel is támogatva a szervezetünket és a magyar könyvtárügyet.

Egész pályafutása során nagyon fontos feladatának tekintette mindig is az európai könyvtáros egyesületek, intézmények, könyvtárosok közötti szakmai kapcsolatok ápolását, a közös stratégiai gondolkodást, a jó gyakorlatok megismerését és megosztását, az aktuális ügyek melletti állásfoglalást.

Barátné dr. Hajdu Ágnes nagyon hosszú ideje aktív szakmai tevékenységet folytat az IFLA-ban (Könyvtári Egyesületek és Szervezetek Nemzetközi Szövetsége – International Federation of Library Association and Institutions). Tízkét éve tagja az IFLA Tudásmenedzsment Szekciójának, melynek 2006 és 2009 között titkára is volt. 2006-tól egyedüliként folyamatosan tagja a szekció programjai szervezőbizottságának, ebből három alkalommal a szervező bizottság elnökeként készítette elő a nyilvános üléseket, szatellit konferenciákat (Göteborg 2010, Helsinki 2012, Szingapúr 2013).

Természetesen tudományos tevékenységei révén is kötődik nemzetközi szervezetekhez (ISKO, UDC Consortium), ill. ezek konferenciáihoz. 2010 és 2011 között tagja a Bill and Melinda Gates Alapítvány Tanácsadó Testületének. 2013-ban elsőként kapott jelölést, majd 2015-ben nyert megválasztást a magyar könyvtárosok közül az IFLA Governing Board-jába a világszervezet 1927-es alapítása óta. Ez, ahogy Sinikka Sipilä fogalmazott történelmi tett.

Az újraválasztás a 2015-2017 közötti időszakban végzett kiemelkedő szakmai és tudományos munkájának elismerése, igényes és magas szintű munkájának, nemzetközi elismertségének, hatalmas megnyilvánulása, illetve az IFLA Governing Boardjában végzett aktív szerepvállalásának köszönhető.

Az elmúlt években kiemelkedő nemzetközi szakmai munkájának köszönhetően kiváló külföldi szakemberek látogattak el Magyarországra és számos nemzetközi kapcsolódású szakmai konferencia került megszervezésre az MKE égisze alatt, ezzel is támogatva a magyar könyvtárügyet és szakmánkat. A rendezvények nagy segítséget nyújtottak a nemzetközi trendek tanulmányozásához és a kiváló külföldi szakmai eredmények megismeréséhez is.

Szívből gratulálunk a fantasztikus szakmai elismeréshez.

Felelősségteljes munkájához sok sikert kívánunk ezúton is az IFLA Governing Boardjában.

 

A hír hivatalos linkje az IFLA weboldalán.

az MKE Elnöksége nevében:

Gerencsér Judit

az MKE főtitkára

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

  • Ki van jelen?

    Jelenleg egy felhasználó sincs bejelentkezve
  • Legutóbbi aktív tagok

    Admin profilképe
    Gerencsér Judit profilképe
    Oros Sándor profilképe
    Nagy Zoltán profilképe
    Tolnai György profilképe
    Buzai Csaba profilképe
    zondaz profilképe
    Vajda Henrik profilképe