Az MKE megtartotta beszámoló és egyben vezetőségválasztó küldöttközgyűlését

2011. március 31-én Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban szervezetünk küldöttközgyűlést tartott. Jubileumi megemlékezéssel, az MKE fennállása 75 éves történetét feldolgozó, az évforduló alkalmából kiadott könyvbemutatóval kezdődött a rendezvény. A kötetet Bakos Klára MKE elnök méltató szavai után Dr. Bényei Miklós szerkesztő és Papp István, az MKE volt főtitkára mutatta be.

A küldöttközgyűlés ezt követően néma felállással emlékezett Dr. Horváth Tiborra, szervezetünk napokban elhunyt, korábbi elnökére.

A küldöttközgyűlés határozatképes volt, így a meghirdetett napirend szerint elvégezhette munkáját. Jóváhagyásra került a közhasznúsági beszámoló, valamint az elnök, a főtitkár, az ellenőrző bizottság elnöke és a tanács elnöke beszámolója is. A küldöttek elfogadták a beszámolókat és az elnökség lemondását.

Ezt követően megtörtént a választás:

az MKE elnökévé Bakos Klárát, főtitkárává Fehér Miklóst, az Ellenőrző Bizottság elnökévé Dr. Horváth Sándor Domonkost választotta.

Elnökségi tagok lettek:

1. Biczák Péter
2. Redl Károly, Dr.
3. Kiss Gábor
4. Takáts Béla
5. Barátné Hajdu Ágnes, Dr.
6. Eszenyiné Borbély Mária, Dr.
7. Zselinszky Lászlóné

Az elnökség póttagja lett: Kührner Éva, Dr. és Szolnok Katalin

Az MKE Ellenőrző Bizottság tagja lett

1. Hangodi Ágnes, Dr.
2. Fülöp Attiláné
3. Tőzsér Istvánné
4. Elekes Eduárdné

Az MKE Ellenőrző Bizottság póttagja lett  Gyüszi László.

A küldöttközgyűlés részletes beszámolója a közgyűlésről készült hivatalos jegyzőkönyvben lesz hozzáférhető.

Fehér Miklós

A könyvbemutatót támogatta

 

5 hozzászólás

  1. Mikulás Gábor szerint:

    Még egy ciklus a megújulás előtt… 🙂

  2. […] szertint a bővebb információt a honlapon kell keresni, de sem a Dokumentumtárban, sem a vonatkozó hírnél nem találom a […]

  3. Fehér Miklós szerint:

    Kedves Tagtársak.

    Őszinte örömmel olvasok minden előremutató hozzászólást, bejegyzést. Köszönöm. És még nagyobb örömmel veszem a munkát. Az egyesületben és az egyesületért dolgozni is lehet. De jó lenne, ha ebből lenne több és nem a felesleges fricskákból. Akkor talán nem kéne ciklust várni a megújulásért.

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

  • Ki van jelen?

    Jelenleg egy felhasználó sincs bejelentkezve
  • Legutóbbi aktív tagok

    Admin profilképe
    Gerencsér Judit profilképe
    Oros Sándor profilképe
    Nagy Zoltán profilképe
    Tolnai György profilképe
    Buzai Csaba profilképe
    zondaz profilképe
    Vajda Henrik profilképe